A rendszerváltás után a magyar filmgyártás egyik leglátványosabb változása a szexualitás ábrázolásában következett be. A cenzúra eltűnésével az alkotók olyan témákhoz és képi megoldásokhoz nyúlhattak, amelyek korábban legfeljebb burkoltan jelenhettek meg.
A korszak filmjei azonban nem egységesen ünnepelték ezt a szabadságot: volt, ahol könnyed közönségszórakoztatás, máshol kegyetlen társadalmi tükör lett belőle.
Kopekin Györgyi – Hamis a baba (1991)
A rendszerváltás utáni első Ötvös Csöpi‑film már jóval merészebb hangot ütött meg, mint elődei. A könnyed, parodisztikus krimi a kilencvenes évek felszabadultabb közízlésére reagált, és ebbe a világba illeszkedett Kopekin Györgyi emlékezetes mellékszerepe is. A karakter nem mélylélektani figura, inkább a korszak új filmes eszköztárának látványos példája.
Hegyi Barbara – Az álommenedzser (1992)
Kovács András tévéfilmje szatirikusan mutatta be a vadkapitalizmus hajnalát és az „amerikai álom” illúzióját. A történetben a szexualitás a hatalommal és a manipulációval fonódik össze, nem romantikus, hanem leleplező szerepben jelenik meg. Hegyi Barbara figurája pontosan ezt az új, cinikus korszakot testesíti meg.
Johanna ter Steege – Édes Emma, drága Böbe (1993)
Szabó István filmje a rendszerváltás veszteseiről szól. A szexualitás ábrázolása hideg és távolságtartó, a nők kiszolgáltatottságát hangsúlyozza egy bizonytalan társadalmi közegben. Johanna ter Steege játéka finoman, mégis megrendítően mutatja meg, hogyan válik az intimitás is a túlélés egyik eszközévé.
Gryllus Dorka és Udvaros Dorottya – Érzékek iskolája (1996)
A nagy vitákat kiváltó film nemcsak formanyelvével, hanem nyílt testábrázolásával is megosztotta a közönséget. A szexualitás itt nem felszabadító, hanem nyomasztó, a hatalmi viszonyok és érzelmi egyenlőtlenségek kifejezője. A két színésznő szerepvállalása a maga idejében kifejezetten bátor lépésnek számított.
Dobó Kata – A miniszter félrelép (1997)
Andy Vajna vígjátéka a korszak legsikeresebb magyar filmje lett. A bohózat könnyed formában dolgozta fel a közéleti képmutatást, a szexualitás pedig a humor egyik eszköze volt. Dobó Kata számára ez a szerep áttörést hozott, és jól példázta, hogyan férhet meg ugyanabban az időszakban a szórakoztatás és a tabudöntés.
Kerekes Éva – Franciska vasárnapjai (1997)
Simó Sándor filmje érzékenyen mesél egy cselédlány sorsáról, aki a történelem sodrában próbál meg kapaszkodókat találni. A test természetes jelenléte a filmben a főszereplő naivitását és emberségét hangsúlyozza, nem provokálni akar, hanem árnyalni egy bonyolult női portrét.
Ezt is érdemes elolvasni
Marozsán Erika – Pannon töredék (1998)
Sólyom András alkotása inkább gondolati kísérlet, mint klasszikus narratív film. A szerelem és a történelem összefonódása tragikus következményekhez vezet, a szexualitás pedig ebben a kontextusban is eszköz, nem cél. A film zárása megrázó, de egyben jól jelzi a korszak határfeszegető törekvéseit.
Bordán Irén – A turné (1993)
Bordán Irén – A turné (1993) (Forrás: Port.hu)
Bereményi Géza filmje egy vándorszíntársulat mindennapjain keresztül beszél kiszolgáltatottságról, elfojtott indulatokról és szakmai feszültségekről. A testiség itt nem öncélú, hanem az összezártság következménye, része annak a nyers valóságnak, amelyben a művészet és a magánélet fájdalmasan összemosódik.
