Végigsírta a főiskola első évét
94 éve (1932. május 7-án) született Szemes Mari a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművésznő. Tehetsége már kisiskolásként is megmutatkozott, és bár a tanítói pálya is vonzotta, a helyi pap beszélte rá, hogy a színpadi karriert válassza.
Szemes tizenöt esztendősen külön engedéllyel jelentkezett a színművészeti főiskolára és első próbálkozásra felvételt is nyert. Ahogy megszólalt, ahogy betöltötte a színpadot, ahogy játszani kezdett, az elég volt ahhoz, hogy együtt emlegessék a nevét az évfolyamában végzett Váradi Hédivel, Hacser Józsával, Horváth Terivel, Soós Imrével – írta az ujsagmuzeum.hu.
Pedig a kezdet nehéz volt, Szemes Marit és Horváth Terit a kollégiumban csak a „két bőgős”-ként emlegették.
„Az első évben mindketten sokat sírtunk édesanyánk után. Egyetlen gyerek voltam, elkényeztettek, s nagyon hiányzott a megszokott környezet, az anyai simogatás.
Az első esztendőben meg akartam bukni, hogy visszazavarjanak Gyöngyösre, a kis altiszti lakásba, ahol felnőttem”
– mesélte 1970-ben a színésznő.
De az osztályfőnökük, Gellért Endre olyan hatása volt az színésznövendékeire, és Szemes Mari személyisége a tanáraira, hogy már főiskolás korában komoly színházi szerepeket kapott: felléphetett többek között a Csongor és Tündében, és a Liliomfiban.
„Mariskám! Lenne itt egy színház.”
Szemes a diploma megszerzése után a szegedi Nemzeti Színházba szerződött, ahol drámai hősnőket, primadonnákat, léha asszonyokat is eljátszott.
„Mariskám! Lenne itt egy színház.”
Hívta Szendrő József 1955-ben a színésznőt a megalakuló József Attila Színházhoz. Ő pedig alapító tagjaként, egy kezdetben sem állandó épülettel, sem varrodával, ám kétséges fizetéssel rendelkező teátrumhoz csatlakozott nagy reményekkel és maradt is hűséges tagja közel három évtizedig – írta a nemzetiarchivum.hu.
Nem volt olyan szerep, amelyet ne alakított volna teljes átéléssel. De a filmek hozták meg számára az országos népszerűséget. Már 1949-ben olyan mozikban mutathatta meg tehetségét, és kivételes szépségét, mint a Ludas Matyi, A harangok Rómába mentek, a Tűzoltó utca 25, és Mészáros Márta filmnaplói.
Tiltólistás filmben szerepelt
Szemes Mari – Czinkóczi Zsuzsa, Bánsági Ildikó, Zolnay Pál mellett – szerepet kapott az 1982-es Napló gyermekeimnek című Mészáros Márta filmben is, amelyet két évre betiltott az akkori rendszer. A történet főszereplője egy árván maradt kamasz lány, aki emigráció után Szovjetunióból tér haza Magyarországra.
A lányt egy börtönintézet vezetője fogadja be és próbálja a kommunista eszmék szerint nevelni, ami nem sikerül. Innen már sejthető, miért is tiltották be a filmet.
Napló gyermekeimnek
A filmhez a rendezőnő, Mészáros Márta a saját fiatalkori emlékeiből merített: 10 éves korában árva lett, miután édesapját a Szovjetunióban kémkedés gyanújával elfogták, és kivégezték, nem sokkal később pedig édesanyját is elveszítette. A rendezőnő gyermekkori egész életét, és a filmes munkásságát is végigkísérte ez a tragédia.
A film végül elnyerte a Cannes-i filmfesztivál nagydíját 1984-ben, és egy évvel később a Magyar Filmkritikusok nagydíját is. Szemes Mari pedig a film egyik 1987-es folytatásában (Napló szerelemeimnek) is szerepelt.
A legszebb ajándék a közönségtől
A gyönyörű színésznő, bár rajongtak érte a férfiak, háromszor volt csak igazán szerelmes. Első férjétől Pamuk Istvántól egy fia született, második férjétől pedig egy betegség választotta el, Simor András zenész leukémiában hunyt el.
Férje halála után Dömölky János filmrendezővel élt együtt. A színház pedig mindig örök szerelem volt a színésznő számára.
A szabadidejében sem tudott elszakadni a színpadtól, verssel és prózával járta az országot.
Az egyik ilyen alkalmat 1985-ben idézte fel a Fejér Megyei Hírlap számára:
„Jó néhány évvel ezelőtt, amikor esténként országszerte szinte kiürültek az utcák, a szórakozóhelyek, a mozik és a színházak nézőterei, mert a Hosszú, forró nyár véget nem érő sorozata szögezte a nézők millióit a képernyők elé, egy kis faluba szólított a kötelesség… Ám a helyi művelődési ház ajtaját zárva találtam. Csupán egy felirat fityegett rajta:
„Drága Művésznő! Pont most megy az utolsó rész! De ha vége van, jövünk! Nagyon kérjük, várjon meg minket, ha lehet….”
néhány pillanattal később, hogy kialudtak az ablakok mögött a villódzó kék fények, kitárultak a kapuk, és valósággal özönlött a kultúrházba a fél falu… Dicsekvés nélkül mondhatom: sok tapsot kaptam már életemben, de talán ez az epizód volt a legszebb ajándék a közönségtől.”
A miniszter előtt szakadt le a szoknyája
„A színész a játék rabszolgája. Általában nem maga dönti el, hogy mit, kivel játszik. A miként viszont az ő dolga. Csak az övé. A hogyan adja becsületét, rangját, színészi mivoltát” – nyilatkozta jó pár évvel később a Tükör című folyóiratban.
Ebben említett meg egy történetet is, amely a Bunbury egyik előadásán esett meg vele, amikor egy miniszter is ült a nézőtéren.
„Sajnos, elmulasztottam, hogy Velenczey István talpa alá nézzek, ott lapult ugyanis fodros szoknyám csücske. Húsz méter fodor szakadt le a szoknyáról. A szünet meghosszabbodott, minden feltalálható varrónő engem fodrozott. Szabadkozásunkra a miniszter ezt felelte:
„Meg kell mondanom, hogy ez a kis betét tetszett nekem legjobban az előadásban.”
A színésznő humoráról is híres volt, amit a Ványadt bácsi című (Csehov Ványa bácsi című színdarabjának paródiája) filmben be is bizonyított. A darab csúcspontja volt, amikor Szemes Mari a dadus szerepében sopánkodott Galuska halála miatt.
„Hej, ha az én galambocskám, Galuska Galagonyovics ezt megérhette volna…”
– hangzott el a szájából, kendős, életunt öregasszonyként. Pedig amikor ezt a paródiát forgatták, már súlyos beteg volt, mégis lete végéig játszott. Az utolsó színpadi szerepe a Nemzeti Színházban Sarolt volt, az István a király című előadásban.
Hosszan tartó, súlyos betegség után, mindössze 56 évesen hunyt el 1988. december 10-én. Halálával súlyos veszteség érte a magyar színház- és filmművészetet. Sírja az Óbudai temetőben van, angyalföldi lakóhelyén pedig 2012-ben emléktáblát helyeztek el.
