„Halló! Itt a Szabó lakás. Kivel szeretne beszélni?”
Egykor teljesen természetes volt, ha valaki így vette fel a telefont. Nem volt mobil, és olyan alkalmazások se voltak, mint Facebook. Sőt, még emailt se használtak az emberek. Volt viszont vezetékes telefon, telefonfülke és vaskos telefonkönyv – írja az NLC.
Ma már szinte elképzelhetetlen az élet mobiltelefon nélkül. Ám régen, ha valakivel beszélni szerettünk volna, személyesen kellett találkozni, levelet kellett írni, vagy fel kellett hívni vezetékes telefonon.
Maga a telefon is státuszszimbólum volt
A rendszerváltás előtti Magyarországon vezetékes telefonhoz jutni korántsem volt könnyű. Aki telefont szeretett volna, annak bizony nem ritkán éveket kellett várnia a bekötésre. A telefonvonal így egyfajta kiváltságnak számított. Aztán, ahogy egyre több lakásba került készülék, megjelent egy újabb szempont: milyen telefon van otthon?
A klasszikus tárcsázós készülékek mellett voltak már nyomógombos változatok, amik akkor nagyon modernnek számítottak. Az igazi luxust a vezeték nélküli telefon jelentette. Persze a vezeték nélküli akkoriban még egészen mást jelentett, mint manapság: a készüléket csupán néhány méterrel lehetett odébb vinni.
A szín sem volt mindegy. Voltak kifejezetten kedvelt árnyalatok, és olyanok is, aminek finoman szólva senki sem örült. A korszak telefonkészülékei ma már legalább annyira retrónak számítanak, mint a kazettás magnók vagy a diavetítők.
Egyetlen telefon az egész családnak
A legtöbb háztartásban egyetlen telefonkészülék szolgált, ezért azt rendszerint központi helyre, az előszobába vagy a konyhába tették. Ideális esetben még egy szék is került mellé, hiszen egy hosszabb telefonbeszélgetéshez bizony jól jött az ülőalkalmatosság.
Ha valaki kamaszként a barátnőjével vagy barátjával szeretett volna hosszasan beszélgetni, akkor jó eséllyel a család többi tagjának is végig kellett hallgatnia a beszélgetést. Maradt tehát a suttogás, valamint az állandó fülelés, hogy vajon nem közeledik-e valamelyik szülő.
Amikor a szomszéd is beleszólhatott a telefonálásba
A telefonhiány egyik különös következménye volt az úgynevezett ikertelefon.
Ilyenkor két előfizető osztozott ugyanazon a telefonvonalon. Ez azt jelentette, hogy amikor az egyik fél telefonált, a másik nem tudott hívást indítani vagy fogadni. Ha tehát az ikertelefonos szomszéd éppen egy hosszú, ráérős beszélgetésbe kezdett, nem sok mindent lehetett tenni.
A megoldás ilyenkor gyakran egy közeli telefonfülke felkeresése volt.
Ezt olvastad már?
A telefonfülke volt a mobiltelefon előtti mobiltelefon
Ma már alig találni működő telefonfülkét, egykor azonban a városi élet természetes része volt. Akadt érmebedobós és telefonkártyás változat is. Az érmebedobós készülékekkel ráadásul külön kalandot jelentett telefonálni: előfordult, hogy a gép elnyelte az aprót, mégsem kapcsolta a hívást.
A telefonfülkéknek volt egy másik sajátos szabálya is: aki egyszer megszerezte a fülkét, az annyit időzött ott, amennyit csak akart. Ha hosszú beszélgetés következett, a sorban állóknak várniuk kellett. A telefonbeszélgetések végét ráadásul nem az jelentette, hogy minden fontosat sikerült megbeszélni. Néha egyszerűen elfogyott az apró vagy lemerült a telefonkártya egyenlege.
A vaskos telefonkönyv
Régen egy telefonszám kikereséséhez egy vaskos telefonkönyvre volt szükség.
A fontosabb számokat külön noteszben gyűjtötték a családok, amiket rendszerint a telefon mellett tartottak. Bár a gyakran hívott telefonszámokat még így is érdemes volt megtanulni. Az ismeretlen telefonszámok felkutatására pedig ott volt a telefonkönyv.
A mostani Google szerepét akkor részben a Tudakozó töltötte be. Egyetlen telefonhívással olyan információkat lehetett lekérni, amike ma pillanatok alatt megtalálunk az interneten. Ez a fiataloknak már szinte elképzelhetetlen.
Telefonbetyárok és kreatív átverések
A hívó fél kilétének elrejtése egykor sokkal egyszerűbb volt, mint ma. A vezetékes telefonoknál nem minden esetben lehetett látni, ki telefonál, így a telefonbetyárkodás valóságos népszórakozássá vált. Jöhetett az elváltoztatott hang, egy kitalált történet és az olyan klasszikus poénok, mint:
„Halló! Kiss lakás? Akkor cserélje nagyobbra!”
Persze nem minden tréfa maradt ártatlan. A korszakban telefonon keresztül is zajlottak különféle átverések, például nyereményjátékos csalások, amik során a gyanútlan áldozat hosszú percekig beszélgethetett egy ismeretlennel, miközben akár személyes adatokat is kikotyoghatott.
A telefonszámla családi konfliktust okozott
A vezetékes telefon nemcsak a kapcsolattartás eszköze volt, hanem potenciális pénznyelő is.
Az emelt díjas telefonszámok és betelefonálós játékok különösen a kilencvenes években váltak népszerűvé. Televíziós műsorok, magazinok és újságok kínáltak különféle nyereményeket azoknak, akik felhívták az adott számot. A nagy kérdés csak az volt, hogy vajon a nyeremény többet ért-e, mint maga a telefonálás.
A gyerekek és kamaszok számára különösen csábítóak voltak az emelt díjas vonalak. Egy meggondolatlan hívás után azonban könnyen érkezhetett olyan telefonszámla, aminek láttán a szülőknek leesett az álluk.
A korszak egyik klasszikus családi konfliktusa az volt, ki telefonált össze több tízezer forintos számlát.
