Régi magyar tájszavak, amelyek egy egész eltűnt világot őriznek
„Húzd el a firhangot, mert sötét van!”, „Ne menj ki a hidegbe tutyiban!”, „Hozz egy kis málét a kamrából!” Sok családban még néhány évtizeddel ezelőtt is egészen természetesen hangzottak az ehhez hasonló mondatok.
A nagymama nem keresgélte hozzájuk a magyarázatot, a gyerekek pedig többnyire pontosan tudták, miről van szó. A szavak ott éltek a konyhában, az udvaron, a földeken és a vasárnapi ebéd körül, majd észrevétlenül egyre ritkábban szólaltak meg.
Talán te is emlékszel még egy-egy különös kifejezésre, amelyet csak a nagyszüleid vagy a vidéki rokonok használtak. Lehet, hogy gyerekként nem is gondoltad tájszónak. Egyszerűen így hívták azt az ételt, ruhadarabot, szerszámot vagy ház körüli holmit, és eszedbe sem jutott, hogy a szomszéd megyében már egészen más néven ismerhetik.
A régi magyar tájszavak éppen ettől olyan izgalmasak. Nem pusztán elfeledett elnevezések, hanem apró nyelvi emlékek. Egy-egy szó mögött ott van a régi paraszti háztartás rendje, a kamrák illata, a kukoricafosztások zaja, a szőlőhegyek munkája és az a világ, amelyben mindennek megvolt a maga pontos, helyben ismert neve.
A magyar nyelv gazdagsága a hétköznapi szavakban
A tájszó olyan kifejezés, amely csak egy vagy néhány nyelvjárásban használatos. Ide tartozhat egy kizárólag bizonyos vidéken ismert szó, de az is előfordulhat, hogy egy köznyelvi kifejezésnek más a helyi alakja vagy a jelentése.
A magyar nyelv értelmező szótára példaként említi, hogy a dunántúli nyelvjárásokban a töpörtyűt csörgének vagy pörcnek is nevezhették, míg a köznyelvi kanál alak szerinti tájnyelvi változata lehetett a kalán.
Ez a változatosság jól mutatja, milyen gazdag a magyar nyelv. Ugyanarra a növényre, ételre vagy használati tárgyra tájegységenként több elnevezés is születhetett. A burgonyát például nevezték krumplinak, pityókának vagy kolompérnak, a csipkebogyó pedig egyes helyeken hecserli, csitke vagy bicske néven bukkant fel.
Ezek közül néhány ma is elevenen él, mások már inkább csak régi történetekből, néprajzi gyűjtésekből vagy szótárakból lehetnek ismerősek.
A tájnyelv ráadásul nem a köznyelv hibás vagy romlott változata. Sajátos hangalakokat, jelentéseket és kifejezéseket őriz, amelyek egy-egy közösség nyelvhasználatához kapcsolódnak. Egy szó tehát nem attól szép vagy értékes, hogy mindenki ugyanúgy mondja.
Néha éppen az teszi különlegessé, hogy egy Tisza menti faluban, a Dunántúlon vagy a Székelyföldön másképpen szólalt meg.
Nyelvjárási kifejezések a nagyszülők konyhájából
A régi szókincs jelentős része a mindennapi élethez kötődött. Külön neve lehetett a lábbelinek, a kendőnek, az ablak elé kerülő textilnek, az ivóedénynek vagy annak az ételnek, amelyet a sparhelt mellett készítettek. Ezek a kifejezések sokszor pontosabban mesélnek a régi hétköznapokról, mint egy hosszú leírás.
- A málé hallatán valakinek kukoricasütemény jut eszébe, máshol egy kukoricalisztből készült étel valamely helyi változatát értették alatta.
- A pöszméte egyes családokban ma is ismerősen csenghet az egres neveként,
- a góré pedig valaha nem emberi rangot jelentett, amikor a falusi udvar tárgyairól beszéltek.
- A firhang, a stelázsi, a kredenc vagy a sifonér hallatán pedig szinte magától berendeződik előttünk egy régi ház: viaszosvászon az asztalon, befőttek a polcon, keményített függöny az ablakban és gondosan elrakott ünneplő ruha a szekrény mélyén.
Nem minden tájszónak volt azonban országszerte egyetlen, változatlan jelentése. Ugyanaz a szó más vidéken eltérő tárgyat vagy tulajdonságot is jelölhetett. Ezért a régi kifejezéseknél különösen fontos, hogy ne csupán a családi emlékezetre hagyatkozzunk, hanem megnézzük, mit és hol jegyeztek fel a nyelvészek.
Jöhet még egy retró kvíz?
Magyar tájszótár: több nemzedék szavai maradtak ránk
A nyelvjárások kincseinek megőrzésében meghatározó szerepet játszottak a tájszógyűjtemények. Szinnyei József Magyar tájszótára eredetileg 1893 és 1901 között jelent meg, két kötetben, és ma digitalizálva is hozzáférhető az Országos Széchényi Könyvtár Magyar Elektronikus Könyvtárában.
A régebbi gyűjtemények nemcsak címszavakat sorolnak fel. Sok esetben jelentésváltozatokat, használati helyeket és példamondatokat is megőriztek. Ennek köszönhetően nem egyszerűen azt tudhatjuk meg, mit jelentett egy különös szó, hanem azt is megérezhetjük, hogyan illeszkedett a korabeli beszédbe. A régi tájszótárak lapjain néha szinte megszólalnak azok az emberek, akik még természetesen használták ezeket a kifejezéseket.
Régi magyar szavak kvíze: neked hány lesz ismerős?
Most kiderül, mennyi maradt meg ebből a különleges nyelvi örökségből. Lesznek szavak, amelyek talán azonnal felidézik a nagyszülői házat, mások jelentésére csak a hangzásukból próbálhatsz következtetni. Némelyik válasz gyanúsan egyszerűnek tűnhet, míg máskor három teljesen hihető lehetőség közül kell kiválasztanod azt az egyet, amelyet valaha valóban használtak.
Ne aggódj, ha néhány kifejezést még sohasem hallottál. Ez a kvíz nem iskolai számonkérés, hanem játékos időutazás abba a Magyarországba, ahol a tárgyaknak, ételeknek, emberi tulajdonságoknak és apró hétköznapi cselekvéseknek tájanként más és más nevük lehetett. Figyelj a szavak hangulatára, gondolj a régi családi történetekre, és bízz a nyelvi megérzésedben. Lehet, hogy több megfejtést őrzöl magadban, mint elsőre hinnéd.
A kvízhez felhasznált képek forrása: Fortepan / Fortepan/Album002 / Mácsai István / Morvay Kinga / Morvay Lajos / Zsanda Zsolt / Vajszada Károly / Németh Tamás / Gazda Anikó / Bojár Sándor / Péterffy István / Korda Judit / Kováts Lajos
