Riport

Ez a most hatályos öröklési sorrend Magyarországon: sok élettárs csak túl későn szembesül ezzel a szabállyal

Sokan nem tudják, ki örököl végrendelet nélkül, és mire jogosult az élettárs. Összefoglaltuk az öröklési sorrend legfontosabb szabályait.
Idős ember ül egy otthoni asztalnál, előtte iratokkal, szemüveggel és egy bekeretezett fényképpel. A kép az öröklés, a végrendelet és a hagyatéki ügyintézés témáját illusztrálja.

Egy közös otthon, hosszú évek vagy akár évtizedek együtt, közös kiadások és egy élet, amelyről már senki nem gondolja, hogy papírokon múlhat. Egy haláleset után azonban nagyon gyorsan kiderülhet, hogy jogi szempontból egyáltalán nem mindegy: házasságban vagy élettársi kapcsolatban élt-e a pár, készült-e végrendelet, és kinek a nevén van például a közösen használt lakás.

A Nők Lapja cikke szerint a tartós együttélés önmagában nem teremt törvényes öröklési jogot az élettárs számára. Vagyis hiába élt együtt két ember akár évtizedeken keresztül, ebből még nem következik automatikusan, hogy egyikük halála után a másik örököl.

Öröklési sorrend Magyarországon: nem csak a végrendelet számít

A magyar öröklési jog alapvető szabályait a Polgári Törvénykönyv határozza meg. A törvény szerint örökölni két alapvető módon lehet:

  1. végintézkedés alapján
  2. vagy a törvényben meghatározott rend szerint.

Ha az elhunyt után marad végintézkedés, főszabály szerint ez határozza meg az öröklés rendjét. Ha nincs ilyen, életbe lép a törvényes öröklés. A Ptk. azt is kimondja, hogy az ember halálával a hagyatéka mint egész száll az örökösre.

Végrendelet hiányában első sorban az örökhagyó gyermekei örökölnek, több gyermek pedig egymás között egyenlő részben részesedik. Ha valamelyik gyermek kiesett az öröklésből, az ő helyére meghatározott esetben a saját gyermekei, vagyis az örökhagyó unokái léphetnek.

Fontos azonban, hogy a túlélő házastárs leszármazók mellett sem marad ki az öröklésből. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara tájékoztatója szerint leszármazó örökös mellett a házastársat holtig tartó haszonélvezeti jog illeti meg az örökhagyóval közösen lakott lakáson, valamint az ahhoz tartozó berendezési és felszerelési tárgyakon. Emellett a hagyaték többi részéből egy gyermekrész illeti meg.

Élettárs öröklése: itt jön a sokakat érintő meglepetés

Egészen más helyzetben van az, aki nem házastársként, hanem élettársként élt az elhunyttal. Az élettárs ugyanis nem tartozik a törvényes örökösök közé. Ha nincs a javára szóló végintézkedés, a hosszú együttélés önmagában nem jogosítja fel arra, hogy örököljön a párja után.

Az RSM Hungary, adótanácsadással foglalkozó csopoet öröklési joggal foglalkozó elemzése szerint az élettárs főszabály szerint nem törvényes örökös, ezért végrendelet hiányában nem örököl az elhunyt után. A szabály különösen fontos lehet olyan családokban, ahol a felek korábbi kapcsolatból származó gyermekekkel élnek együtt.

Ez a gyakorlatban nagyon komoly következményekkel járhat. Ha például a közösen lakott ingatlan kizárólag az elhunyt tulajdonában állt, a túlélő élettárs nem szerez automatikusan tulajdonjogot,

sőt a törvényes öröklés alapján haszonélvezeti jogot sem kap csupán azért, mert hosszú ideig az ingatlanban élt.

A bejegyzett élettársi kapcsolat ebből a szempontból lényeges kivétel, mivel fő szabály szerint a bejegyzett élettársra a házastársra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

Idős ember ül egy ablak melletti asztalnál, arcát a kezébe temetve. A fekete-fehér fotó az öröklés, a végrendelet és a hagyatéki ügyek nehéz élethelyzeteit illusztrálja.
A hivatalos végrendelet a legbiztosabb megoldás a hagyatéki eljáráshoz (Forrás: Adobe Stock)

Ez is érdekelhet

Végrendelettel az élettárs is örökölhet

Az, hogy az élettárs nem törvényes örökös, nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem örökölhet. Éppen ezért különösen fontos a végintézkedés, vagyis a végrendelet.

A Polgári Törvénykönyv rögzíti a végintézkedési szabadságot: az örökhagyó halála esetére a vagyonáról vagy annak egy részéről végintézkedéssel szabadon rendelkezhet.

A végrendelet tehát lehetőséget teremthet arra, hogy az élettárs is részesüljön a hagyatékból.

Arra azonban érdemes nagyon figyelni, hogy a végrendeletnek szigorú formai követelményei vannak, amelyekről itt írtunk bővebben. A Ptk. például különbséget tesz a saját kezűleg és a más által írt magánvégrendelet között, és részletesen meghatározza az aláírásra, a tanúkra, valamint a több lapból álló okiratokra vonatkozó feltételeket is. Közvégrendeletet közjegyző előtt lehet tenni.

Végrendelet esetén sem lehet mindig teljesen kihagyni a családot

Idős ember ül egy otthoni asztalnál, előtte iratokkal, szemüveggel és egy bekeretezett fényképpel. A kép az öröklés, a végrendelet és a hagyatéki ügyintézés témáját illusztrálja.
A hosszú élettársi kapcsolat önmagában nem jelenti az automatikus öröklést (Forrás: AI-generált kép)

A végrendelkezési szabadság sem korlátlan. Az öröklési jogban létezik ugyanis a kötelesrész, amely bizonyos közeli hozzátartozókat meghatározott feltételek teljesülése esetén akkor is megillethet, ha a végintézkedés alapján nem vagy kisebb mértékben örökölnének.

Az elhunyt

  • gyermekei,
  • házastársa,
  • illetve meghatározott esetekben szülei

lehetnek jogosultak kötelesrészre, amelynek mértéke a törvényes örökrészük egyharmada. Vagyis önmagában attól, hogy valaki nem szerepel örökösként a végrendeletben, még nem feltétlenül veszít el minden öröklési igényt.

Meg lehet változtatni a végrendeletben szereplő felosztást?

Az örökhagyó végakarata meghatározó, de a hagyatéki eljárás során az öröklésben érdekeltek megállapodása is szerepet kaphat.

Az osztályos egyezség arra ad lehetőséget, hogy az örökösök közös megállapodással másként osszák fel egymás között a hagyatékot. Erre azonban nem úgy érdemes gondolni, mintha valaki egyszerűen „felülírhatná” az elhunyt végrendeletét: az ilyen megállapodás az örökösök együttműködésén alapul, és jogilag meghatározott keretek között történik.

Az öröklésnél a papírok végül fontosabbak lehetnek, mint gondolnánk

Az öröklési szabályok talán legfontosabb tanulsága éppen az, hogy a hétköznapi értelemben vett családi kapcsolat és a jogi helyzet nem mindig ugyanaz. Egy évtizedek óta együtt élő élettárs öröklési pozíciója egészen más lehet, mint egy házastársé, és ezen önmagában az együtt töltött idő sem változtat.

Ezért különösen élettársi kapcsolatban érdemes még életünkben végiggondolni, mi történne a közös otthonnal és a vagyonnal egyikünk halála esetén. A végrendelet elkészítésénél pedig a formai szabályok miatt is lehet jelentősége a jogi vagy közjegyzői segítségnek. Az öröklési jogban ugyanis egy aprónak tűnő részletnek is komoly következménye lehet.

Ajánlott videó

Előfizetés

Fizessen elő magazinunkra!

RÉSZLETEK