Címlapsztori Sztárok

Fülig szerelmes Vitray Tamásba felesége, Évi: „Csak barátnő vagy élettárs nem akartam lenni”

Örök igazság, hogy a sors a legjobb rendező. A 92 éves Vitray Tamás februárban váratlanul megnősült. A pár közös élete a kiváló példa arra, hogy merjünk bátrak lenni, és ne szégyelljük vállalni az érzelmeinket.

A szerelem nem korhoz kötött! Van benne valami megkapó, ahogyan Éva és Tamás szeretik egymást. „Rossz volt egyedül! Most viszont boldog és szerelmes asszony vagyok” – mondja Ivens Éva, aki nem sokkal második gyereke születése után megözvegyült, és hosszú évekig egyedül nevelte őket. Vitray Tamás hatvannál is több éves pályafutása alatt legalább ugyanannyi címlapon szerepelt a sajtóban, de csinos feleségével ez az első közös fotózása. Éva ragyog. Az egykori operaénekesnőnek nagyszerű alakja van, hiába nem gyakorolja már hivatását, látszik, hogy színpadhoz szokott ember.

A férj költözött a feleségéhez

A fotózás után a házaspár budai lakásába tartunk. A tévésről lekerül az elegáns zakó és szürke háziköntösében Vitray már egyáltalán nem felel meg annak a legendának, ami róla terjed, tudniillik, hogy rejtőzködő ember. Otthona kényelmében teljesen hétköznapi. Bár néhány hete, pont itt esett el, és négy öltéssel varrták össze a sebet a fején. Már jól van, az egész história csak egy rossz emlék. Éva kávét és teát készít, közben mesél. „Ugyan még nem végeztünk a lakásfelújítással, de már nem kerülgetnek bennünket a szerelők és munkások. Már most szeretjük az otthonunkat.”

A falon lévő grafikákat vitte magával az új otthonába

Körbenézek: a falakon festmények, grafikák. Egyik-másik Vitray korábbi lakásából ismerős. Tavaly ősszel láttam ezeket, amikor nála jártam egy lépcsőházzal arrébb. „Én költöztem Évához, és hoztam magammal a holmimat” – mondja Vitray. A tévés a ház előtti parkolóban találkozott a mosolygós hölggyel, és ott elegyedtek szóba. A többit már megírták az újságok. Az elmúlt hónapok médiaszenzációja volt, hogy a műsorvezető feleségül vette a nála 36 évvel fiatalabb „szomszédasszonyát”. Éva boldog, nem kell már erős nőnek lennie, aki éjszakánként sofőrszolgálatot vállalt, hogy eltartsa háromtagú családját. Férje mellett szeretetben és biztonságban van.

„A Covid idején énekesként nem tudtam a megélhetésünket biztosítani. Nagyon szeretek autót vezetni, innen jött az ötlet, hogy a sofőrszolgálat munkatársa legyek. Olyan utasokat fuvaroztam, akik ugyan autóval indultak el, de mivel alkoholt fogyasztottak, nem vezethették haza a kocsijukat. Mi, jobbára a fiam, később már a lányom is, hívásra elmentünk az illetők kocsijáért, amelyet aztán az utas kívánságára vezettem haza. Tán mondanom sem kell, ez főleg éjszakai munka volt. És azt sem kell hangsúlyoznom, hogy milyen büszke vagyok a gyerekeimre. Tamás akkor lépett be az életembe, amikor tudtam, hogy valamilyen munkát kell találnom, ami kreatívabb, és nem veszi igénybe a két gyereket. Szóba került, hogy állást keresek. Ő akkor indult el a „Csak ülök… Csakazértis!” műsorával, és ennek lettem gyártásvezetője. Neki pedig pár hónap után a felesége.”

Öt hónappal ezelőtt kötöttek házasságot

Csak barátnő nem akart lenni

A házaspár pontosan tudta, hogy kapnak majd hideget-meleget, de remélték, hogy a többség értette, hogy szívükre hallgattak és nem a kajánkodókra.

„Mikor Tamás bevallotta, hogy belém szeretett, mi tagadás, egy kis sokkot kaptam, de azt tudtam, hogy barátnő vagy élettárs nem akarok lenni. Fontos volt nekem, hogy Tamás vállalja a kapcsolatunkat, és szerencsére ő is így gondolta. Szűk családi és baráti körben keltünk egybe egy kis faluban, ahol a férjem barátja volt az esemény anyakönyvvezetője. Mit mondhatnék még: nekem a harmadik, neki a negyedik házassága.”

A zenei ízlésük azonos

A Tanár úr hamarosan dédnagypapa lesz. Éva huszonéves gyerekei már felnőttek, elköltöztek édesanyjuktól. A házaspár 64 négyzetméteres lakásban lakik.

„Az életünk hétköznapi – meséli Évi. – Tamás hajnalban kel, én egy óra múlva követem és a reggelink mindig közös. A délelőtti óráim a háztartással telnek. Szeretek főzni, a férjem azt mondja, érdemes. Esténként elég sokáig fent vagyunk: a tévé vagy valami színházi előadás tart ébren bennünket, vagy éppen zenét hallgatunk, mert hál’ istennek a zenei ízlésünk azonos. Különös érzés fog el, amikor a férjem a tévés emlékeiről beszél. Annak idején, rajongója voltam a műsorainak, képzelhetik, hogy reagáltam volna, ha akkor valaki azt mondja nekem: na, ez A Vitray lesz a férjed!” A csinos asszony nem titkolja, szoknia kell, hogy a neves műsorvezető felesége. Éva jókedvében belecsíp a karomba, és azt mondja: „Képzeld, Vitray Tamás a férjem!” Ezen jót derülünk. „Nem szégyellem az örömömet. Néha megköszönöm magamban, hogy a sorsom így alakult. Annál is inkább, hiszen nem rajtam múlott” – véli Éva.

Könnyű Tamással élni

A sorsszerűségben Vitray Tamás is hisz. „Egy éve bármibe fogadtam volna, hogy nem nősülök. Biztos voltam benne, hogy a harmadik válásom után nekem egyedül a legjobb” – mondja Vitray.

A házasság azonban megköttetett. „Én erre azt mondtam, hogy Tamás garantáljon nekem 3650 együtt megért napot!” – árulja el Éva. Ez tíz évet jelent! Elnézve őket, egyáltalán nem valószínűtlen feltétel ez. A 92 éves műsorvezető a korát meghazudtolóan friss, szellemileg és fizikálisan is remek formában van. A korai reggeleket futó- és tornapadon tölti.

„Könnyű Tamással együtt élni. Ha valamit másként szeretne, mint ahogy én gondolom, van rá szókészlete, hogy kedvesen megmondja. A humor is jellemző a kapcsolatunkra. Életemben nem nevettem annyit, mint amióta együtt vagyunk. Szerintem, Tamás színésznek is jó lett volna. Ezt azért kikéri magának: jó volt nekem televíziósként is, mondja ilyenkor.” Mint megtudom, Éva gyerekei is kedvelik a férjét.

„Azóta kétszer annyit jönnek, mint addig, és a nagyfiam így búcsúzik: Viszlát, ősök!” – osztja meg velünk boldogan Évi. Vitray pedig megerősíti, hogy a sorsunk elől nem menekülhetünk.

„Itt van az én példám is. Annak idején, mindenáron színházrendező akartam lenni, és mindahányszor eljutottam az utolsó rostáig, kirúgtak. A harmadik alkalom után, felsőoktatáson kellett folytatnom, hogy három évre ne vigyenek katonának. Így végeztem az angol–sajtó szakon, majd lettem a rádió angol nyelvű hírszolgálatánál hírolvasó-szerkesztő, és itt ért a telefon, hogy vállalok-e a tévében angol nyelvű interjúkat, a Budapestre látogató amerikai atlétákkal. Ez 1958-ban történt. A többit pedig ismerik: televíziós riporterként és műsorvezetőként folytatódott a pályafutásom. Hát mi ez, ha nem a sors keze? Akárcsak a mostani házasságom.”

a műsorát Saját erőből finanszírozza

Kilenc epizód után két hónapig anyagi okból nem folytathatta a Youtube-on műsorát, amelyet Vitray Tamás teljes egészében saját erőből finanszíroz. „Most újra nekiveselkedünk, talán sikerül tartósan folytatni” – mondja az egykori MTV örökös tagja, és az egykori Színművészeti Egyetem Professzor Emeritusa.

Fotó: Bognár Bogi, Fortepan/Rádió és Televízió Újság, Korponai Tamás

Smink és haj: Szabó Lilla • Stylist: Bendes Bianka • Ruha: Claire’s, Van Graaf