Címlapsztori

Gubás Gabi: „Ez a karácsonyunk más, mint az eddigiek”

Sok év után először alakult úgy, hogy Gubás Gabinak nem kell végigrohannia a decembert, és végre elmerülhet a szeretteivel az adventi várakozásban. Nem csoda, hogy a színésznő erről az időszakról boldogan mesélt nekünk!
gubás gabi, címlapsztori, színésznő

Próba. Előadás. Próba. Előadás. Próba. Előadás – évek óta így zajlott Gubás Gabi decembere, és miközben egyik helyről a másikra rohant, ellopott percekben szerezte be a gyerekeinek és a férjének az ajándékokat. Hétvégén pedig épp csak kisütötte a mézes sütit, már rohant is a színházba játszani, csak az ínycsiklandó illat maradt utána – ünnepi készülődés ide vagy oda –, várja a színház. Idén azonban – a színésznő nagy boldogságára – minden másként alakult! „Már kezdtem beletörődni, hogy a színészek kiváltsága akkor dolgozni a legtöbbet, amikor mások ünnepelnek. Idén először végre nem próbálok decemberben, csak előadásaim vannak, ami azt jelenti, hogy napközben van időm átélni az adventi előkészületeket – mesél mosolyogva Gubás Gabi. Elképesztően élvezem! Úgy kezdtem az adventet, hogy vásároltam egy csomó ehető dekorációt, új formákat a mézes sütiknek, majd átjött a barátnőm a gyerekeivel, és hatalmas partit csaptunk a konyhámban. A kislányommal, Annával feldíszítettük a lakást, szépséges, ünnepi matricákat ragasztottunk az ablakokra, gyertyákat gyújtottunk, egyszóval mindent megtettünk, hogy adventi hangulatúvá tegyük az otthonunkat. A férjemen, Attilán és a gyerekeinken is látom, hogy milyen jót tesz a lelküknek: végre lélekben is otthon vagyok.” Gabi elhatározta, idén nem csak sütiformák, de szokások tekintetében is megújítja az ünnepi előkészületeket. „Adventi naptár helyett már december elején kiakasztottam egy-egy piros-zöld, filcből készült csizmát otthon, amelyben minden nap találtak a gyerekeim valami apróságot, aminek lehet örülni. A legnagyobb sláger náluk most a varázsceruza. Vettem egy csomaggal, és a fiús színeket Attila, a lányosakat pedig Anna csizmájába csúsztattam. Olyan jó volt nap mint nap látni az örömüket. Ez volt az adventi naptár helyett a mi Mikulás- naptárunk.”

„Vicces dolog történt szenteste”

„A karácsony csodáját nálunk már csak Anna hiszi el – folytatja Gabi. – Két évvel ezelőtt ugyanis nagyon vicces és tanulságos dolog történt szenteste! Nálunk az a szokás, hogy miután közösen feldíszítjük a karácsonyfát, mindannyian visszavonulunk a másik szobába, és énekelgetünk, míg a csengőszó nem jelzi, hogy megérkezett a Jézuska. Persze, ilyenkor hol nekem, hol a férjemnek akad sürgős dolga a lakás egy más pontján, ami annyit jelent, hogy próbáljuk feltűnésmentesen a fa alá tenni az ajándékokat. Két éve is úgy tűnt, minden simán megy, aztán amikor a gyerekekkel együtt beléptünk a szobába, ahol az ajándékokkal megpakolt karácsonyfa állt, a fiam nem a fenyő, hanem a szekrény irányába indult. Arra eszméltünk, hogy a kezében van a telefonja, amivel titokban felvette, hogy s mint kerültek az ajándékok a fa alá. Így történt, hogy lebuktunk, és ezek után meg is beszéltük, hogy ennek az ünnepnek a csodája valójában az összetartozás, a szeretet érzé-sében rejlik, és nem az ajándékokban. Attila nagyon édes volt, mert megígérte, hogy Annának egy szót sem szól, hadd maradjon határtalan az öröme, a csodavárása, ameddig csak lehetséges. Ma már ebben az értelemben a tízéves nagyfiunk is segít megőrizni a csodát. A lebuktató felvételt mai napig őrizzük. Csodavicces, ahogy az apjukkal osonunk rajta!” – nevet az emléken Gubás Gabi, majd hozzáteszi: a szenteste náluk a teljes nagycsalád ünnepe, az asszonyok még a főzés terhét is megosztják egymás között. Édesanyja főzi a halászlevet, Attila édesanyja a főételeket, a színésznő pedig a süteményekért felelős. „Nagyon jó ez a munkamegosztás, mert így egyikünk sem fárad el, és mindenki azt képviselheti a menüsorban, amiben a legjobb.”

„Szeretem azt a nőt, akivé váltam”

A színésznőről valósággal sugárzik a lelki béke, és muszáj megállapítani: 43 évesen tíz évvel fiatalabbnak látszik. Kíváncsiak voltunk, mi a titka. „A férjem, Attl Attila csodálatos természetgyógyász, aki sok éve már, hogy ellát a speciális, hidegen sajtolt olajkoktéljaival, ez a testi jólétem, a szépségem alapja – árulja el Gabi. – Emellett hetente két-három alkalommal mozgok, ami pedig az étkezést illeti, mértéktartó vagyok, de csöppet sem szélsőséges. A fizikai harmónia mellett nagyon fontos a lelkem is. Évek óta arra törekszem, hogy olyan emberekkel, partnerekkel vegyem körül magam, és olyan feladatokat vállaljak el színészként is, amelyek építenek. Végül pedig nem győzöm hangsúlyozni, milyen fontos a családom szeretete. Ezekből áll össze az az ember, aki vagyok, és elárulom, hogy szeretem azt a nőt, akivé váltam. Talán ez az, ami kortalanul tart, hogy elégedett és boldog vagyok.” Közben megérkezik a fotózásunkra Anna és Attila is – az édesapjuk hozza őket. Öltözködés, frizurakészítés, és már kamera előtt is van a család. Gabi férje büszkén figyeli őket a háttérből, és ha kell, bohóckodik a gyerekeknek, hogy ne fagyjon az arcukra a mosoly. Ő is hozzájuk tartozik, még akkor is, ha ódzkodik a nyilvános szerepléstől. „Ő az én lelkem láthatatlan őre” – mosolyog Gabi, majd magához öleli Annát és Attilát, hogy a címlapfotó is elkészülhessen.

Hol láthatjuk mostanság?

Most még csak az ismétlő részek futnak, ám januártól az RTL Klub vetíteni kezdi a Válótársak harmadik szériáját, amelyben Gabi örömmel játszotta el újra Zsófi szerepét. Színházban is többször láthatjuk őt mostanság: december 26-án a Karinthy Színházban játssza az egykor Balikó Tamás rendezte és Szabó P. Szilveszter által újra színpadra állított Ördögöt, 27-én az Átriumban lesz a Ha lenne más is című zenés estje, amelyben Kamarás Iván a partnere, és a Thália Színházban is többször színpadra lép két ünnep között, az Alul semmi című előadásban.

Balázs Klári címlapfotózás

Gidamentés

Szofi a gólya

Csomagolásmentes üzlet

Iain Lindsay Britt nagykövet üzenete