Címlapsztori

„Úgy döntöttünk, hogy segítségre van szükségünk”

Görög Zita pontosan tudta, hogy mire számíthat a harmadik terhességénél, és az utána következő hónapokban. Szerencsére a párja, Laczkó Zsolt olyan férfi, aki Zita személyiségébe szeretett bele...
edző élsportoló görög zita kisugárzás konfliktus labdarugó laczkó zsolt önállóság páhy anna pozitív változás puskás ferenc labdarúgó akadémia szerelem topmodell válogatott futballista

Azt mondják, az élet írja a legromantikusabb történeteket. Görög Zita egy kávézóban találkozott először az egykori labdarúgó Laczkó Zsolttal, és összeakadt a tekintetük. Egyikük sem gondolta, hogy a véletlen találkozásból nemcsak mindent elsöprő szerelem, hanem még egy tündéri kisbaba is születik, Timon. Egy újszülött érkezése sok mindent megváltoztat a nő életében. Úgy a lelkében, mint a testében. De Zita Timon születése után sem igazán foglalkozott a plusz kilókkal. „Izgultam, hogy a harmadik terhességem, negyven év körül, mennyit fog változtatni rajtam. Tudtam, hogy lesznek maradandó nyomai, de mivel már tisztában voltam azzal, hogyan működnek az anyasággal együtt járó folyamatok, elfogadtam őket” – árulja el Görög Zita.

Folytatás a Meglepetés magazinban!