Címlapsztori Lélek Sztár

Megtörte a csendet Schumacher felesége: Folytatjuk Michaellel a közös életünket

Schumi felesége, Corinna ugyanolyan erős és talpraesett az életben, mint egykor pilóta férje volt a Forma–1-ben. Még mindig várja Michael felépülését, miközben már a fiáért is szorít a pálya széléről.

Elvesztette a férjét, de nem gyászolhat, hiszen a világbajnok sportoló életben van. Schumi közel kilenc éve került válságos állapotba egy síbaleset után, azóta nem tudott lábra állni, és úgy tűnik, hogy már sosem élhet teljes élet. A német pilótát évekig kórházban kezelték, kómában feküdt, és több operáción átesett, jelenleg az otthonában, a svájci Glandban ápolják. Az elmúlt időszakban csak néhány embernek volt lehetősége személyesen találkozni Schumacherrel. A felesége, Corinna dönti el, kit enged be a házukba.

Egyedül maradt a két gyerekkel

Az autóversenyző balesete után Corinna első dolga volt, hogy hírzárlatot rendelt el férjével kapcsolatban. Gyerekeit, családtagjait és a közeli barátokat is arra kérte, hogy ne adjanak ki információt az állapotáról. Így akarta megvédeni őt és saját magát is, mivel tragikus hirtelenséggel maradt egyedül két gyermekkel. Bár a család négyfős, az elmúlt években csupán hárman örülhettek az élet nagy eseményeinek, mint a gyerekek ballagása, továbbtanulása, Gina-Maria esküvője vagy Mick autóversenyzői sikerei. A Schumacher gyerekek mindketten a sportban találták meg a he­lyüket. A 25 éves lány vi­lág- és Európa-bajnok westernlovagló, még saját lovardája is lett, a 23 éves fiú a Forma–1 pilótái között versenyez. Schumi minden álma az volt, hogy fia a nyomdokaiba lépjen. Mick ígéretes versenyző, de mint mondta, számára mindennél többet jelentene, ha édesapja a futamokon is látná őt.

– Mindent odaadnék azért, hogy beszélhessek az apámmal, de a kommunikáció nagyon nehézkes számára – árulta el Mick. A fiúnak sokáig magyar barátnője volt, de a múlt heti kanadai nagydíjon már egy norvég lány, Justine Huysman drukkolt érte.

Schumi fia, Mick is autóversenyző. Édesanyja gyakran kíséri el a versenyekre (Fotó: Profimedia)
Schumi fia, Mick is autóversenyző. Édesanyja gyakran kíséri el a versenyekre (Fotó: Profimedia)

Feladta a saját karrierjét

Corinna minden áldott nap éberkómában lévő férje mellett van. Kitartóan beszél hozzá, megtanulta kitisztítani azt a csövet, amin keresztül Schumit etetik és itatják. Az, hogy Michael még életben van, kizárólag az asszony gondos ápolásának köszönhető.

A házaspár 34 évvel ezelőtt találkozott először. Akkoriban Corinna profi lovasnak készült, miközben saját családról álmodott. Ahogy a szerelmük egyre erősödött, Corinna feladta sporto­lói karrierjét, hogy férje tá­masza legyen. Futamaira is elkísérte, így biztatva őt a győzelemre. Michael úgy érezte, csak akkor képes igazán formában lenni, amikor a felesége is ott van a közelében. Így Corinna közel két évtizeden keresztül a háttérből követte az eseményeket. Hol a bokszutcában, hol a lelátón izgult férjéért, és közben közös gyermekeiket is nevelte.

– A férjem végtelenül tapintatos ember volt. Ha például korán kellett mennie valahova, egy pisszenést sem hallottam, olyan csendben készült el, de az indulás előtt mindig visszajött a hálószobánkba, megsimogatta a karomat, gyengéden megcsókolt, és a fülembe súgta, hogy most indul – emlékezett vissza azokra az időkre, amikor még tökéletes volt a családi idill.

Kitart a beteg férje mellett

Az asszonyt ma is paparazzik hada követi, akik mindent tudni akarnak az autóversenyzőről és családjáról. Bár egyesek azt híresztelték, hogy Schumi felesége titokban új párkapcsolatban él, kiderült, hogy ez csupán rosszindulatú pletyka. Corinna oldalán valóban van egy férfibarát, a gazdag menedzser, Eric Obrecht, akire az 53 éves nő támaszkodhat, miközben várja, hogy visszakapja azt a férfit, akinek annak idején hűséget fogadott jóban-rosszban, gazdagságban-szegénységben, egészségben-betegségben. A kérdésekre pedig mindig ugyanazt válaszolja:

– Folytatjuk Michaellel a közös életünket. Nagyon fontos számomra, hogy a férjem élvezni tudja az életét. Michael mindig megvédett minket, most mi védjük meg őt.

LOVARDÁT KAPOTT AJÁNDÉKBA

Corinna a versenyző családját illető jogdíjakból él Svájcban, a gyerekek már kirepültek. A mindennapjait férje ápolása és az a lovasfarm tölti ki, amit Schumitól kapott ajándékba még a 10. házassági évfordulójukra.

Kiemelt kép: GettyImages