Címlapsztori Sztárok

Féltették a hírnévtől a szülei Marics Petit: „Nem értettek velem egyet a pályaválasztásomban”

Az énekes édesanyja az Operettszínház énekkarának tagja, de még ő sem volt biztos benne, hogy Petinek erre az útra van szüksége.

Marics Peti szülei meghúzták a határt: addig lakhatott otthon, amíg iskolába járt, ezért a maga erejéből kellett felépítenie zenei karrierjét.

„A szüleim nem értettek velem egyet a pályaválasztásomban. Ugyan anyukám az Operettszínház énekkarának tagja, más jövőt szántak nekem, mint hogy énekes legyek. Olyat, ami biztos megélhetést jelent. Féltettek attól, hogy elkallódom. A családi szeretet mindig nagyon erős volt, de akkor azt éreztem, hogy bizonyítanom kell a szüleimnek, hogy a zene az utam, és nem kell miattam aggódniuk. Azóta sikerült megbeszélnünk, és úgy érzem, büszkék rám. Apukám segít a menedzsmentben is, ezáltal jobban belelátnak az életembe, de az is sokat lendített a kapcsolatunkon, hogy nem lakom otthon. Ahogy kirepül az ember a családi fészekből, és ritkábban találkozik a szüleivel, kevesebb idő marad veszekedni. Amikor összejövök a családommal, megbecsüljük az időt, és úgy töltjük el, hogy jóban vagyunk” – árulja el.

Fotó: TV2

Balázs Klári címlapfotózás

Gidamentés

Szofi a gólya

Csomagolásmentes üzlet

Iain Lindsay Britt nagykövet üzenete