A Vígszínház korábbi igazgatója 2020 tavaszán távozott posztjáról, miután verbális agresszióval, megalázó bánásmóddal, zaklatással és mérgező munkahelyi légkör fenntartásával vádolták meg. A történet ugyan Eszenyi távozásához vezetett. Ám valódi lezárást nem hozott, azóta várták a színészek, hogy a Vígszínház egykori direktora bocsánatot kérjen.
Nemrég megtette: közleményben elismerte, hogy a munkája során voltak helyzetek, amikor nem fordult kellő empátiával a kollégái felé.
„Sokáig azt hittem, hogy a próbák során tanúsított szenvedélyes, időnként nem megfelelő megnyilvánulásaimat igazolja az, ami végül a színpadon megszületik. Nagyon sajnálom, hogy voltak helyzetek, amikor másokat megbántva végeztem a munkámat, és ezzel lelki fájdalmat okozhattam. Azt gondoltam, hogy a színház fontosabb mindennél.
Nem volt igazam.”
„Görcsbe rándult a gyomrom”
A bocsánatkérés időzítése azonban a színészek szerint nem véletlen. Közvetlenül azután történt, hogy a debreceni Csokonai Nemzeti Színház felfüggesztette a vele való közös munkát. Ott ugyanis több munkatársban ellenérzéseket keltett az együttműködés gondolata.
Lengyel Tamás költői kérdések sorával utalt arra, hogy a bocsánatkérés időzítése mögött inkább egzisztenciális megfontolások állhatnak. Míg Molnár Áron úgy fogalmazott: számára egyáltalán nem hatott őszintének Eszenyi levele.
„Volt, amikor késsel fenyegette, vagy a falhoz vágta a beosztottjait, a fülénél fogva húzott át a színpadon egy táncost, hasba vágott többször egy színésznőt, mert szerinte így lehet megérezni, milyen, ha valaki terhes, embereket fenyegetett egzisztenciálisan, megfélemlítette és traumatizálta a társulatot és a Vígszínházban dolgozókat” – sorolta a színész posztjában Eszenyi „munkamódszerét”.
Reggeli műsorukban Lengyel Tamással és Rainer-Micsinyei Nórával több korábbi történetet is felidéztek.
„Amikor feljött a hír újra, görcsbe rándult a nyomrom. Akiken megérezte egy picit is a gyengeség jelét, azokat eltiporta. Hat év alatt, amíg a Vígszínházban voltam, én annyi zokogó színészt és színésznőt láttam, kortól, pozíciótól függetlenül!” – tette hozzá Áron.
Ez is érdekelhet
„Nem bocsátok meg és nem felejtek”
Hevér Gábor egyike volt annak a 15 embernek, akik aláírták a színházon belül zajló verbális és fizikai bántalmazásról szóló nyílt levelet, még 2020-ban.
„Én is alá tudom támasztani, nemcsak verbális, hanem fizikai problémák is történtek, és soha nem kaptunk megnyugtató választ, hogy amit mondtunk, igaz, és ennek legyen valami következménye.”
Hujber Ferenc sem bírta szó nélkül hagyni a történteket. A színész 2002-ben hagyta ott az Eszenyi Enikő által rendezett előadást, két nappal a bemutató előtt.
„Pár évvel később bocsánatot kértem, hogy otthagytam az előadást. Nem tőle, hanem hogy cserben hagytam a többieket. Magára vette és azt mondta, megbocsát, de nem felejt. Ez 20 éve volt, és még most is remegek, hogy ezt írom. Enikő! Nem bocsátok meg és nem felejtek.
Feltételes módban nem kérünk bocsánatot, mert a bántalmazás sem feltételes módban történt.”
Nagy Enikő színésznő színházi karrierje egyik legfontosabb állomásán dolgozott együtt Eszenyi Enikővel.
„Több évadon keresztül játszhattam a húgát az előadásban, de minden felújító próba félelem volt számomra, hogy éppen milyen hangulatban van, és ehhez mérten hogyan gázol belém, bizonytalanít el, görcsöltet le és tesz nevetségessé a többiek előtt. Előadás közben teljesen civil módon sokszor megszorította a kezem, és háttal forgatott a nézőknek, miközben én beszéltem, vagy olyan erővel ráncigált jelenet közben, hogy majdnem elestem. Ott volt még a kiszámíthatatlansága,
soha nem lehetett tudni, hogy belém rúg, átnéz rajtam, vagy megsimogat-e” – írta Enikő.
„Megtette, amit vártak tőle”
Bár a mérleg Eszenyi ellen billen, akadt olyan is, aki elfogadta a gesztusát.
Csőre Gábor, a Vígszínház egykori szakszervezeti vezetője például úgy fogalmazott, hogy számára ez fontos lépés, és ő személy szerint képes megbocsátani. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy ez mindenkinek a saját döntése. Majsai-Nyilas Tünde is azon kevesek közé tartozik, aki nyíltan kiállt a korábbi igazgatója mellett.
„Igazgatóként arányérzékét vesztett emberré vált egykor, aki maga is olyan közegben vált művésszé, ahol a gyötrelem a művészet szülőanyjaként volt aposztrofálva… Én hiszek abban, hogy az ember változhat, és vannak olyan helyzetek, amikor a megbocsátást nem gyengeségként vagy következetlenségként értelmezem, hanem emberi gesztusként – írta a színésznő.
„Enikő megtette, amit vártak tőle, bocsánatot kért. Hogy meggyőződésből, vagy sem, ezt akkor se lehetett volna bizonyítani, ha hamarabb történik. (…) Köszönöm. Mostantól húzzák meg a határaikat a színészek, a munkát delegáló direktorok, és saját tapasztalataik alapján ítéljék meg Enikő személyiségét és a vele való munka hozadékait.”
Kérdőjelek maradtak
A színészek azt is sérelmezték, hogy Eszenyi a Vígszínház éléről való távozása után is jelentős állami támogatáshoz jutott, több intézmény is foglalkoztatta, és a főváros nem tette meg a szükséges lépéseket.
„Bár ezeket az embereket meghallgatták, az arról íródott jegyzőkönyvet a főváros akkori közlése szerint azért nem hozták nyilvánosságra, mert a meghallgatott színházi dolgozók anonimitást kértek, de ez nem igaz. Az nem lett kimondva, hogy ezeknek az embereknek igazuk van-e, vagy nincs igazuk. És nagyon sok olyan ember volt benne, akik iszonyatosan komoly traumaként élték meg ezeket az időszakokat és ezeket az eseteket, amik megtörténtek velük” – mondta Hevér Gábor a Heti Hetesben.
Fotó: Birton Szabolcs, Nagy Zoltán, Olajos Piroska, RTL
