Pataki Ági: Csak nézi a vizet, bele nem megy
„Ambivalens a kapcsolatom a vízzel, ugyanis természetes vízbe nem megyek bele, egyszerűen rettegek attól, hogy hozzám ér egy hal. Félek tőlük, meg sem eszem, sőt el sem készítem a halakat, sem semmi mást, ami a tengerből vagy a tóból kijön” – mondja Pataki Ági, akinek második otthona a tihanyi nyaralójuk, és akit a víz látványa megnyugtat, kikapcsol.
„Reggeltől estig tudom nézni a vizet, élvezni, ahogy a Balatoni szellő belekap a hajamba”
„Hányszor előfordul, hogy lemegyek a partra egy könyvvel, leülök egy padra, és órákkal később veszem észre, hogy egy sort sem olvastam el. Nem úgy, mint gyerekként, akkor sokat lubickoltam a vízben. A szüleim az egészségügyi minisztériumban dolgoztak, és a minisztérium üdülőjébe kaptunk beutalót, Lellére, akkor – már nem is tudom, hány évesen – láttam először a Balatont.”

Koós János: Viharba keveredett Bajor Imrével
A nyarakat a Balatonon, a vitorlásán töltötte az énekes, amelyet bő harminc évvel ezelőtt építtetett. Számos művész, Aradszky László, Hofi Géza, Szerednyey Béla és Bajor Imre is megfordult a fedélzeten.
„Szenvedélyem a hajózás, amit szerencsére a feleségem és a gyermekeim is megértettek, sőt átvettek tőlem” – mondta egykor Koós. „Arra már nem is emlékszem, mikor tettem le a vizsgámat, de arra igen, hogy nagyon büszke voltam magamra. Egyszer Bajor Imrével viharba keveredtünk, azt hittük, ott maradunk, de végül elvonult fölöttünk az erős szél.”
Till Attila: Az első emléke

Amióta az eszét tudja, a Balatonnál tölti a nyarakat. „Mi alapvetően Balatonszemesen voltunk nagyon sokat az anyám vállalati üdülője révén, ez a legelső emlékem, amelyre visszaemlékszem. Később a siófok-sóstói úttörőtáborban sokszor megfordultam.”
Tóth Ildikó: Apukája mentette meg az életét

Nyáron soha nem utazik külföldre Tóth Ildikó, és ha csak teheti, még Budapestre is ritkán megy fel a balatonszárszói nyaralójából. Nem csoda, a Cápák között befektetője paradicsomi környezetet teremtett magának és családjának a közvetlenül a víz partján lévő telken. Igaz, a tó egyszer majdnem az életét követelte: bár gyerekként is kiváló úszó volt, 14 évesen majdnem belefulladt a Balatonba.
„Hirtelen óriási szél támadt, a víz fölötti oxigént pedig szó szerint kisöpörte, ez olykor megesik itt. Öt méterre voltam a parttól, a sekély vízben, de fuldokoltam, levegő után kapkodtam, apukám rohant be értem, és mentett meg.”
Csocsesz: Itt házasodott

A zenész a Balatonnál kérte meg párja, Puskás Angéla kezét, és ott is keltek egybe tavaly nyáron, mégpedig a tóhoz közeli Szőlősgyörökön.
„Az ottani polgármester régi jó barátom. Számos barátom él arra, nyáron a kollégák közül is sokan vannak lent a Balatonnál, már csak a fellépések miatt is. Merthogy júniusra, egy pénteki napra tűztük ki az esküvőt. Tudom, hogy a kollégáknak és nekem is egy nyári szombat mit jelent, ezért választottuk a pénteket” – mondta Csocsesz.
Ő ráadásul az esküvője előtti napon ünnepelte, szintén a tónál, a hatvanadik születésnapját.
Ez is érdekelhet
asdj
Ferrari Violetta: Lánykérés a tó közepén
A gyönyörű lányt a Színház- és Filmművészeti Főiskolára 15 éves korában vették fel.
Básti Lajos ott szeretett belé, majd 1948-ban oltár elé is vezette. „Akkoriban a Nemzetiben is sokat statisztáltam. Ekkor akadt meg rajtam Básti Lajos szeme. Pándi Lalát meg engem levitt a Nemzeti üdülőjébe, mondván, hogy szegény gyerekek, még sosem látták a Balatont. Básti csaknem húsz évvel volt idősebb nálam. Magázódtunk. Bevitt a tó közepére, hogy majd megtanít úszni.
„Tempózás közben kérte meg a kezem”
„Túl fiatal voltam. A házasságunk csak pár évig tartott” – mesélte később a művésznő.
Szirtes Ági: Nagy szerelem lett belőle

Szirtes Ádám színművész egy filmforgatásnak köszönhette a feleségét, Margitot.
„A hintón járó szerelem forgatására utazott Szigligetre” – mesélte a lánya, Szirtes Ági.
„A patakparton találkozott először anyámmal, aki az Alkotóházban dolgozott, és a többi lánnyal a forgatásra mentek szájat tátani. Apám odaszólt: »Kislány, beleér a szoknyád a vízbe!« Anyám azt válaszolta: »Ott ér, ahun van!« Aztán apám sétálgatott az utcán, elment egy nádtetős, parasztbarokk ház előtt, és arra gondolt, milyen jó lenne, ha az a szép lány itt lakna.”
„Mit ad isten, anyám épp akkor jött ki két vödörrel a nyomós kútra. Apám nem hitt a szemének. Nagy szerelem lett belőle.”
Fotó: Birton Szabolcs, Karizs Tamás, Radics Attila, Ványi Ákos, DFP, Archív



