90 éves lett Lehoczky Zsuzsa: „Örülök, ha valaki megjegyzi, hogy fantasztikusan nézek ki”

Ma is aktív életet él, és ha hívják, egy jó társasági eseményt sem hagy ki. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas művésznőt 90. születésnapján köszöntjük.

„Nem szeretek visszanézni, hogy mi minden történt ebben a hosszú életben”

„Persze jó érzés felidézni a szép emlékeket, és hálás vagyok azért, hogy ennyi mindent megélhettem. Az ünnepi köszöntések ugyanakkor kicsit keserűvé váltak: az ember óhatatlanul arra is gondol, hogy a java már mögötte van. Ez az, amin nem tudunk változtatni, pedig nagyon szeretek élni. Ha valaki feltalálná az örök életet, én biztosan jelentkeznék.”

„Igyekszem aktívan tölteni a napjaimat, és minden percet megélni. Vidám ember vagyok: ha hívnak, szívesen megyek társaságba, hiszen jólesik, hogy szeretnek és számítanak rám. Nemrég bementem egy boltba, hogy vegyek egy apróságot, és végül egy nagy szatyor gyönyörű holmival jöttem ki. Talán ez is azt mutatja, hogy hosszú távra tervezek.”

Sosem unatkozik, aktív életet él

Színházba máig szívesen jár, és mindig örül, ha régi kollégákkal találkozhat.

„A társulati ülésekre már ritkán megyek, a napi 10-15 órás ücsörgés már nem nekem való. Arra viszont ma is nagyon ügyelek, hogy rendben legyen a hajam, és csinos, divatos ruhában jelenjek meg.”

„Ha meghívnak egy fiataloknak szervezett buliba, szívesen elmegyek”

„Még akkor is, ha hajnalban holtfáradtan érek haza, mert boldog vagyok, hogy ott lehettem. A hétköznapjaimat főzőcskézés és kertészkedés tölti ki, a barátnőimmel pedig rendszeresen találkozom. Persze van, amikor nincs kedvem kimozdulni, ilyenkor ezt őszintén meg is mondom nekik. Aztán rendszerint összeszedem magam, és elindulok a mosolyommal, ami majdnem igazi” – mondja önironikusan a színésznő.

Életvidámsága és kíváncsisága egész pályáját végigkísérte, és úgy érzi, ez segítette át a nehezebb időszakokon is.

„Igyekeztem teljes szívvel megélni az életet”

„Persze ma is örülök, ha felveszek egy csinos, modern ruhát, és valaki megjegyzi, hogy fantasztikusan nézek ki. De a lényeg nem ez, hanem hogy minden helyzetben próbáltam megtalálni azt, amiért érdemes lelkesedni. A barátaimmal és a kollégáimmal mindig igyekeztünk a dolgok jó oldalát nézni.”

„A színpadon pedig a legnagyobb ajándék az volt, amikor az előadás után éreztem a közönség szeretetét és elismerését, vagy amikor valaki azt mondta: ma este őrületesen jó voltál. Ezek az emlékek ma is erőt adnak.”

„Jó pasikból sem volt hiány”

Pályafutása során sikert sikerre halmozott, és a mai napig is sokan rajonganak érte. A kezdetekre így emlékszik:

„Jött egy lány Szegedről, aki egészen más stílusban kezdett el játszani, mint ami addig megszokott volt.”

„Sokszor rám csodálkoztak, hogy »hogy lehet ez ilyen jó«, és ezt érezni is lehetett a visszajelzésekből. Nem hencegésből mondom, de ez volt a valóság: a város és a közönség is elismert, pedig ez nem volt könnyű út. Nehéz dolog a művészetben hinni, és nekem is idő kellett, mire ezt igazán megértettem és kimondtam magamban: ezt fogom csinálni” – meséli az egykori primadonna, akiért fiatalon a férfiak is versengtek.

Első férje Tichy Lajos válogatott labdarúgó volt.

„Őrületesen jó pasikból sem volt hiány, sok szép emlékem van”

„A volt férjem is nagyon menő ember volt, akitől a kislányom született. Igazi álompárnak tartottak bennünket, és ez bizonyos értelemben igaz is volt. Végül nem együtt fejeztük be az életünket, nem éltünk meg hosszú házasságot, de ez a szakmáért történt. Őt elvitték minden csütörtökön edzőtáborba. Na és hogyha mi pénteken akartunk volna férj és feleség lenni, akkor mi van?”

„Ezért ment tulajdonképpen szét ez a házasság, nem azért, mert egyikünk borzalmasan félrelépett volna.”

A lányával szoros a kapcsolata

Krisztinával gyermekkorában nem tudott annyi időt tölteni, amennyit szeretett volna, hiszen volt, hogy havonta 38 előadása is volt.

„A lányommal az élet úgy hozta, hogy keveset tudtam lenni. Volt, hogy két előadás között hazaszaladtam Budára egy puszira a Nagymező utcai színházból. Aztán lihegve visszaértem a teátrumba, és kacagva, komolyan elkezdtük az esti előadást.”

„Most viszont minden vasárnap találkozunk, nagyon jól élünk, akkor találkozunk, amikor akarunk, és akkor eszünk együtt, amikor akarunk. Úgy élünk, ahogy szerettünk volna egész életünkben” – mondja örömmel a hangjában, majd a következő terveiről kezd mesélni:

„Ha befejeztük a beszélgetést, akkor elmegyek, és megeszem egy túrós palacsintát, ami rumos szósszal van megtöltve. Remélem, hogy a századik születésnapomon is beszélgetünk. És akkor majd a legmodernebb ruhákban leszünk mind a ketten, és majd megkérlek, hogy engedd meg, hogy én vegyek neked aznapra meg magamnak egy ruhát, mert ezt ígértem neked.”

Fotó: Birton Szabolcs, Olajos Piroska, Fortepan/Hangosfilm, Fortepan/Szalay Zoltán, archív