Frédi és Béni – generációk nőttek fel a két kőkorszaki szaki kalandjain.
A rajzfilm azonban korántsem csupán a gyerekeket szórakoztatta. Olyan témákat is feldolgozott, amik akkoriban még a felnőtteknek szóló műsorokban is ritkaságnak számítottak – írja a Képmás. A magyar változat ráadásul Romhányi József zseniális rímeinek köszönhetően önálló életre kelt.
Rajzfilm főműsoridőben?

1960 szeptember 30-án mutatták be Amerikában a The Flintstones, vagyis a Frédi és Béni első epizódját. A bemutató már önmagában különleges volt: a sorozatot nem délelőtt, hanem főműsoridőben, este fél 9-kor sugározták. A készítők, William Hanna és Joseph Barbera ugyanis elsősorban felnőtteknek szánták a sorozatot.
Hónapokon keresztül győzködték a televíziós csatornákat arról, hogy egy rajzfilmnek is helye lehet az esti sávban. Igazuk lett! A kőkorszaki család története rövid idő alatt hatalmas siker lett, és bebizonyította, hogy az animáció nem kizárólag a legfiatalabb nézők műfaja.
Tudtad?
William Hanna és Joseph Barbera neve már jóval a két kőkorszaki szaki előtt ismert volt. Ők készítették ugyanis a Tom és Jerry elődjének számító első rövidfilmet is 1939-ben. A páros később olyan legendás sorozatokkal gazdagította a televíziózást, mint a Foxi Maxi, a Scooby-Doo és a Hupikék törpikék.
Hogyan született meg Frédi és Béni ötlete?

Állítólag a készítők több korszakot is fontolgattak. Felmerült például az ókori Róma is, de végül egy egyszerű ötlet hozta meg az áttörést: az egyik alkotó lerajzolt két ősembert, akik egy lemezjátszó mellett álltak. A lemezjátszón egy egzotikus madár csőre szolgált tűként.
Így született meg a kőkorszaki világ, ahol a modern élet szinte minden kelléke megtalálható, csak éppen kőkorszaki változatban.
Kőkorszaki élet modern problémákkal
A két kőkorszaki család Bedrock városában élnek, ahol a dinoszauruszok éppúgy a mindennapok részét képezik, mint nálunk az autók vagy a háziállatok. Frédi és Béni életvitele azonban nagyon is hasonlít a hatvanas évek amerikai középosztályának életére: munka, pénz, házasság, családi konfliktusok, szórakozás és társadalmi elvárások.
Olyan témák is előkerültek a sorozatban, amik akkoriban meglehetősen merésznek számítottak.
Például ez volt az első televíziós rajzfilmsorozatok egyike, amiben a házaspárokat egy ágyban ábrázolták. Az örökbefogadás kérdését is feldolgozták: Béni és Irma nem lehettek vér szerinti szülők, később pedig egy gyermek, Benő került hozzájuk.
Frédi problémái között megjelent a szerencsejáték függőség, Béni pedig egy epizódban annyira elkeseredik, hogy öngyilkosságra gondol. Mindez jól mutatja, hogy a sorozat sokkal többről szólt, mint kőkorszaki poénokról.
Magyarországon is népszerű lett

A magyar közönségnek hat évet kellett várnia a kőkorszaki szakikra. Egész pontosan 1966. november 19-én, szombat este mutatták be nálunk az első részt. A sorozat hamar népszerű lett, de az igazi varázslat akkor kezdődött, amikor megszületett a legendás magyar szinkron.
Lássuk a szinkronhangokat:
- Frédi – Csákányi László
- Béni – Márkus László
- Vilma – Psota Irén
- Irma – Váradi Hédi
A magyar változat egyik legnagyobb különlegessége, hogy Romhányi József nem egyszerűen lefordította az eredeti szöveget, hanem újraalkotta azt:
- „Frédi, ébresztő! Serkenj fel, te kába, Irmával elmegyünk a kozmetikába.”
- „Nézzük, hogy az uszodát, milyen hamar úszod át.”
- „Az időjós hiába hiteget, hatvan éve nem pipáltam ilyen hideget.”
Romhányi később elmondta, hogy szerinte a játékos szöveg nem csupán fokozta a humort, hanem segített abban is, hogy az amerikai poénok a magyar közönség számára is érthetőbbek legyenek. Bár ma már legendaként tekintünk Romhányi József munkájára, a feladat korántsem volt egyszerű.
A költő 75 epizód magyar szövegét írta meg, de bevallotta hogy egy rész elkészítéséhez már négyszer annyi időre volt szüksége, mint kezdetben. Nem véletlenül nevezték őt rímhányónak.
A munka sokszor hajnali ötkor kezdődött: reggel hattól délig dolgozott, majd egy rövid pihenő után délután folytatta. Ha pedig teljesen elfáradt, néhány napra vagy akár egy hétre is félretette a munkát.
Ez is érdekelhet
A magyar változat külföldre is eljutott
Romhányi szövegei nem kizárólag Magyarországon arattak sikert.
Hollandiában például a magyar változat szellemes, rímes megoldásait is felhasználták, vagyis nem egyszerűen az eredeti angol szöveget fordították le. Egy olyan feltevés is létezik, hogy a magyar szöveg még az Egyesült Államokba is eljutott, bár ezt a hírt érdemes fenntartásokkal kezelni.
63 év után is velünk vannak
Frédi és Béni története több mint hat évtizeddel a bemutató után is különleges helyet foglal el a nézők szívében.
Amerikában a sorozat azzal írt történelmet, hogy bebizonyította, egy animációs produkció képes megszólítani a felnőtteket. Magyarországon pedig ehhez hozzájött valami egészen különleges is: Romhányi József nyelvi játékai és a szinkronszínészek csodálatos munkája.



