Ezotéria

Meglepő változásokat hoz a Sárkány éve: a Nyúl ügyesen költözik, a Kecskének az egészségére kell figyelnie

A február 10-én beköszöntő holdújév egy új, energikus időszakot vezet be. A kínai horoszkóp minden csillagjegyének komoly átalakulásokat ígér.

Mivel a kínai holdújévet minden évben máskor, január 21. és február 20. között ünneplik, az ez időben születettek az előző év jegyét vegyék figyelembe.

Sárkány (1928, 1940, 1952, 1964, 1976, 1988, 2000, 2012, 2024)
Talán soha nem tudott olyan jól kijönni a felettesével, mint idén. Munkahelyén örömteli változások várhatók. A házasságokban, régi együttélésekben akkor várható nyugalom, ha ön alkalmazkodik a párjához. Ha még keresi az igazit, több randevúja is lehet, amíg rátalál. Anyagi ügyei hullámzó képet mutathatnak, mert a bevétel mellett előre nem látható kiadásai is előforduhatnak.

Kígyó (1929, 1941, 1953, 1965, 1977, 1989, 2001, 2013)
A kapcsolatok a fontossági listája első helyére kerülnek. A házasságokban, együttélésekben harmónia várható, az egyedül lévők pedig megtalálhatják a nekik való partnert. A környezetében egyesek kérés nélkül is segítik. Bizonyos események miatt sokan a szerencse kegyeltjének tekinthetik. Ügyeljen az étrendjére és a mozgásra, mert hízásveszélyes az év! Kedvez az idő minden külfölddel kapcsolatos ügynek.

Ló (1930, 1942, 1954, 1966, 1978, 1990, 2002, 2014)
Figyelmének középpontjában idén a párkapcsolata állhat. A meglévő házasságokban, hirtelen parázs viták alakulhatnak ki – érdemes elszámolnia tízig, hogy ne bántsa meg a párját. A szingliknek a társkereső oldalak hozhatják el a nagy Őt. A megélhetésben szerencsés átalakulásokra számíthat, most érdemes állást vagy akár szakmát változtatni. Ha esetleg kisebb műtétre van szüksége, az idén jól sikerülhet.

Kecske (1931, 1943, 1955, 1967, 1979, 1991, 2003, 2015)
2024-ben az egészsége a legfontosabb, nem szabad sajnálnia a pénzt a megőrzésére vagy a visszaszerzésére. Ön és az önhöz közel állók is sikeressé válhatnak a tanulmányaikban. Jó tett helyébe is jót várhat. Barátjának sokat köszönhet, és a szerelemben is harmonikus időszak köszönthet be. Ha még egyedül van, most rátalálhat arra, akivel később házasságra is léphet.

Majom (1932, 1944, 1956, 1968, 1980, 1992, 2004, 2016)
Egymást követhetik a változások – könnyűek és szorongatóak egy­aránt. A munkahelyén esélye van arra, hogy új felettese legyen, vagy új helyen kezdjen dolgozni. Ha egészségi problémája van, a gyógyulás útjára léphet, még a régi, makacs betegségei is sokat javulhatnak. Élete párjának pénzügyei pompásan alakulhatnak. Az egyedülállók az év vége felé számíthatnak egy karmikus találkozásra.

Kakas (1933, 1945, 1957, 1969, 1981, 1993, 2005, 2017)
Azok a párkapcsolatok is jól működhetnek, amelyekben eddig nehézségek adódtak. Társa rájöhet, milyen fontos neki valójában az összetartozásuk, sőt akár a boldogító igent is kimondhatják. A társkeresők több randevú után találhatnak párra. Kedvez az idő a külfölddel kapcsolatos ügyeknek. Jogi probléma merülhet föl, vagy ha már kialakult, akkor tovább húzódhat a vártnál.

Kutya (1934, 1946, 1958, 1970, 1982, 1994, 2006, 2018)
2024-es sikereinek hatására irigyeinek száma is nőhet. A szerelmi viszonyokat, akár régiek, akár újak, a féltékenység teheti próbára. Rengeteg feladat szakadhat az idén a nyakába, ezért fontos, hogy minden hétvégén pihenjen, mert különben nem fogja bírni az iramot. Pénzügyek terén nagyobb óvatosságra van szüksége, mert figyelmetlenség miatt veszteség is érheti.

Disznó (1935, 1947, 1959, 1971, 1983, 1995, 2007, 2019)
Olyasvalaki találhat önre, akivel a karma láthatatlan szálai köthetik össze. A meglévő párkapcsolatokban újra megerősíthetik a fogadalmukat. Gyermekével talán nehezebben tud kijönni, mert ő makacsul ragaszkodhat olyan dolgokhoz, amelyekben ön inkább változtatni szeretne. Mindegy, mennyi idős, érdemes újra tanulnia, mert a megszerzett tudás jó hatással lehet a pénzügyeire.

Patkány (1936, 1948, 1960, 1972, 1984, 1996, 2008, 2020)
Gyakrabban gondolhat a múltra, olyan ügyekre, amelyeknek elvileg már pontot tett a végére, vagy olyan emberekre, akikkel már nincs kapcsolata. Kedvez az idő az ingatlanügyleteknek, értékesebb ingóságok vásárlásának. Állást változtathat, vagy a meglévő munkahelyén jöhetnek változások. Szerelmi téren fordulóponthoz érkezhet az élete.

Bivaly (1925, 1937, 1949, 1961, 1973, 1985, 1997, 2009, 2021)
Ha van gyermeke, az életében bekövetkező változások miatt most nagy szüksége lehet az ön támogatására. A kapcsolatainak is nagy hasznát veszi, akár az anyagiak terén is. Párkapcsolatában átélheti a „szeretni és szeretve lenni” csodálatos érzését. Az egyedül élőknek romantikus találkozásban lehet részük. Ha állást szeretne változtatni, most van itt a legjobb idő. Orvosa új gyógyszert, gyógymódot javasolhat.

Tigris (1926, 1938, 1950, 1962, 1974, 1986, 1998, 2010, 2022)
Kedvez az idő az ingatlanügyeknek, az anyagiak pozitív alakulása biztonságérzettel ajándékozza meg. Olyan dolgot is érdemes lebonyolítania, amit eddig a pénz miatt halogatott. A rokonaival is remekül kijön. A meglévő kapcsolatok szakítópróba elé kerülhetnek, ha viszont még nincs párja, most lelki társra találhat. Az egészségének jót tesz, ha megszabadul a méreganyagoktól.

Nyúl (1927, 1939, 1951, 1963, 1975, 1987, 1999, 2011, 2023)
Sikere remek rábeszélő képességének köszönhető. Olyan dolgokat vásárolhat, amelyek megkönnyítik az életét, és egy esetleges költözést is ügyesen lebonyolíthat. Társa kevesebb figyelmet tud önnek szentelni, a se vele, se nélküle kapcsolatokban viszont a korábbi tabutémákat is meg lehet beszélni. Az egyedülállók életébe egy exük térhet vissza.

Szöveg: Izing Klára

Fotó: pexels.com