Ezotéria

Súlyos nehézségek várnak erre a két csillagjegyre a héten: horoszkóp június 4. – június 10.

A Meglepetés horoszkópjából ezen a héten is megtudhatjuk, mit jeleznek a csillagok, várnak-e ránk új kapcsolatok, munkahelyi változások, váratlan izgalmak vagy nyugalmas hétköznapok.

KOS
III. 21.–IV. 20.
Ha nem akar megalkudni és mások által diktált folyamatokhoz alkalmazkodni, igyekezzen kezdeményezni, és meghatározni az irányokat. Így is szüksége lesz némi rugalmasságra, de legalább nem érzi úgy, hogy nincs beleszólása az eseményekbe. Eddig talán nem tudta megfogalmazni az érzéseit, mert ön sem volt egészen tisztában velük. Vallja be először önmagának, amit eddig elfojtott, vagy amivel nem mert szembenézni.

BIKA
IV. 21.–V. 20.
Számos ötletéből ki kell választania azokat, amelyek a legnagyobb eséllyel kapnak zöld utat a felettesénél. Mindegyiket nem valósíthatja meg, ezért legyen taktikus. A többit sem kell elfelejtenie, a jövőben még hasznukat veheti. Eljött az őszinte beszélgetések ideje, amikor választottjával feltárják egymás előtt jövőbeni terveiket, vágyaikat. Ha nem találnak elegendő közös pontot, gondolják át, hogy tudnak-e egymáshoz alkalmazkodni.

IKREK
V. 21.–VI. 21.
Tartson önvizsgálatot, és gondolja át, miért ragaszkodik egyes kapcsolataihoz és viselkedésmintáihoz, még akkor is, ha azok károsak. Ne nehezítse meg a saját életét, engedje el, ami visszatartja! Amint megteszi ezt a lépést, pozitív változást vonz az életébe. A kollégái nem tudják felmérni, mikor milyen reakcióra számíthatnak öntől, ezért igyekeznek elkerülni a kommunikációt. Ne legyen túl szigorú velük, még akkor se, ha igaza van!

RÁK
VI. 22.–VII. 22.
Szánja rá magát, hogy nekilásson azoknak az otthoni teendőknek, amelyeket hosszú ideje halogatott, holott tudja, hogy szükségesek. Csak elkezdeni nehéz őket, de utána lekerül a válláról ez a teher, és jobban fogja érezni magát. Érdemes újra lejátszania magában a közelmúlt meghatározó eseményét, és talán rájön, hogy mégsem volt teljes mértékben igaza. Akár egy egyszerű bocsánatkéréssel is helyrehozhatja, amit elrontott.

OROSZLÁN
VII. 23.–VIII. 23.
Hiába gördül számos akadály az útjába, mindez nem rettenti el a céljai­tól, sőt inkább motiválják a kihívások. Rendíthetetlenül halad előre az úton, ám érdemes lenne a kollégái menetelésére is figyelnie. Segíthet annak, aki rászorul. Arra is ügyeljen, hogy száguldó karrierje nem árt-e a párkapcsolatának. Kevesebb időt és energiát szán a partnerére, ráadásul a türelme is véges. Ne rajta vezesse le a munkahelyi feszültséget!

SZŰZ
VIII. 24.–IX. 23.
Bármennyire is vágyik a pihenésre és a szórakozásra, ezzel egyelőre még várnia kell, most a kitartására és a szorgalmára lesz a leginkább szüksége. Lebegjen a szeme előtt a cél, hamarosan sikert arathat, és megtérül a befektetett energia. Jellemzően nem szeret költekezni, ezúttal azonban legyen magával kicsit nagyvonalúbb! Frissítse fel ruhatárát olyan darabokkal, amelyek jobban kifejezik az egyéniségét és az önnek tetsző stílust.

MÉRLEG
IX. 24.–X. 23.
Végre megérkeznek a válaszok azokra a kérdésekre, amelyek eddig nem hagyták nyugodni. Ha nem is az derül ki, ami igazán örömmel tölti el, ez még mindig jobb, mint az örökös bizonytalanság. Szakmai téren válassza az önálló tanulást, ha épp nincs ideje a témába vágó tanfolyamot keresni. Így nem kell másokhoz alkalmazkodnia, a saját tempójában és igényei szerint haladhat. Hamarosan hasznát veszi majd az új tudásnak.

SKORPIÓ
X. 24.–XI. 22.
Partnerével nem halogathatják tovább a tisztázó beszélgetést: ez azonban nemcsak feloldhatja önök között a feszültséget, hanem akár el is mélyítheti a problémát. Legyen kompromisszumkész, de ne alkudjon meg, és ne feledkezzen meg a kapcsolatuk pozitívumairól sem! Határozott, kezdeményező lépéseket kell tennie még akkor is, ha az a bizonyos sült galamb látszólag már ott röpköd ön körül. Legalább a kezét nyújtsa ki érte!

NYILAS
XI. 23.–XII. 21.
Jelen esetben nem biztos, hogy amit akar, pontosan egyezik azzal, amire szüksége van. Engedjen egy kicsit az elvárásaiból, és rögtön reálisabban fest a kép – ráadásul ezzel a partnerének is kedvez. Még így sincs oka panaszra. Fordítson nagyobb figyelmet a munkatársaira, mert valaki nagyon szeretne bizonyítani önnek, vagy éppen az ön segítségére van szüksége. Megérné ráfordítani egy kis energiát, ez ugyanis a későbbiekben megtérül.

BAK
XII. 22.–I. 20.
A rendteremtés most különös fontossággal bír a hétköznapjaiban, akár az otthonáról, akár a munkahelyi környezetéről vagy a munkafolyamatok megszervezéséről van szó. A káosznak még a lehetőségét is igyekszik kizárni. Ez sok szempontból megkönnyíti az életét, viszont hamar áteshet a ló túloldalára, amivel mindenkit kiborít maga körül. Fogadja el, hogy nem tud másokat megváltoztatni, legfeljebb jó példával járhat elöl!

VÍZÖNTŐ
I. 21.–II. 19.
Várja a szórakozás és a kalandok világa, olyan kreatív tevékenységeket is kipróbálhat, amelyek a szenvedélyévé válhatnak. Érdemes olyasmibe is belekóstolnia, ami nem feltétlenül szerepelt a bakancslistáján, ám váratlanul felkínálja önnek az élet. Érhetik meglepetések! Bár nem kimondottan kedveli a rivaldafényt, ezúttal mégis fontos lenne, hogy önszántából a figyelem középpontjába álljon, és szakmai tudásának legjavát nyújtsa.

HALAK
II. 20.–III. 20.
Az elmúlt időszak nyüzsgése után jólesne ismét megpihenni, elcsendesedni. Ne szégyellje, hogy ingadozik a hangulata, ez a szeszélyesség csak izgalmasabbá teszi a személyiségét, és senkit sem bánt meg vele. Az a legfontosabb, hogy jól érezze magát a bőré­ben és a közegében. Az önhöz legközelebb állókat ezután sem hanyagolja el, így nem válik magányossá. A munkájára is több ideje marad, és ez nagy lendületet ad a karrierjének.

Fotó: pexels

Balázs Klári címlapfotózás

Gidamentés

Szofi a gólya

Csomagolásmentes üzlet

Iain Lindsay Britt nagykövet üzenete