Ezotéria

Képes a tisztánlátásra? Öt lépésben erősítheti spirituális képességeit

Tisztánlátás, -hallás, -érzékelés és tisztántudás. Egyre többször halljuk ezeket a szavakat. De vajon mit jelenthet az, ha valaki rendelkezik ezzel a tudással, és mennyire lehet vele együtt élni?

Ha valaki bármilyen formában képes a tiszta információk lehívására – hallással, látással vagy érzékeléssel –, az képes kikapcsolni a gondolkodását, és hagyja, hogy valóban a tiszta érzetek vegyék át az irányítást. Ez azért nagyon fontos, mert az egónk tévútra vihet bennünket. Viszont ha hallgatunk a megérzésekre, az sokat segíthet.

A tisztánérzékelést tartják minden képesség alapjának. Ugyanis, amíg valaki nem tud különbséget tenni érzet alapján jó és rossz között, addig a tisztánlátás, -hallás vagy -tudás akár veszélyeket is rejthet a számára. Aki tisztán érzékel, az érzi a rezgéseket, energiákat, és hogy azok pozitívak vagy negatívak. És ezt érzi élőknél is, és a másvilági lényeken is. A fizikai testében – például lúdbőrözés, gyomor összeszorulás stb. – és az érzelmi testben is.

Azok, akik képesek a tisztánérzékelésre – ilyen Erika Akka a Táltosbárka javasasszony is –, ráéreznek arra, hogyha valaki mást érez és mást mond.

„Egyszerűen ránéznek valakire, és érzékelem annak az életét. A múltját, jelenét, jövőjét. Nincs szükségem semmilyen segédeszközre – kártyára vagy ingára –, hanem elég, ha az illető szemébe nézek, és jönnek az információk.”

Aki tisztán lát, annak képkockák formájában, mondhatni egyfajta moziként kapja az információkat, ugyanakkor képes lelkeket, különböző entitásokat is látni. Sok esetben a kamaszkorban erősödik fel ez a képesség, amely nehéz perceket okoz a gyereknek és a szülőnek egyaránt. A tisztán látás a homlokcsakrához kötődik, ezt hívják másképpen harmadik szemnek. A tisztánlátás képessége belső fejlődésünk eredménye; általában először álomban jelennek meg a képek, majd meditációban, és idővel az ébrenlét állapotában is. Ugyanakkor az is előfordul, hogy valakinél azonnal a valódi látás alakul ki, tehát látni kezd aurát, szellemlényeket.

Aki tisztán hall, annak a fejében fogalmazódnak meg mondatok, így közölnek vele információkat. Mintha egyfajta útbaigazítást hallana, és ez gyakran a természetestől eltérő – mondhatnánk, földöntúli – hangon történik. Gyakran álmában szólalhat meg a vezérlő hang. Ilyenkor küldjünk úgynevezett pontosítást, azaz kérdezzük meg, hogy az információ kinek és miért érkezett. Lehet, hogy nem azonnal, de hamarosan választ kapunk.

A legnehezebb dolga a tisztán hallóknak van, ugyanis ezt a legkönnyebb összetéveszteni mentális betegségekkel. Érdemes ebben az esetben is tesztelni a képességünket; tegyünk fel egy kérdést a fentieknek, és várjuk a választ.

A tisztántudást Erika egyfajta kakukktojásnak tartja, ugyanis ez arról szól, hogy valaki úgy gondolja, tiszta forrásból tartalmazó tudással rendelkezik. Fontos tisztázni, hogy nem az egónk játszik-e velünk. A tiszta tudás nem a mindennapos ügyekkel kapcsolatban jelentkezik, hanem az illető képes olvasni a kozmikus, mindent átfogó törvényekben, és látja azok összefüggéseit. Bár Erika azt mondja, ez a képesség ajándék, meg kell tanulni kezelni.

„Ne akarjunk nem tudomást venni a képességünkről, ugyanis az a felszínre akar bukkanni, és ezt egyre erősebb formában teszi majd. Volt, aki elzavarta a lelkeket, nem akart velük beszélni, így egyre több döbbenetes esemény történt az otthonukban. Csapok nyíltak ki maguktól, fel- és lekapcsolódott a lámpa. Azt javasoltam, a következő alkalommal, kérdezze meg a lelket, miben segíthet. És így szép lassan megtanult együtt élni az adományával. ”

Hogyan erősítsük a képességünket?

  • A természet közelsége segíthet, hogy a tiszta gondolatok könnyebben érkezzenek. Menjünk ki erdőbe, mezőre, és lehetőleg töltsünk egy kevés időt magunkban.
  • Tanuljuk meg megkülönböztetni az egónk küldte gondolatokat a tisztáktól. Ezt úgy tehetjük meg, ha teszteljük magunkat. Például, ha találkozunk valakivel, próbáljuk meg érzékelni, hogy milyen hangulatban van, majd kérdezzünk is rá. Így gyors visszajelzést kapunk a megérzésünkről.
  • A tisztánérzékelés, -hallás vagy -látás – bár legtöbbünkből gyermekkorából kinevelik –, időnként újra jelentkezik. Ha ilyet tapasztalunk, kezdjünk el befelé figyelni, hogy mit akarnak velünk fentről közölni.
  • Ne féljünk hallgatni a megérzéseinkre!
  • Amikor van lehetőségünk, kapcsoljuk ki az elménket, és hagyjuk a lelkünket, az érzéseinket szárnyalni! Próbáljunk meg egyszerűen nem gondolni semmire. Ezt a legkönnyebben meditáció közben tudjuk megtenni.

Fotó: profimedia