A középkorban kettősség jellemezte a növényi gyógyszerek ismerőinek megítélését. Ha valaki megbetegedett, hozzájuk fordultak segítségért. Ugyanakkor nem e világinak tartott tudásuk miatt rettegtek is tőlük. Sőt, sok falusi füvesasszony és gyógyító ember a boszorkányüldözésnek esett áldozatául. Még akkor is, ha az ítészek között olyanok is akadtak, akiknek korábban éppen ők kezelték a betegségét…
Paracelsus a lelket is gyógyította
A hangzatos nevű 16. századbeli svájci orvos eredeti neve Philippus Theophrastus Aureolus Bombastus von Hohenheim volt. Sokoldalú ezoterikus és gyógyító szakértőként tevékenykedett. Elmerült az asztrológiában, az alkímiában, a mágiában és a gyógynövények világában. Titka a gyógynövények használatán túl abban is rejlett, hogy képes volt egységben látni a láthatót és a láthatatlant, a felszín mögött a dolgok igazi valóságát. Paracelsus úgy gondolta, hogy a természet az orvos legjobb tanítómestere, hogy a betegségek tünetei mellett azok lelki okát is érdemes feltárni, és hogy ami nagy adagban méreg, az kis adagban orvosság is lehet. Csaknem minden, akkor ismert betegség ellen volt szere gyógynövények vagy belőlük készült kivonatok formájában.
Isten kertjéből
Maria Trebent tartják a növénygyógyászat legnagyobb úttörőjének. Az 1907-ben a mai Csehországban született asszony életét végigkísérte az Istenbe és a természet erejébe vetett hite. Azt írta: „Néhány fogorvosnál tett, alkalmi látogatástól eltekintve egész életem során nem kellett egyetlen orvost sem felkeresnem, sem pedig gyógyszert bevennem. Isten jól megművelt kertjében minden olyan gyógynövényt megtaláltam, amely segített az egészségem megőrzésében.” Idős falusiakkal cserélt tapasztalatot, ódon könyveket és kéziratokat olvasott, régi recepteket próbált ki. Házi használatra is gyűjtött gyógynövényeket, és megismerte a hatásukat. Minderről előadásokat tartott és könyveket írt. Legismertebb keveréke a svédkeserű, egy ősrégi fűszernövény-tinktúra. Ennek eredete évszázadokra nyúlik vissza, és még napjainkban is népszerű – ahogy a gyógynövényekről írt könyvei is.
Méregkeverő vagy ártatlan?
VI. Sándor pápa törvénytelen lányát Lucrezia Borgiát a későbbi krónikák hírhedt méregkeverőnek állították be. A legenda szerint az ellenlábasait növényi kivonatok segítségével tette el láb alól: a gyűrűje tetejét például nadragulya kipréselt levébe mártotta, és ezzel gyilkolt. A mai történészek szerint azonban egyáltalán nem bizonyított, hogy bárkinek is ártott volna, mielőtt 39 évesen, gyermekágyi lázban elhunyt.
A tudós apátnő receptjei
A középkor egyik legnagyobb polihisztorának tartották azt a később szentté avatott apátnőt, Hildegard von Bingent, aki egyházi művei, a kor politikusainak írt tanácsai, valamint nyelvészeti munkái mellett gyógyító tudásáról is híres volt. Kolostora gyógynövénykerttel, valamint kenetekből, gyógyteákból és cseppekből álló gyógyszertárral rendelkezett. Természettudományos műveiben a fűben, fában, kőben lakó természetes gyógyerőt kereste. Ezeket a munkákat és receptjeinek jó részét a korabeli orvosképzésben is használták.
Bach virágait ma is használják
A Bach-virágterápia névadója, Edward Bach orvos és bakteriológus a 20. század elején Londonban dolgozott. 1919-ben mély benyomást tettek rá Samuel Christian Hahnemann-nak, a homeopátia megalapítójának elméletei. 1930-ban felhagyott jövedelmező orvosi praxisával, és Walesbe utazott, hogy elmerüljön a növényvilág tanulmányozásában. Megérzései és az általa folytatott kísérletek meggyőzték arról, hogy egyes növények képesek a test és a lélek egészségének helyreállítására. A növényi eszenciák készítésének sajátos módját fejlesztette ki: az ép virágszirmokat friss vízbe dobta, és a napra tette. Hosszas megfigyelés és kísérletezés után a felhasznált növények körét 38-ra szűkítette. Ezeket annak alapján csoportosította, hogy milyen hangulati és lelkiállapotra gyakorolnak jótékony hatást, például a félelemre, a magányosságra, vagy az érdektelenségre. A Bach-féle készítményeket a természetgyógyászok ma is alkalmazzák.
Mi mire jó?
Orbáncfű: Segíthet a sebek és a horzsolások gyógyításában. Teája gyomoridegesség, depresszió, pánikbetegség kezelésében támogat.
Rozmaring: Stimulálja a máj és az epe működését, javítja az emésztést, valamint szélhajtó hatású. Ízületi gyulladás esetén a teája lemosószerként használható.
Vérehulló fecskefű: Megtört szárának sárga nedvével eltávolítható a szemölcs. De nyugtató, görcsoldó, fájdalomcsillapító és gombaölő hatással is bír.
Fenyőrügy: Megszűnteti a köhögést, köptető, nyákoldó, idült hörghurut esetén is ajánlott. Öblögetőszerként jót tesz a hangszálaknak.
Tyúkhúr: Jótékony hatású a tüdőre, az emésztési zavarokra és a reumára. Vízhajtóként is ismerik.
Turbolya: Enyhíti a hasi fájdalmakat, gyógyítja a hólyaghurutot, és jó tesz a megfázással járó kellemetlen tünetek kezelésében.
Kamilla: Elsősorban gyulladáscsökkentő, görcsoldó, szélhajtó, gyomorerősítő, fertőtlenítő. De kitűnő lehet szemborogatásnak, toroköblítőnek, fogínyerősítőnek is.
Levendula: Nyugtató, fejfájáscsillapító, szorongás- és stresszoldó hatásáról ismert. Teája csökkentheti a magas vérnyomást, segíthet alvászavar és álmatlanság esetén, de az emésztést is támogatja.
Fotó: adobestock
