Ezotéria

Az árvák könnyét is elisszák: ebből a 4 csillagjegyből kerül ki a legtöbb alkoholista

Hogy van az, hogy egyesek bármit kipróbálhatnak, mégsem lesznek függők, mások pedig rácsúsznak az alkoholra és a rabjai lesznek? A horoszkópban van a kulcs.
részeg nő ül a földön

Halak

Készült állatövi statisztikai felmérés az italfogyasztás témájában is, amelynek első helyén a Halak jegye áll. Iszik, ha boldog, és iszik, ha boldogtalan. Az állatöv legkönnyebben befolyásolható jegye, akinek a vérmérséklete szangvinikus, erősen mélabús.

Annyira befolyásolható, hogy ő az, aki sodródik az árral.

Ha olyan társaságba kerül, ahol alkoholt fogyasztanak, akkor nem kell nagy rábeszélő képesség, mert ő is sűrűn fogja emelgetni a poharat. Kimondottan kedélyember, aki minden külső vagy belső behatásra, érzelmi benyomásra nyomban erősen reagál, méghozzá az alkohol fogyasztásával. A vendégeskedést, vagy a különleges alkalmakat azért imádja, mert ilyenkor legálisan fogyaszthat annyi alkoholt, amennyit csak meg tud inni.

Ebben az esetben nem kell magyarázatot adni a miértre. Hiszen a kérdés fel sem merül. Azok közé a részegek közé tartozik, akik berúgva viccesek, kedvesek. Illetve olyan részeggé válik, mint egy rossz tévékészülék: se kép, se hang. Ő az, akire azt mondja a környezete: még az árvák könnyét is elissza.

Ikrek

Kifinomult alkoholista. Nem ő az, aki az árokparton fekszik felpuffadt arccal. Ő inkább elegáns üzletember, munkabíró munkatárs, szerető szülő, vagy olyan ismerős, barát, aki, ha iszik, akkor rendkívül szellemes és szórakoztató lesz. Akinek az agytekervényeire az alkohol jó hatást gyakorol. Persze, csak egy bizonyos szintig. Ha ezt a szintet átlépi, akkor viszont ez a ragyogó kommunikáció megszűnik, és össze-vissza beszél mindent, vagy meg sem tud szólalni. Mivel imádja a társaságot, ezért szívesen fogyaszt alkoholt másokkal. Hiszen a jelmondata: „Ökör iszik magában!”

A jegy szülöttei közül kerül ki a legtöbb kocsmai törzsvendég, Ő az, aki hitelre iszik, amit, ha kifizet, akkor jelentős borravalót ad, és ő az, aki boldog-boldogtalant meghív egy korsó sörre, vagy egy konyakra.

Bika

Ő az állatöv zugivója, aki nem iszik minden nap, illetve rendkívüli energiákat fektet abba, hogy a környezete ne vegyen tudomást arról, hogy iszik. Általában az alkoholos üvegek a spájzban, a lekvárok mögött foglalnak helyet, A Bika jegyében születettekre, ha a munkában nagy nyomás nehezedik, akkor bizony megesik, hogy a munkahelyükön az öltözőben lévő szekrényükben, vagy az irodai íróasztal fiókjában tárolják a szeszes italt, és amikor senki nem látja, akkor meghúzzák például előszeretettel a vodkás üveget.

A Bikát nevezik problémaivónak is, aki akkor iszik, amikor úgy érzi, olyan helyzet alakult ki, amelyet nem tud kezelni, nem tud uralni. Ám problémaivással ördögi körbe kerül, mert miután leitta magát, ezután bűntudatot érezhet, szorongóvá válhat, amelyet úgy tud oldani, ha ismét a pohár fenekére néz. Nagyon erős egyéniségnek kell lenni ahhoz, hogy az alkoholizmusból ki tudjon kerülni.

részeg nő ül a földön
Ezekből a csillagjegyekből kerül ki a legtöbb alkoholista: még az árvák könnyét is elisszák

Ez is érdekelhet: Ez a 3 legtrehányabb csillagjegy: soha ne várj tisztaságot ezeknek a nőknek az otthonában

Kos

Ha felönt a garatra, akkor aztán neki kell a középpontban állni, és mindenkinek őt csodálni. Ha mindezt társaságban teszi, akkor a Háry Jánoskodásával, felvágásaival, dicsekvéseivel traktálja a környezetét. Ha a társaságban vannak, akik nem akarják elhinni a meséit, akkor kötekedővé válik. Sőt, a hirtelen haragjának köszönhetően, ha még lenne párbaj, akkor szívesen kihívná azt, aki ellentmond neki. Az alkohol ködében hajlamossá válik megtámadni, egy pofont lekeverni annak, aki kineveti vagy megkérdőjelezi az igazmondását. Sajnos ő az a részeg, aki az alkohol hatására brutálissá válik.

Ilyenkor mindenben hibát keres, hogy kitombolhassa magát, veszekedhessen, vagy verekedjen.

A családtagok is menekülnek előle, amikor hazatántorog, hiszen ilyenkor erőszakos, goromba, bosszúálló. Aztán amikor kijózanodik, és még emlékszik arra, hogy mit tett részegen, akkor nemcsak bocsánatot kér, nemcsak fogadkozik, hogy nem iszik többet. Hanem ajándékokkal halmozza el a szeretteit. A kocsmában vagy a társaságban megsértett személyeknek pedig újabb kör piát fizet, és kezdődik minden elölről…

Fotó: gettyimages