KOS (III. 21. – IV. 20.)
Csupa lágyság, kedvesség, mosoly lehet ez a hete. Minden lehetősége meglesz rá, hogy kiélvezze az élet apróbb-nagyobb örömeit, ne legyen lelkiismeret-furdalása azért, mert jól érzi magát. Ha bármilyen emberi kapcsolatában egy kis feszültség merült fel az utóbbi időben, némi megértéssel most ez is megoldódhat.
Többféle erőforrás is a rendelkezésére áll, hogy kényelmes legyen az élete, támaszkodjon rájuk bátran.
RÁK (VI. 22. – VII. 22.)
Ne érezze kötelezőnek a folyamatos megújulást: ami jól működik, abba teljesen felesleges belenyúlnia. Az elégedettség és a hála fontos érzés, ha van valami, aminek okán elmerülhet ezekben, tegye bátran.
Lassítson, ne akarjon folyton csúcsteljesítményt nyújtani! A mostani időszak jelszava inkább az akkumulátorok feltöltése legyen. Ha kell, néhány nap szabadságot is kivehet, hogy végre kipihenje magát.
MÉRLEG (IX. 24. – X. 23.)
Szíve szerint néha engedne az első indulatának, és jól megmondaná a véleményét mindenkinek.
A harag azonban most nem feltétlenül jó tanácsadó, udvariassággal és kompromisszumkészséggel a munkatársai körében és a családban is sokkal többre mehet. Ha mégis konfliktusba bonyolódik, keresse mindig azt, ami összeköt, ahelyett, ami elválaszt, és próbálja élénken beleképzelni magát a másik fél helyzetébe.
BAK (XII. 22. – I. 20.)

Ha van valami, amire már régóta vágyik, most végre megszerezheti, de csak akkor, ha hajlandó egy kevés pluszenergiát mozgósítani a siker érdekében. Ne féljen, minden erre fordított perc bőségesen megéri. Cserébe viszont bátran leépítheti azokat a dolgokat, amelyek nemcsak, hogy már nem önt szolgálják, hanem egyenesen visszatartják a fejlődésben.
Egyszerre bontsa a régit és építse az újat, így maradhat fenn az ideális egyensúly.
BIKA (IV. 21. – V. 20.)
Türelem, önbizalom és előrelátás fémjelezheti a napjait.
Ráérezhet, mit tegyen, hogy az életminősége végre olyan legyen, amilyet régóta megérdemelne. Az impulzív döntések azonban nem feltétlenül hoznak jó eredményt, így most inkább tartózkodjon tőlük. Sok lehetőség kerülhet az útjába, de hosszú távon nem mindegyik olyan jó, mint amilyennek első látásra gondolja.
Figyeljen oda az apró betűs részletekre is!
Ez is érdekelhet
OROSZLÁN (VII. 23. – VIII. 23.)
Környezetének szüksége lehet az öntől megszokott nagyvonalúságra. Számos alkalma lesz rá, hogy támogassa mindazokat, akik erre rászorulnak. Meghitt órákat tölthet el a kedvesével, a családjával, a barátaival, és időnként kifejezetten vicces kedvében lehet. A munkahelyén is a közösségben betöltött szerepe, közkedveltsége lesz az, ami előremozdítja majd.
A csapatépítésben messze földön híres vezetői képességei segíthetik.
SKORPIÓ (X. 24. – XI. 22.)
Ezek a napok próbára tehetik a rugalmasságát, de ha képes a legkeményebb falról is visszapattanni, a végén learathatja a folyamat gyümölcsét. Akkor is hinnie kell a dolgok jobbra fordulásában, ha valamilyen akadállyal szembesül.
A váratlan helyzetek ráadásul nem csupán nehézségeket hozhatnak, hanem időnként az újdonság iránti vágyát is kielégíthetik. Ne féljen járatlan utakat felfedezni, kirándulni, utazni!
VÍZÖNTŐ (I. 21. – II. 19.)
Megerősödhet önben az elhatározás, hogy feladja néhány egészségtelen szokását, és előremutatóbbakat iktasson be helyettük az életébe.
Nem pusztán az akaraterőn múlik a sikere: néha jobb eredményt hoz, ha a klasszikus helyett formabontó megoldást keres. A kreativitás ugyanis tovább táplálja a lelkesedését, így nem kell tartania attól, hogy elfogy a motivációja, és egyszer csak visszazuhan a régi kerékvágásba.
IKREK (V. 21. – VI. 21.)
A jelenlegi helyzetében leginkább az eleganciájára és a merészségére támaszkodhat, ezek azonban szinte azonnal segítenek önnek. Hatalmas energiával lát neki a feladatainak, és ha egy lehetőséget ígéretesnek tart, akkor képes azonnal két kézzel megragadni azt. A családban és a baráti körében a humora segítheti hozzá, hogy élvezetes legyen az együtt töltött idő.
Szakmai kapcsolatait remek stratégiai érzékkel alakítja.
SZŰZ (VIII. 24. – IX.23.)
Nem szokatlan öntől, hogy időről időre hajlandó kissé befelé fordulni, és kritikus alapossággal áttekinteni azokat a helyzeteket, amelyekben éppen benne van. Mindez nem szőrszálhasogatás, hiszen néha a legkisebb változtatások hozhatják a legfontosabb eredményeket – legalábbis akkor, ha ezeket éppen a megfelelő pontokon hajtja végre.
Mindössze annyit kell tennie, hogy következetesen halad az útján.
NYILAS (XI. 23. – XII. 21.)
Heves érzelmek törhetnek önre, és hatásukra még a gyermekkori emlékeit is felelevenítheti.
Ezek új értelmezése sok, jelenleg nyomasztó kérdésére választ adhat. Ha nem fél szembesülni az eddig a lelke mélyére rejtett dolgokkal, komoly előrelépést tehet a vágyott jövő felé. Elvégre ahhoz, hogy eljussunk valahová, azt is tudnunk kell, hogy honnan jövünk. Őrizze meg az optimizmusát, és tartson ki a vágyai mellett!
HALAK (II. 20. – III. 20.)
Ha az utóbbi időben kicsit felborult az érzelmi egyensúlya, most helyreállíthatja azt. Sőt, akár nagyobbat is álmodhat, mint eddig, most ugyanis kevésbé hajlamos rá, hogy a félelmei miatt saját magát beszélje le az ambícióiról.
Választ találhat arra a kérdésre is, hogy hogyan hozzon létre egyensúlyt a felnőtt élet kötelezettségei és a játékos, akár gyermeki álmok világa között. Szerencsére egyikről sem kell lemondania.



