Konyha

Ági jelenti a piacról: beindultak az üde zöldek, a mángold a legérdekesebb most – Extra recepttel

A két héttel ezelőtti állapotokhoz képest egyre biztatóbb az elmozdulás a standokon. Elkezdődött a tavaszi zöldségek főszezonja, és lassanként már a nyár eleji termés is beköszön – tapasztalta Erdélyi Z. Ágnes kolléganőnk.

A tavaszi medvehagyma már szinte teljesen kifutott, bár néhol azért még látni, erősen sárguló állapotban, olcsón. Nagyon jó hír viszont, hogy megjelent, és egyre több helyen látható gyönyörű újkrumpli, elviselhető, 1100-1200 Ft-os kilónkénti áron. Akár már tervezhetjük is a hagyományos vasárnapi menüt, rántott hússal, petrezselymes újkrumplival, friss uborkasalátával.

Eper és karalábé

A zamatos gyümölcs ára végre elindult lefelé. Bátran csemegézhetünk belőle, akár két-három adag is kijöhet egy nagyjából fél kilós műanyag dobozból. Több helyen is van hazai, lajosmizsei és kiskunfélegyházi szamóca, 3-4000 forint kilogrammonkénti áron. A tapasztalt árus szerint május közepétől érkezik a hazai szabadföldi termés. A lekvár eltevését május 25. és június 5. közé célszerű betervezni, várhatóan, ahogy évek óta, most is akkor lesz a legalacsonyabb az eper ára. A görög import még mindig 1200-1500 Ft-ért kapható. Jó hír az is, hogy gyönyörű a karalábé, látszik rajta, hogy igazán zsenge, most jöhet el az ideje az első töltött karalábé elkészítésének.

Mivel várjunk még?

A tökkel még mindig várnunk kellene, mert a mérséklődő árú, viszont egyre nagyobbra növő zsenge tökből egyelőre még csak töltött tököt érdemes készíteni – ami persze nagyon finom, de jól nem lehet lakatni vele a családot. A tökfőzelékhez való gyalult tök kilója egyelőre 2600 Ft, így ennek az ételnek később lesz nagy keletje.

Spárgából nem lett több, mint amennyi két héttel ezelőtt volt. Egy kicsit ugyan lejjebb ment az ára, de az is jellemző, hogy amelyik csomag olcsóbb, az vékonyabb szálakat tartalmaz. 1200-1700 Ft közötti összegekkel számolhatunk csomagonként. A szintén közkedvelt zöld spárga mindenütt drágább néhány száz forinttal, talán azért, mert ritkább fajta.

A lecsónak sem jött még el az ideje. Ez persze nem meglepő, más években is inkább csak júniusban indul be az igazi lecsószezon: a paprika ára kilónként 2400, a paradicsomé 2600 Ft körül mozog.

Üde zöldek ideje

Keressünk az árusoknál harsogóan zöld friss salátaféléket: van hazai termesztésű fejes saláta (398 forintért), de érdemes megkóstolni a fodros salátát is paradicsommal, lila hagymával, főtt kukoricával, olajbogyóval. A római saláta Cézár-salátához a legjobb, a zsenge mángold pedig párolva a legfinomabb.

Érdekes és jellemző a pillanatnyi helyzetre, hogy az avokádó olcsóbb (400 Ft/db), mint a padlizsán (1500 Ft/kg), illetve az indiai fehér szőlő ára majdnem annyi, mint az eperé. Ráadásul a szőlőt nyilván repülővel szállítják, így óriási az ökológiai lábnyoma. Láttam lengyel gurulós málnát, és nagy szemű áfonyát is, kilónként 5000 forintért.

Tavaszi recept: párolt mángold

10 dkg mángold elég hozzá. Leöblítjük, lerázzuk róla a vizet, hagyjuk kicsit száradni, ezután olajban elkezdjük párolni, és fokhagymakrémet vagy granulált fokhagymaport adunk hozzá. Néhány percen át addig pároljuk, amíg a vörös szára is puha lesz. Ekkor megsózzuk, vágott snidlinggel meghintjük, majd fetát vagy más fehér sajtot morzsolunk rá. Pirított, teljes kiőrlésű kenyérrel tálaljuk, könnyű vacsora is lehet belőle. Ha kiadósabbat szeretnénk, egy tojást is üthetünk rá – ennek 85 forintért láttam darabját a piacon.

Fotó: pexels

A cikkben szereplő árak a lap szerkesztésekor érvényes állapotot tükrözik.