Lélek

A megfigyelés nagymesterei

Ha azt halljuk: magánnyomozó, elsőre detektívregények főhősére gondolunk, és nem is tévedünk sokat. A hazai magándetektívek megbízásai épp olyan szerteágazóak, mint a krimikben. De néhány dolgot még ők sem tehetnek meg!
baráth györgy bata kata bűncselekmény detektív hagyatéki esetek magánnyomozó magánügyek magyar detektív szövetség megfigyelés nyomozás örökösödési esetek titokzatos szakma

A magánnyomozókra úgy tekintünk, mint a csodabogarakra. Úgy képzeljük, hogy magányos farkasok, akik csak a munkájuknak élnek. „A valóságban vannak ugyan magányos farkasok is, akik például egy cég átvilágításával egyedül is boldogulnak, de a legtöbb nyomozás több ember összehangolt munkáját követeli meg. Például ha napokig kell megfigyelni valakit, akkor senkitől nem lehet elvárni, hogy amikor már 20 órája ül és figyel mozdulatlanul, akkor ne maradjon le a fontos pillanatról. És akkor még a biológia szükségletekről nem is beszéltünk. Ez a szakma is igényel rátermettséget, tapasztalatot és képzettséget. Fontos, hogy aki ezt választja, az tudjon színészkedni, váratlan helyzetben feltalálja magát, kreatív legyen, be tudjon olvadni a környezetébe, ismerje a törvényeket, de minimum utána tudjon nézni az adott ügyre vonatkozó szabályoknak. Emellett türelmesnek, kitartónak kell lenni, és nagyon kell tudni összpontosítani. Érdekes, hogy hazánkban jóval több férfi nyomozó van. Sajnos elég alacsony a képesítési követelmény, egy OKJ-s tanfolyam elvégzése után már igényelni lehet a rendőrségen az igazolvány kiállítását. A működési engedélyhez szükséges egy vállalkozás, és igazolni kell a feddhetetlenséget” – ismertette az elnök.

Folytatás a Meglepetés magazinban!