Lélek

Majd anyu megmondja… vagy inkább mégsem!

Van, akinek jó anyós jut és van, akinek nem. Persze egyikkel sincs gond mindaddig, amíg bele nem szól a párkapcsolatba, vagy be nem les a hálószobánkba azzal, hogy ő majd megmondja a tutit…
aggódó szülők anyós anyósnyelv döntés dr. hevesi kriszta felnőtt gyerekek hálószoba önállósodás párkapcsolat szexuálpszichológus szülők

Ahhoz, hogy megértsük az anyósnyelv dinamikáját, legelőször azt érdemes tisztázni, mi az oka annak, hogy egyes szülők úgy érzik, joguk van beleszólni felnőtt gyerekeik döntéseibe. „Ha a szülő nem tudja elfogadni, hogy a gyerek már felnőtt, az önállósodás útjára lépett – nem függ tőle olyan mértékben, mint korábban, illetve fél, hogy elveszíti –, akkor a szexualitás válik az egyik legfontosabb mumussá, amitől mindenképpen távol akarja tartani. Hiszen a szex a felnőttek játéka, aminél mélyebb, intimebb viszonyba egymással két ember nem is kerülhet – kezdi dr. Hevesi Krisztina szexuálpszichológus. – Ezáltal lazul a szülő felé való elköteleződés, ezért tanácsaival, intelmeivel ebbe a bensőséges viszonyba is be akar férkőzni. Így akarja fenntartani kompetens szülői pozícióját, hogy a szerelmesek közötti intimitást is kontrollálja.”

Folytatás a Meglepetés magazinban!