Lélek

Úgy fürödjön, hogy a végén ne legyen teljesen tiszta: ezért egészségesebb a zuhany, mint a forró fürdő

A hideg téli estéken jólesik a hosszú, habos, forró fürdő. De a bőrünk és a pénztárcánk szempontjából bölcsebb, ha inkább a zuhanyzásra szavazunk.

A puhább bőrért

A tisztálkodással lemossuk a bőrünkről a szennyeződéseket, izzadságot, baktériumokat, de a bőr természetes védő olajrétegéből is eltávolítunk valamennyit. Minél hosszabban áztatjuk magunkat és minél melegebb vízzel, annál többet. A bőrünk puhasága, rugalmassága, hidratáltsága és ellenállóképessége szempontjából tehát sokkal kíméletesebb és praktikusabb rövid idő alatt, kellemesen meleg vízzel letusolni.

Egy kis spórolás

A zuhanyzást könnyű rövidre fogni, míg ha fürdőzni szeretnénk, az egy teli kád vízben az igazi. Az utóbbival akár háromszor annyi vizet is fogyaszthatunk, mint ha tempósan letusolnánk – ha ez rendszeresen előfordul, alaposan meg tudja dobni mind a víz-, mind az áramfogyasztást. A pontos mennyiség nyilván függ a kád méretétől, a zuhanyzó kialakításától, és attól is, számunkra meddig tart egy átlagos zuhany, de ha nem folyatjuk hosszasan a vizet, akkor elmondható, hogy a tusolás a takarékosabb megoldás.

Ne váljunk meg minden baktériumtól!

A fürdés során testünk minden centijét hosszan éri a habfürdős, szappanos víz, míg a tusolásnál ez jobban szabályozható – aminek vannak előnyei. Tévhit ugyanis, hogy minden egyes nap tetőtől talpig alaposan végig kell sikálni magunkat, csak így leszünk tiszták.

A túlzásba vitt fürdéssel ugyanis beavatkozunk a természetes mikro­flóra egyensúlyába, azaz a védő olajréteg mellett a jótékony, egészséges működéshez szükséges baktériumokat is eltávolítjuk.

Természetesen izzasztó, vagy porral, szennyeződésekkel, vegyi anyagok használatával járó munka, erős fizikai aktivitás, sportolás után szükség van az alapos tisztogatásra. De ha nincs ilyesmiről szó, a gyors, könnyed, szappanos vagy tusfürdős öblítés (a kritikusabb területeken extra figyelemmel) elegendő.

Meglepetés-tipp:

Ha egy ablaktisztító lehúzó eszközt tartunk a tusolókabinban, és minden egyes zuhanyzás után néhány mozdulattal eltávolítjuk a vízcseppeket az üvegről, sokkal könnyebb lesz tisztán, vízkőmentesen tartani.

Frissítő élmény

  • Míg a fürdőzésnél nem igazán lehet változtatni közben a víz hőmérsékletét, a tusolásnál ez könnyen, gyorsan megoldható, így egyszerűen varázsolhatjuk frissítő élménnyé a tisztálkodást.
  • Kipróbálhatjuk, hogy csak a tusolás végén állítjuk pár pillanatra hűvösre vagy akár hidegre a vizet. Ez nagyon jól felpezsdít.
  • A váltott hideg-meleg vizes zuhany jót tesz a bőr feszességének, és stimuláló, ébresztő hatása is van.
  • Az igazán elszántak fokozatosan hozzászoktathatják magukat a hideg vizes tusoláshoz: nagyon sokan szeretik a bizsergetően frissítő, hangulatjavító és energizáló hatása miatt.

Praktikus szempontok

Akinek nehezebben megy a mozgás, fontos, hogy minél könnyebben használható, amennyire lehet, akadálymentes fürdési lehetősége legyen, az valószínűleg jobban jár a zuhanykabinnal. De még a káddal felszerelt fürdőszobáknál is igaz lehet, hogy a kádba belépve lezuhanyozni könnyebb, mint ülve fürdeni. A kádra szerelhető ülőpad is megkönnyítheti ilyen esetekben a tusolást, teleszkópos függönyrúddal pedig könnyedén feltehetünk egy zuhanyfüggönyt, hogy ne legyen vizes az egész fürdőszoba.

Mitől lesz tiszta?

Szappan vagy tusfürdő? Illatos vagy natúr? Ezekben a kérdésekben a bőrünk állapota és igényei, valamint a saját ízlésünk legyen a mérvadó.

  • A szappan, főleg a natúr, természetes anyagokkal készült változat enyhe hámlasztó és kíméletes tisztító hatása segíti a bőr megújulását.
  • A színes-illatos tusfürdők gyors, mindennapi tisztálkodáshoz ajánlottak, normál bőr esetén.
  • Az illatmentes, extrahidratáló hatóanyagokat tartalmazó termékek érzékeny, szárazabb bőrre is megfelelők.
  • A hipoallergén tusoló krémek vagy olajtusfürdők a legérzékenyebb, extraszáraz bőrnek is megfelelő ápolást nyújthatnak.
  • Akinek fontos a környezetvédelem is, illetve a takarékosság, annak a szappan vagy a szilárd tusfürdő a javasolt.

Szöveg: Rózsa Ágnes

Fotó: Adobestock

Balázs Klári címlapfotózás

Gidamentés

Szofi a gólya

Csomagolásmentes üzlet

Iain Lindsay Britt nagykövet üzenete