Lélek

Segítenek az ösztönök: boldogabban él, aki legfeljebb 15 perc alatt dönt az élet nagy kérdéseiben

Egy új elmélet szerint, ha kevesebbet aggódnánk és jobban bíznánk ösztönös döntéseinkben, boldogabban és egészségesebben élhetnénk.

Kulcs: a 15 perces szabály

Vezessük be a 15 perces szabályt. Ennyi időt adjunk magunknak egy-egy döntés meghozatalára. Nem jó, ha túlgondolkodjuk a dolgokat, mert csak egyre bizonytalanabbak leszünk tőle. Vegyük sorra a lehetőségeinket, és bátran döntsünk aszerint, amit az ösztöneink diktálnak.

Mi a legrosszabb, ami történhet?

Gondoljuk végig, mit veszíthetünk, ha mégsem a jó döntést hozzuk. Tényleg annyira sokat, mint amennyit aggódunk miatta? Ha a cél valóban az, hogy változtassunk az életünkön, akkor a szokásainkon is változtatnunk kell. Ne féljünk ettől: ahhoz, hogy új szokásokat alakítsunk ki, búcsút kell vennünk a régiektől.
Ez azonban mindig új lehetőségeket rejt. Persze nem fogunk tudni régi és új céljainknak egyaránt eleget tenni. Fogadjuk el, hogy minden nem férhet bele az életünkbe, és ne gyötrődjünk emiatt.

Essünk túl rajta!

Az is döntés, ha nem döntünk. Ilyenkor ugyanis úgy döntünk, hogy még halogatjuk a dolgot. Ezzel azonban csak saját gyötrődésünket hosszabbítjuk meg. Minél többet agonizálunk egy-egy kérdéssel kapcsolatban, annál nehezebb lesz a végén a döntés.

Az univerzális megoldás

Jól vagy rosszul döntöttünk? Sajnos bármennyire nehéz is elfogadni, nincsenek minden helyzetben ugyanolyan jól alkalmazható megoldások. Kevés biztos dolog van az életben, de ezek közül az egyik az, hogy minden mindig változik. Ha ezt sikerül megértenünk, kevesebbet fogunk aggódni a döntéseink miatt.

Döntsünk tiszta fejjel!

Döntsünk tiszta fejjel! Ha komoly kérdésről van szó, próbáljuk úgy intézni, hogy nyugodt körülmények között gondolhassuk át a dolgot. Lehetőleg ne hullafáradtan, késő este, vagy feszült idegállapotban döntsünk, és semmiképpen ne igyunk annak érdekében, hogy könnyebb legyen az elhatározás. Könnyen megtörténhet ugyanis, hogy másnap reggel tiszta fejjel átgondolva már egészen másképp cselekednénk.

Merjünk dönteni!

Néha jó ötletnek tűnhet mások tanácsát kérni egy-egy kérdéssel kapcsolatban. De nem szabad kívülállók véleményére alapozni a saját életünket befolyásoló kérdéseket. Bízzunk magunkban! A saját életünknek mi vagyunk a legjobb szakértői, nincs szükség rá, hogy mások hozzák meg a mi döntéseinket.

Álljunk ki a céljaink mellett!

Elsősorban magunknak akarjunk megfelelni! Könnyen eshetünk abba a hibába, hogy mindenki más érdekeit a sajátjaink elé helyezzük. Természetesen az nem baj, ha szem előtt tartjuk, hogy egy-egy döntésnek milyen hatása lesz a környezetünkre, de ez nem azt jelenti, hogy emiatt fel kellene áldozni a céljainkat.

Elemezzünk!

Próbáljuk ki a karikamódszert! Egy papírlap tetejére írjuk fel a kérdést, amiben elhatározásra szeretnénk jutni. Ezután rajzoljunk egy 3 körből álló diagramot: a legnagyobb körbe rajzoljunk egy kisebbet, abba pedig egy még kisebbet.

A külső körbe írjuk le a körülményeket, az ellene és mellette szóló érveket. A közepesbe azt, hogy mit diktálna a józan ész, a legkisebbe pedig, hogy hogyan döntenénk, ha a szívünkre hallgatnánk.

Az első két karika kitöltése nem lesz nehéz, de a legkisebb lehet, hogy ijesztőnek tűnik majd. Ne hátráljunk meg, merjünk a szívünkre hallgatni, segíteni fog a helyes döntés meghozatalában.

Fotó: profimedia