Az Európai Unió tagállamaiban végzett tavalyi Eurostat felmérés alapján, melyben az életminőségi mutatókat vizsgálták, Magyarország a sor végén kullog. (A legboldogabb ország Ausztria lett, 10-ből 7,9 pontot ért el.) De az egy évvel korábbi eredmények sem biztatók. Az OECD tagállamokban a görög és a magyar nők voltak 2023-ban a legkevésbé elégedettek az életükkel: 0-tól 10-ig terjedő skálán azt 4,8 ponttal értékelték, szemben a vizsgált országokban élő nők 6,7 pontos átlagával.
És még egy fontos megfigyelés: míg a legtöbb államban a hölgyek hasonlóan elégedettek, vagy akár elégedettebbek is, mint a férfiak, Magyarországon a férfiak jobbnak értékelték az életüket…
Önértékelési instabilitás
Akkor leszünk elégedetlenek, ha az életünk nem úgy alakul, ahogy elterveztük. De vajon honnan tudhatjuk, hogy csak az elvárásaink irreálisak-e, vagy jogos a háborgásunk?
Sárkány Anita pszichológus szerint az elégedetlenség sokszor nem konkrét hiányérzetként jelenik meg az életünkben, hanem inkább belső nyugtalanságként.
„Lehet, hogy épp a testünkkel nem vagyunk kibékülve, máskor a munkánkkal, a párkapcsolatunkkal, az anyaságunkkal, és gyakran hiába oldjuk meg az egyik problémát, mégis újra visszatér az érzés, hogy valami nem jó így” – magyarázza Anita.
A pszichológia ezt úgy hívja: önértékelési instabilitás. Ilyenkor az, hogy jónak érezzük-e magunkat, nem belülről fakad, hanem attól függ, hogy mások mit gondolnak rólunk. Kapunk-e dicséretet, elég jól teljesítünk-e, szeretnek-e minket eléggé. És ha ezek a külső megerősítések elmaradnak – vagy nem olyanok, mint amire vágyunk –, akkor gyorsan visszatér az elégedetlenség érzése.
Ez is érdekelhet:
Ez is érdekelhet: Hatékony elmefittnesz: 14 apró tipp, hogy kiegyensúlyozottabb legyél
Hátra is kell nézni, nem csak előre
Felvetődik a kérdés, vajon miért akarunk mindig többet? Ez lenne a baj?
„Nem. A fejlődés iránti vágy természetes. Az emberi agy nem a megnyugvásra lett »tervezve«, hanem arra, hogy problémákat oldjon meg, új célokat találjon. Ez önmagában nem rossz dolog. A kérdés inkább az, hogy képesek vagyunk-e közben észrevenni azt is, amit már elértünk.”
„Ha mindig csak a következő cél lebeg a szemünk előtt, könnyen úgy érezhetjük, hogy bármit is csinálunk, az sosem elég. És bármilyen messzire jutunk, mindig valaki előrébb jár hozzánk képest” – mondja a pszichológus.
Az elégedettség akkor marad tartós, ha nemcsak előre, a jövőbe nézünk, hanem néha hátra is tekintünk. Ha látjuk az utat, amit már bejártunk, és meg tudjuk becsülni azokat az eredményeket is, amelyek nem látványosak, de számunkra mégis fontosak.
Kíváncsi vagyok, mire vagyok képes
Az egészséges elégedetlenség motiválhat, új célokat adhat, fejleszt. De ha állandóvá válik, ha nem kapcsolódik össze hálaérzettel, ha nem vagyunk képesek megállni, akkor ez könnyen kiégéshez, szorongáshoz vezethet. Nem a „nem vagyok elég”, hanem a „kíváncsi vagyok, mire vagyok képes” érzés visz előre.
„A határ ott húzódik, ahol már nem a cél hajt. Ahol nem kíváncsiságból tanulunk, vagy dolgozunk magunkon, hanem félelemből. Ha a fejlődés nem ad örömöt, csak fáradtságot, ha nem tudjuk megélni a sikert, csak az újabb feladatokat látjuk, akkor érdemes megállni. Mert idővel elveszíthetjük azt az érzést, hogy egyáltalán jó úton járunk” – magyarázza Sárkány Anita.
Bezzeg másnak milyen jó…
A magyar társadalom kultúrája erősen elvárásalapú. Nálunk generációk óta él a hiánytudat: „ne örülj túl korán”, „mindenki küzd, mi is bírjuk ki”, „másnak sem könnyebb”. Ezek a minták mélyen beépültek, és sokszor tudattalanul is meghatározzák, mit gondolunk magunkról és az életünkről.
A nők hajlamosabbak arra, hogy az önértékelésüket kapcsolatokon, visszajelzéseken keresztül formálják – míg a férfiaknál ez inkább teljesítményhez kötött. És persze egy maximalista ember könnyebben csúszik bele az állandó elégedetlenségbe. Bezzeg a szomszéd, az anyós, az Instagram-felhasználó… Ez az érzés nem feltétlenül irigységből fakad, hanem belső bizonytalanságból, amit nem tanultunk meg kezelni. Amint meglátjuk a saját értékünket – függetlenül attól, hogy más mit mond vagy mutat –, sok minden változni kezd.
Nem a fejlődésről kell lemondani
Az első lépés az, hogy felismerjük az elégedetlenséget, ami fáradtságként, ingerlékenységként, vagy nehezen megfogalmazható belső nyugtalanságként bukkan fel az életünkben. Sokszor csak utólag válik világossá, hogy valójában túlzott elvárásokról vagy folyamatos összehasonlításról volt szó.
Az elégedettséghez nem tökéletességre van szükség, és nem is állandó jókedvre, boldogságra. Inkább arra, hogy reálisabban lássuk magunkat, ismerjük el, amit már megtettünk, elértünk, ahol most vagyunk, és ahogyan jelen tudunk lenni az életünkben. Szakértőnk ugyanakkor nem győzi hangsúlyozni:
„Az elégedettség nem jelent lemondást a fejlődésről. Hanem azt, hogy meg tudjuk élni, amink van – miközben teret hagyunk annak is, ami még előttünk áll. És egyszer talán eljön az a pillanat, amikor belülről is természetesnek érezzük: »Ez most elég. Én most elég vagyok.«”
Fotó: Getty Images
