Otthon

Kevés pénzből is öntözhetünk: spórolós locsolós tippek kis és nagy kertekre

A nyár vége felé már különösen megterhelők lehetnek a locsolás miatt érkező vízszámlák. Érdemes hát megismerkedni a víztakarékos praktikákkal, hiszen a meleg még kora ősszel is sokáig tarthat.

Fontos az egészséges talaj

Az öntözés kapcsán valószínűleg nem a kertünk talajának minősége jut először eszünkbe. Pedig lényeges, hogy ez is megfelelő legyen! Ügyeljünk a biodiverzitására, azaz arra, hogy sokféle élőlény élhessen benne együtt. Ebből a szempontból például egyáltalán nem gond, sőt, hatékony a vakond és a giliszta. Arra is gondoljunk, ha majd jövő tavasszal új kertet létesítünk: lehetőleg ne vásároljunk új földet, mert a kitermelt talaj soha nem lesz olyan tápanyagtartalmú, mint a természetes, amelyben már sok éve zavartalanul bomlik le a szerves anyag. A természetes talaj esetén az öntözés is hatékonyabb, hiszen megtartja a nedvességet. Hasonlóan működik, mint az ember bőre: ha táplálkozással kellő vitamint, ásványi anyagot juttatunk be és emellett hidratáljuk, meghálálja.

Este vagy reggel?

Akkor locsoljunk, amikor a talaj már mélyen, a gyökerek környékén is kiszáradt. Kánikulában este, a kisebb nyári, kora őszi eső napjain pedig reggel öntözzünk, így elkerülhetjük a gombás megbetegedéseket. Nappal csak akkor végezzük a műveletet, ha máskor végképp nincs rá módunk.

Válasszunk új növényeket

Ha sok olyan növényt tartunk, ami nedves éghajlatról származik, fontos, hogy gyakran párásítsunk egy kevés vízzel. A mostani éghajlat-változást is figyelembe véve jövőre lehetőleg már ne ültessünk eredetileg nyugat-európai, nedves, vagy kontinentális éghajlaton élő növényeket. Kertünk látványa és fenntartásának költségei szempontjából is lényegesen jobban járunk, ha ökológiailag illeszkedő, honos kertlakókat választunk. A kaktuszok, pozsgások tartását is megfontolhatjuk: nagyon látványosak tudnak lenni, de nem igényelnek sok nedvességet, törődést.

Óvjuk a gyökereket

A növénytelepítéseket követően ritkábban, de akkor valamivel nagyobb adagokkal öntözzünk. Ezzel elősegítjük, hogy a növényeink erős gyökeret eresszenek, és a vizet sem pazaroljuk. Fontos, hogy takarjuk a talajt, például mulccsal, vagy akár több szintes ültetéssel – ez utóbbinál a növények is árnyékot adhatnak egymásnak.

Esővíz, kútvíz, csepegtetés

Jó ötlet lehet az esővíz gyűjtése is, és az is segíthet, ha valahonnan sikerül kútvizet nyernünk. Hatékony költségmegtakarítási módszer hosszútávon a csepegtető öntözés kialakítása, valamint az esőkert létesítése is. Mielőtt belevágunk a kertrendezésbe, és -átalakításba, nem árt, ha kikérjük egy kertészmérnök szakértő véleményét, a telkünk és a környékünk egyedi adottságait is figyelembe véve.

Kiszel Péter okleveles kertészmérnök további növénygondozási tanácsait ide kattintva tudja elolvasni.

Fotó: Adobestock