Emberi haj kell a jó haranghoz, aminek személyisége van: öt generáció óta önti a harangokat a Gombos-dinasztia

Az egyedülálló családi vállalkozás története öt generációig nyúlik vissza. Miklós édesapja, Gombos Lajos az ő nevelőapja, Szlezák László harangöntödéjében nőtt fel, aki a fővárosban 100 fős műhelyt üzemeltetett. 16 éves korától az államosításig dolgoztak együtt. A Rákosi-korszakban a harangöntést teljes egészében megszüntették, a gyárat pedig elvették a mestertől. Az államosítás után Gombos Lajos Őrbottyánban épített műhelyt, és ezzel újjáélesztette a családi üzemet.

Nem volt nyomás a szülők részéről

Miklós az édesapjától tanulta a mesterséget. „13 éves koromtól a nyári szüneteket a műhelyben töltöttem. Ahogy egyre jobban belefolytam az ottani munkába, egyre inkább megtetszett ez a szakma. Számomra természetes volt, hogy folytatom a családi hagyományt – meséli. – A fiam, Feri pedig még járni is alig tudott, de már ott csámpázott a harang mellett.”

„Igazi műhelyedzett gyerek vagyok, a harangöntödében szinte játszva tanultam meg a mesterséget – folytatja Ferenc. – Még kisgyerekként, a nagyapám műhelyében kezdtem ismerkedni a szakmával. Ahogy cseperedtem, és elmélyült az érdeklődésem, édesapámék egyre több hasznomat vették. Nem éreztem nyomást a  részükről a pályaválasztásomat illetően, az öntödei miliő viszont annyira magával ragadott, hogy nem is volt B tervem.”

„Legfeljebb annyiban »presszionáltam« a fiamat, hogy kissrác korában a Ballada a fegyverkovács fiáról című Omega-dalt énekeltem neki altatónak – emlékszik vissza Miklós. – A szövegén annyit változattam, hogy az »ebből a gyerekből fegyverkovács lesz, ha addig élek« sornál harangöntőre cseréltem az eredeti változatot, és nagyon örültem, hogy teljesült ez a vágyam.”

Ferenc hozzáteszi, szülőként az ő szívét is melengeti, hogy a 20 éves fia is lelkesen tanulja a szakmát, és már ő is velük dolgozik. „Kis koromtól kezdve a műhelyben sertepertéltem, és figyeltem a folyamatokat, aztán ideszoktam – mondja mosolyogva az ifjabb Ferenc. – Már 5-6 évesen szívesen mentem nagyapáékkal felmérni templomtornyokba, ezeket az alkalmakat mindig összekötöttük valamilyen családi programmal.”

Aprólékos munka minden harangban

Egy harang a méretétől függően 3-6 hónap alatt készül el, de egy nagyobb darabnál a 9 hónap sem ritka.

„Állandóan akad valami probléma, de nem baj, hiszen azért csináljuk az egészet, mert szeretjük – szögezi le Miklós. – A harangöntő is olyan, mint a jó pap: holtig tanul. Nincs két egyforma öntés. 1984 óta vezetek egy könyvecskét, amelyben minden egyes folyamatot dokumentálok, és nincs benne két azonos leírás, pedig kb. 1500 harangnál járok.”

„A harangöntéshez három agyagminta szükséges, ezeket úgy kell elképzelni, mint három matrjoska babát” – magyarázza Ferenc immár az izzó kemencéknek, egyéb öntödei kelléknek, és az öntésre váró agyagkupoláknak helyet adó, varázsvilágot idéző műhelyben.

„Az első, a magminta fogja adni a harangnak a belső formáját. A váza téglából épül fel, belül fűthető, kemenceként is funkcionál, hogy száradni tudjanak rajta a további rétegek. A felületét speciális választózsírral vonjuk be, ezután jön rá a következő réteg, az álharang, ami pont úgy néz ki, mint a leendő harang, csak agyagból készül. Erre kerül a díszítés. Amikor megformázzuk a mintákat és a feliratokat, akkor kezd megszemélyesedni a harang. Onnantól fogva identitása lesz, mert rajta van, hogy hol, mikor és hova készült, ahogy az is, ki öntötte.”

A sárköpenybe emberi haj is kerül

„A feldíszített álharangra ecsettel felvisszük a tojásból, cukorból, samottlisztből, mosott agyagból és emberi hajból összeálló sárköpenyt – árul el egy újabb érdekességet Miklós. – Ezután a magban lévő kemence segítségével kiégetjük a három agyagtestet, majd készítünk egy beömlőrendszert az öntéshez. A három mintát szétszedjük, az álharangot eltávolítjuk, mert ennek a helyére ömlik majd be a fém. A magot és a köpenyt újra összerakjuk, majd a formát egy öntőgödörbe helyezzük. A tetején lévő beömlőnyílást kivéve bedöngöljük fekete földdel, és még le is rögzítjük, hogy a beöntött fém ne nyomja szét a formát.

Másrészt a föld jól szigetel, így lassan, egyenletesen hűl ki a már leöntött harang. Az öntéshez 20-22 százalék óntartalmú vörösréz ötvözetet használunk. A harang három-négy napig nyugszik a földben, utána kiássuk, aztán tisztítjuk.

Ez is érdekelhet: Kocsis Gyula a legidősebb aktív szűcsmester

Ha felimádkozzák a toronyba

Vajon az, hogy Miklós és a két Ferenc családtagokból lettek kollégák, megkönnyíti a közös munkát?

„Előfordulnak súrlódások, de az, hogy együtt dolgozunk, mindhármunknak sokat ad – mondja a negyedik generációs harangöntő. – Én is kötelességemnek érzem, hogy megőrizzem és továbbadjam azt a tudást, elkötelezettséget, a szakma iránti szeretetet és alázatot, amit a felmenőim rám hagytak, ha a fiam is ezt fogja folytatni. A mi mesterségünkben az a jó, hogy látjuk a munkának az elejét is meg a végét is. Minden harangunk felszerelésénél ott vagyunk, és szívünk-lelkünk benne van minden egyes harangban. Ráadásul a munkám során sok új embert ismerek meg.

Mégis számomra a legnagyobb örömöt az jelenti, amikor az avatóünnepségen, a mise végére a harang felkerül a helyére. Ahogy mondani szokták, felimádkozzák a toronyba, és először megkondul. Az nagyon jó érzés, mert van, aki megkönnyezi. Mondván, ő még emlékszik arra, amikor a korábbi harangot húzták fel, és még ő fogta a kötelet. Jó látni az örömöt az emberek arcán, amikor felcsendül az új harang hangja.”

Szerző: Szűcs Anikó

Fotó: Ambrus Marcsi