Mindig is jó kondiban volt
A jó fizikum és a kidolgozott izmok Kádár L. Gellért esetében szinte adottak.
„A Hunyadi előtt is volt egy kondícióm, ami egy életszerű rutin és egy fenntartható életmód eredménye” – mondta a színész a Story magazinnak. „Aztán a Hunyadival még inkább belecsöppentem egy olyan világba, ahol elvárták azt, hogy kondiban legyek.”

„Az új filmnél, a Még egy kívánságnál viszont a válogatás után pár nappal Dobó Kata szólt, hogy nagyon tetszett, amit látott, viszont van egy kérése, kérdése felém, hogy amennyiben én kapom a szerepet, az alatt az időszak alatt, amíg forog ez a film, le tudnék-e állni az edzésekkel, mert Karesz, akit meg kell formálnom, nem egy izomkolosszus.”
„Nevettem magamban”
„Oké, én ezt elfogadom, viszont akkor egy kérdés felmerül: miért rám gondoltak? Mert az nem úgy megy, hogy csettintésszerűen abbahagyom az edzéseket, és akkor egyik pillanatról a másikra összeesik a testem. Ha nem is edzem napi szinten, bőven elég, hogy ha reggel egy 10 perces testátmozgatással kezdem a napot, a vérkeringésem elindul, és akkor az izmok rögtön bedurrannak” – magyarázta.
„Szóval mondtam Katának, hogy nem ellene akarok menni a kérésnek, de ez nehéz” – tette hozzá.
Még több igazi magyar hírességről olvasnál?
Rendszertelenebb az élete

Korábban, amikor komolyabban elkezdett edzeni, Gellért nagyon figyelt arra, mennyi kalóriát visz be a szervezetébe.
„Volt egy nagyon szigorú diétám, amivel igazából megvontam magamtól az édességet, és nagyon korlátoztam, hogy mennyi cukrot és szénhidrátot viszek be a szervezetembe. Mostanában viszont már elég rendszertelen az életem, egész nap jövök megyek” – mesélte Gellért.
„Sokszor becsúszik akár egy hot dog, egy gyros vagy bármilyen gyorskaja”
„A vitaminok, a multivitaminok meg különböző táplálékkiegészítők is az életem részei, de hogy hosszan fenn tudjam tartani ezt a mozgást, elengedhetetlen, hogy ízületvédőket fogyasszak. Amikor, mondjuk, nem tudom bevinni a napi fehérjeadagomat, akkor este megiszom egy turmixot. Szóval igyekszem a rendszertelenség ellenére egy egészséges ételbevitelt létrehozni.”
További sztárdiétás tippekért keresd a Story Sztárdiéták különszámát az újságárusoknál!



