Szinte szerelmes mosollyal, a távolba révedve mesél nekem az amerikai, „történetmesélős” countryzenéről, amikor arról kérdezem, mi mindent csinál a ma is nagyon kevés szabadidejében. Bródy János ugyanis rengeteget dolgozik: több nagyszabású koncertre is készül, színdarabot ír Kocsák Tibor zeneszerzővel Bulgakov műve alapján, Képmutatók címmel, emellett igyekszik eleget törődni népes családjával is. Mint mondja, kísérletei voltak már arra, hogy nyugdíjba vonuljon, de a lelkes közönségének hála, ez eddig soha nem jött össze.
„Tele vagyok feladatokkal”
„Így hetvenen túl már rezignált nyugger vagyok – meséli nevetve Bródy János. – Az utóbbi két lemezem, Az Illés szekerén és a Ráadás azonban olyannyira utat talált az emberekhez, hogy esélyem sincs visszavonulni. Pedig néhányszor már elbúcsúztam, igazából a hetvenedik születésnapi, jubileumi nagykoncertem is egy kísérlet volt erre, és mégis: az ottani, varázslatos hangulat valahogy továbbgördítette az egészet, és újra és újra azt veszem észre, már megint tele vagyok feladattal. Nem bánom! Most már úgy állok hozzá, hogy ajándék a közönség érdeklődése minden egyes nap, és boldog vagyok.” Kíváncsian kérdezem, mi késztette visszavonulásra, ha mai napig ennyire élvezi a színpadi létet. „Biztosan nehéz ezt elhinni, hiszen minden művészben bőven van exhibicionizmus, ám ennyi év után az a fajta vágy, hogy mutogassuk magunkat, erősen csökken. Akinek van önkritikája, azt is tudja, ebben a korban nem a csúcsformánkat futjuk már, és félünk, hogy nincs már meg az a fizikai alap, amivel a maximumot tudjuk nyújtani. Bennem örök kérdés, hogy képes vagyok-e még mindarra, amit tudtam? Elég vagyok-e még, ízléses-e odaállni a színpadra hetven fölött? Ezt a szorongást nagyon nehéz elengednem, mindemellett végtelenül jó érzés az a szeretet, amit a koncerteken a közönségtől kapok. Igazából már nem önmagamat tartom a színpadon, ők tartanak ott engem!” – mesél az érzéseiről a zenész.
„Gondoltuk, pár évig jó móka lesz a zene”
Bródy János úgy érzi, ha most lenne fiatal, nagy valószínűséggel nem találná meg a helyét a zenei pályán. Mint mondja, idegen tőle a mai kereskedelmi televíziózás sztárgyára, márpedig máshogyan manapság igen nehéz széles körű ismertségre és ezzel együtt közönségre szert tenni. „Ha magam elé képzelem azt a tizenéves srácot a gitárjával és a szerény előadói képességeivel, aki annak idején voltam, az jut eszembe, hogy a mai mezőnyben már az első rostán kiesnék – nevet a zenész. – Többször is felkértek, hogy zsűrizzek hasonló versenyeket, de sosem vállaltam, mert úgy érzem, ennek a műfajnak nincsenek röghöz kötött mértékei. Szubjektív, más tetszik mindenkinek. Mindemellett a szerzői önkifejezésben, a személyiségek érvényesülésében hiszek. A fiatal előadók között legszívesebben olyanokat hallgatok, akik a saját életükből, gondolatvilágukból merítve a saját dalaikat adják elő, úgy, ahogyan én is sok évtizede teszem.” Annak idején híradástechnikai mérnöknek készült, és önmagát is meglepte, hogy végül a zenei pályán maradt. „Az egyetemi éveim alatt állt össze az Illés, és úgy gondoltuk, néhány évig jó móka lesz ez, de harminchoz közeledő, meglett felnőtt emberekként már egész biztos, hogy kell egy rendes, polgári hivatás. Aztán nem lett. Helyette később a Fonográffal jártuk Európát és Ázsiát, miután pedig hazatértünk, Szörényi Leventével beszippantott minket a színház. Megírtuk a Kőműves Kelement, majd az István a király rockoperát, és akkor már tudtam, sok minden leszek, de mérnök nem” – emlékszik mosolyogva János.
Sok időt tölt a szerettei között
A zenész mostanában nem sokat pihen. „Ma már megfontolom, milyen felkérésekre mondok igent, de még így is nagyon sok a dolgom. Ráadásul elég nagy a családom, akik ügyelnek arra, hogy a maradék energiámat jól beosszák. Négy gyerekem van, akikkel foglalkoznom kell, ahogyan az anyukáikkal is, emellé jön még az én szeretett, kilencvenkét éves édesanyám, szóval szinte mindig van valami programom. Bevallom, az egyetlen igazán pihentető kikapcsolódásom az, ha leülök a számítógépem elé, és hallgatom a különböző, amerikai rádiók csodálatos countryadóit. Igazi ajándék, hogy az interneten korlátlanul elérhetőek! Emellett persze sokszor előveszem a gitárt. Azt hiszem, a zenét soha nem lehet abbahagyni. Úgy tűnik, abba az út végén bele kell halni” – búcsúzik Bródy János, majd kinyitja az asztalon előtte heverő új könyvét, benne a pályán töltött 52 év dalszövegeivel. Egy sárga rózsa fekszik mellette, az imént kapta egy rajongójától. Nem csoda, hogy miközben dedikálja a kötetet, elégedetten mosolyog.
Nagykoncertre készül
Bródy János RÁADÁS című koncertje hatalmas siker, határon innen és túl is nagy érdeklődés övezi. Itthon, idén ősszel legközelebb október 21-én és 22-én fakad dalra a zenész, méghozzá a Budapest Kongresszusi Központban.
