„Amikor felköltöztem Kaposvárról a fővárosba, akkor kezdtem el főzni, rákényszerültem arra, hogy ellássam magam. Kezdetben egyszerű agglegényételeket főztem, ma már töltött húsokat és magyaros ragukat is. Szeretek főzni, általában hetente egyszer én készítem a vacsorát. Ez kikapcsol és szórakoztat is egyben. Nem szakácskönyvből dolgozom, saját ízlésem szerint fűszerezek. Ezt láttam otthon is, hiszen édesapám a szakmáját tekintve szakács, és a nagyobb családi eseményeken mindig ő főzött. Az érzése alapján készült az ünnepi ebéd vagy vacsora. A feleségemmel igyekszünk egészséges ételeket enni, halat és fehér húsokat, de én a disznóból és marhából készült fogásokat is nagyon kedvelem. Ilyen szempontból hagyományos ízlésű, vidéki gyerek maradtam. A rántott hús, krumplipüré és a kovászos uborka a kedvencem, az év minden napján jóízűen tudnám enni. A kovászos uborkát annyira szeretem, hogy a párommal mi magunk is raktunk el, és szerénység nélkül állítom, nagyon finom lett. Apukámtól azt tanultam, hogy mire végzünk a főzéssel, legyen elmosogatva a konyhában. Ehhez én is tartom magam, hiszen rend a lelke mindennek.”
D. Tóth András: „Heti egyszer én főzöm a vacsorát”
2018. február 15.
1 perc az átlagos olvasási idő
Az RTL Klub hétvégi híradósa, a Fókusz riportere

-
Megosztás
Kapcsolódó cikkek
TOP Cikkek
Receptjeink
Balázs Klári címlapfotózás
Gidamentés
Szofi a gólya
Csomagolásmentes üzlet
Iain Lindsay Britt nagykövet üzenete
Címkék
50+
b. molnár márk
barnyák mónika
barátság
bata kata
család
debreczeni csilla
egészség
endrei judit
esküvő
ezotéria
gyász
holczhaffer csaba
házasság
karantén
karácsony
klinikai szakpszichológus
konyha
korhatártalanul
koronavírus
lélek
makai gábor
műsorvezető
pszichológus
páhy anna
párkapcsolat
recept
receptneked
retró
rtl klub
sorozat
sport
szerelem
szexuálpszichológus
sztárszerző
szurovecz kitti
színész
színésznő
Tv2
vermes nikolett
válás
ványik dóra
x-faktor
énekesnő
önbizalom