Sztár

„A szívemmel fotózom le a pillanatokat”

Fia már autót vezet, a lánya az éjszakában bulizik – Kautzky Armand nem is tudja, miként szálltak el így az évek. Mint mondja, egyelőre sok-sok aggodalommal a lelkében ismerkedik a visszakapott szabadságával.
james bond kautzky armand kulturális projekt madách színház műhelymunka művészvilág pierce brosnan pilvaker szabadúszó színész szinkronizálás szurovecz kitti tanítás

A művészvilágban ma már félkézen is bőven számolhatók azok a párok, akik még húsz év után is együtt vannak, és közösen nevelik a gyerekeiket. Ezzel szemben Kautzky Armand és felesége, Adrienn pontosan ennyi ideje alkotnak egy párt. A fiuk tizennyolc, a lányuk tizenhat éves. „Nem túlzás kijelenteni, a színészet családgyilkos hivatás – mondja Kautzky Armand. – Áldott szerencsém van, hogy a feleségem immár húsz éve elviseli, hogy esténként, amikor más normális ember már régen lerúgta a cipőjét, föltette a lábát a dohányzóasztalra, és a párjával borozgat, én akkor lépek be valahol a második felvonásba. Nehéz ez nagyon a szeretteimnek, és nem is állítom, hogy mindig konfliktusmentes. Ahogy csak lehet, próbálom őket kárpótolni.”

Folytatás a Meglepetés magazinban!