Lélek Sztárok

Kánya Kata: Sírtam a boldogságtól, amikor az első vázámat eladták

Kánya Kata a jó példa arra, hogy sosem késő belekezdeni egy új hobbiba. A médiaszemélyiség a közelmúltban talált rá a kerámiázásra, ami manapság nagyon sok örömöt ad neki. Különleges tárgyak kerülnek ki a keze alól. 

Hosszú évek óta érlelődött benne a vágy, hogy a két kezével alkosson.

– Korábban próbálkoztam festészettel, horgolással, modellezéssel, de egyik sem volt az igazi. Tavaly beiratkoztam egy keramikusképzésre, és az első nap úgy éreztem, hazaértem, mindig ezt kerestem. Néhány alkalom után már tele voltam ötletekkel, tervekkel, rövid idő alatt pedig értékelhető dolgokat csináltam, ami nemcsak engem, de a tanáraimat is meglepte – meséli Kata, aki a sikeren felbuzdulva egyre több kaspót, vázát, tányért készített. Először csak a saját kedvtelésére, később már másoknak is örömöt szerzett velük.

Fotó: Saját
Fotó: Saját

Kemencében készül a kaspó

– Képes vagyok reggeltől estig kerámiázni, kitalálni a készülő tárgy szín- és formavilágát. Ez a művészi munka kikapcsol és leköt, minden egyes elemét élvezem. Úgy érzem, hogy millió tárgy kívánkozik ki belőlem, mintha mind arra várna, hogy megszülessen – meséli nevetve. Katának szerencséje volt, hogy ki tudott alakítani egy műhelysarkot az otthonában.

– Egy belvárosi, polgári lakásban lakom, amiben van egy jó méretű hall. Ez az ablak nélküli helyiség korábban kihasználatlan volt, most idetettem a kemencét és a tárgyak elkészítéséhez szükséges festékeket, eszközöket. Az alkotói fantáziám itt kel életre.

Kata még a legvadabb álmában sem remélte, hogy mindössze bő egy év után értékelhető tárgyakat sikerül készítenie. Kézműves munkáit Náray Tamás is forgalmazza spanyolországi galériájában.

– Tamással jó barátok vagyunk. Amikor legutóbb nála jártam, vittem neki ajándékba egy saját készítésű vázát, amihez az egyik festménye adta az ihletet. Ő nem az a szembedicsérős fajta, de tetszett neki, mert másnap egy tengerparti séta közben megkérdezte, hogy lenne-e kedvem több tárgyat is készíteni, mert szívesen forgalmazná. Azt hittem, hogy rosszul hallok, hiszen ő köztudottan maximalista, kedveskedő, baráti gesztusból sosem ajánlana fel ilyet. Tamás korábban a ruháival, most a festményeivel, a könyveivel, az életével, a személyiségével minőséget és értéket képvisel.

Miután Kata hazajött, egy zodiákus vázasorozatot készített, amit kiküldött Spanyolországba. Alig telt el néhány nap, az egyik váza máris gazdára talált.

Fotó: Saját
Fotó: Saját

– Épp a Király utcában sétáltam, amikor Tamás váratlanul felhívott, hogy megvették az egyik munkámat. Sírtam a boldogságtól, kimondhatatlanul meghatódtam. Jó érzés, amikor másoknak annyira tetszik az alkotásod, hogy hazaviszik, és kiteszik a polcukra.

A tudás nem korlátozza

Az amatőr keramikus azt vallja, sosem késő új utakat felfedezni.

– Sokan legyintenek, és azt mondják: ugyan, az én koromban?! Szerintem sosincs késő új örömforrásokat keresni. Jó lenne, ha az emberek nem unatkoznának. Ha kedvet érzel a hímzéshez, csináld azt, ha kirándulni szeretnél, indulj el túrázni! Az életünket mi magunk alakítjuk, és töltjük meg tartalommal. Nagyon keveset tudok még a kerámiázásról, minden új tárggyal tanulok valamit. Szoktam mondani, engem a tudás nem korlátoz. Olyan dolgokat is kipróbálok, ami – mint utólag kiderült – szakmailag lehetetlen, de úgy látszik, engem szeret az agyag, mert van, hogy mindennek ellenére sikerül. Sokféle stílust próbálgatok, majd lassan kialakul, merre tovább.

Lányával síel, búvárkodik

Egy szem lánya, Wossala Rozina is díjazza édesanyja új szenvedélyét.

– Mindig megmutatom neki az elkészült dolgaimat. Ő a letisztult, minimál stílust szereti, ezért különösen büszke vagyok arra, amikor azt kérdezi: Nekem adod, mama?

Kata és Rozina nagyon jó kapcsolatban vannak. Hasonló az érdeklődési körük. Mindketten szeretnek világot látni, együtt síelni, búvárkodni és színházba járni.

– Legutóbb közösen néztük meg az Amikor találkoztam Barisnyikovval című monodrámát Csákányi Eszter főszereplésével. Eszterrel egyszerre voltunk a Nemzeti Színház stúdiósai. Korszakos színész, minden alakítása tökéletes!

Kata 19 évig volt színésznő. A 90-es években döntött úgy, hogy befejezi a színi pályát. Később rádiós és televíziós műsorvezető-szerkesztő lett, könyvei jelentek meg, előadásokat tart az országban, és 25 éve megnyitotta a mai napig működő társkereső irodáját.

Popper Péter azt mondta, kétféle ember létezik: a függőleges és a vízszintes. A függőleges egész életében egy dolgot csinál, de azt nagyon mélyen és jó esetben kiválóan, a vízszintes pedig élete folyamán sok mindent kipróbál. Én az utóbbi típus lehetek, mert – ahogy az egész életem is mutatja – engem vonzanak az új helyzetek. Akkor vagyok boldog, ha újabb és újabb dolgokat tanulhatok és fedezhetek fel.

Kiemelt kép: archívum

Balázs Klári címlapfotózás

Gidamentés

Szofi a gólya

Csomagolásmentes üzlet

Iain Lindsay Britt nagykövet üzenete