Sztárok

25 éve él együtt a párjával Völgyesi Gabi: Minket nem szólít meg a házasság intézménye

Az éneklés mellett nemrég újra visszatért a jogi pályához, és 92 éves nagynénje rádöbbentette, hogy sosem szabad lemondania az álmairól.

Hamarosan itt az iskolakezdés, ami nemcsak a gyerekek, hanem Gabi számára is sok újdonságot tartogat. Eddig felhőtlenül élvezte a nyarat a családjával, most azonban itt az ideje, hogy önmagát és fiait hozzászoktassa a gondolathoz: mindjárt jön az ősz!

Ügyvédnőként is dolgozik

„Általában a sulikezdés előtt két héttel már igyekszem korábban lefektetni a gyerekeket, több-kevesebb, de inkább kevesebb sikerrel – meséli nevetve Gabi. – A fiúk nagyon élvezték a nyarat, ezért nem sok kedvük van visszatérni az iskolapadba, no, meg a reggel hatos ébredéshez. Kín korán kelni, de arra tanítom őket, hogy érdemes, mert akkor sokkal több dolog fér bele a napba.”

Martin ötödikbe, Eliot harmadikba megy, kéttannyelvű általános iskolába járnak. Az édesanyjuk büszke rájuk, hogy jól beszélnek angolul. A nyelvtanulással ő maga sok éve sziszifuszi harcot vív és munkájának köszönhetően most éppen nyerésre áll. Az történt ugyanis, hogy néhány hónapja a Unique együttes mellett a jogi pályához is visszatért – az ügyek miatt pedig egyre többet kell angolul beszélnie.

„Egy ideje késztetést éreztem, hogy az eredeti hivatásomat is gyakoroljam. Annak idején annyi időt, energiát fektettem az egyetembe, és a rengeteg tudást azóta sem használtam, ezt tékozlásnak éreztem. Éjjelente gyötört a gondolat, hogy változtatnom kell. Rájöttem, hogy a színpadon, az éneklésen és a családon túl van még egy meg nem élt életem. A vágyam tavasszal teljesült, azóta egy remek, nemzetközi, szerzői és szabadalmi ügyekkel foglalkozó ügyvédi irodában dolgozom ügyvédként.”

Gabit egy másik öröm is érte. „Májusban kiutaztam édesapámmal Floridába, ahová a 92 éves nagynéném, Éva hívott meg minket. Csodálattal figyeltem őt, ahogy tesz-vesz, vendégül lát bennünket, és idegenvezetőnkként olyan fürge, hogy alig tudtuk tartani vele a tempót. Megerősített abban, hogy nekem 45 évesen, és összességében az egész generációmnak nem szabad lemondani az álmairól, hiszen könnyen lehet, hogy életünk jobbik fele még hátravan.”

Miamiba utazott az apukájával

Régi vágya volt, hogy eljusson Amerikába, és csak azt sajnálta, hogy a családja nem tarthatott vele. A meghívás ugyanis kifejezetten neki és az édesapjának szólt. Nehezen hagyta itthon a családját, de párja, Ádám meggyőzte, hogy ezt a lehetőséget nem szabad kihagyni. Esténként videotelefonált a fiúkkal, és eldöntötte, azt a sok csodát, amit látott, a gyerekeknek is meg kell tapasztalniuk.

A fiúk kéttannyelvű iskolába járnak (Fotó: Saját)

„Azt még nem tudom, hogy mikor, de biztos, visszamegyünk – mondja határozottan. – Nálunk a családban én vagyok a szárnyaló, Ádám pedig az óvatos. Én sokkal könnyebben nekiindulnék a nagyvilágnak, ő meg erre azt mondja, hogy a nehézkes gazdasági helyzetet kell szem előtt tartani, mert ki tudja, mit hoz a holnap. Mindketten racionálisak vagyunk, de én több teret adok a lendületemnek. Így egyensúlyozunk immár 25 éve, ami valljuk be, komoly kihívás.

A pár élete és karrierje közös, hivatalosan mégsem kötötték össze az életüket. „Minket nem szólít meg a házasság intézménye. A környezetünkben azt látjuk, ahol működik, ott remek papír nélkül is, ahol meg nem, ott a világraszóló lakodalom sem tartja össze a két embert. A lényeg, hogy érzed magad a kapcsolatban.”

Mire biztatja a fiait? Az énekesnő úgy érzi,

Ahogy érik a személyisége, egyre határozottabban áll ki önmagáért, de leginkább a gyermekeiért. „Korábban előfordult, ha valamivel nem értettem egyet, csak mosolyogva hallgattam, mert nem akartam megbántani a másik felet, vagy nem akartam, hogy ítélkezzen felettem. Most is mosolygok, csak most már hangot adok a véleményemnek, hogy szerintem ez nem így van. A gyerekeimet is igyekszem a saját érdekeik képviseletére tanítgatni, persze a korukhoz igazítva. Martin szociális beállítottságú és mivel sokat olvas, könnyen bánik a szavakkal, de nem szeret konfliktusba keveredni. Eliot gyakrabban belecsúszik a vitákba, és nagy meggyőződéssel védi az igazát. Biztatom őket, hogy higgyenek magukban. A mi generációnk gyerekként nem kapott annyi biztatást, ami építette volna az önbizalmunkat, hiszen nem volt még a köztudatban ennek fontossága. Azt viszont hallhattuk sokat, hogy ne lábatlankodj, maradj már csendben, ne szólj bele, te ezt nem tudhatod. Úgy hiszem, szülőkként a legfontosabb feladatunk, hogy a gyerekeinkből önérvényesítésre képes, tanult, művelt, a lehetőségekhez mérten optimista felnőtteket neveljünk úgy, hogy közben nekünk, szülőknek is maradjanak saját álmaink, céljaink és egy percre se mondjunk le magunkról, akárhány évesek is vagyunk. Azt szoktam mondani: akár két évig élünk még, akár negyvenig, az legyen tartalmas, élményekkel teli, értelmes élet.”

Huszonöt éve a színpadon

A Völgyesi Gabi és Kovacsics Ádám alkotta Unique negyedszázados lett! „Idén jubileumi koncertsorozatot tartunk, emellett nemrégiben megjelent a Nézz fel! című dalunk. A szám görbe tükröt tart a világ elé, és leginkább arról szól, hogy sokan élnek tékozló, felelőtlen életet, fejüket a homokba dugva. De a zene, a szöveg és a videoklip története elhozza a jót, a reményt. Jó érzéseket szeretnénk átadni az embereknek, ez a legfontosabb célunk” – mondja Gabi.

Kiemelt kép: Schumy Csaba

Balázs Klári címlapfotózás

Gidamentés

Szofi a gólya

Csomagolásmentes üzlet

Iain Lindsay Britt nagykövet üzenete