Szeretem a karácsonyt, már csak a hozzá kötődő sok szép hagyomány miatt is. Ilyen például az adventi koszorú vagy a fenyőfa, amit kezdetben lopva a felnőttek, majd később a család apraja-nagyja együtt díszít fel. Az ajándékozás is szép szokás, különösen akkor, ha nem úgy gondolunk rá, hogy muszáj, inkább azt tartjuk szem előtt, mivel tudunk valódi örömet szerezni. És ez nem feltétlenül a drága meglepetéstől függ. De születnek új és szép szokások, amiket aztán örökül hagyunk a gyerekeinknek, unokáinknak.
Én magam is kialakítottam egy ilyen hagyományt a családomban sok-sok évvel ezelőtt. Arra már nem emlékszem, hogy az ötlet a saját fejemből pattant-e ki, vagy én is hallottam valakitől. Ma már mindegy is, az a fontos, hogy él, és remélem, majd a lányaim továbbviszik a saját családjukba. Szenteste mindenki terítéke mellé kerül egy ezüst vagy arany dió, amit az este folyamán, kibontunk. A dióhéjban természetesen nem maga a termés található, hanem mindenkinek egy személyre szabott gondolat, idézet. Ehhez már ősszel elkezdem bújni az aforizmaköteteket. Keresgélés közben nagyon figyelek arra, hogy az adott családtagomhoz illő legyen az idézet. Egy kis cetlire kimásolom őket, beleteszem az üres dióhéjba, összeragasztom, és kedvem szerint befestem. A vacsora végén aztán nekikezdünk a diók nyitásának. Egyenként törjük fel őket, és hol megkönnyezzük az idézetet, hol jót nevetünk, mert nagyon eltaláltam, illett ahhoz, akinek szántam.
Még nincs vége a mesémnek, mert ennek a már meghonosodott hagyományunknak egy könyv születése is köszönhető. Ahogy annak idején lapozgattam, bogarásztam a különféle aforizmagyűjteményeket, egyszer csak szembesültem vele, hogy az idézetek legeslegnagyobb része férfiaktól van. Ettől a felfedezéstől felhorgadt bennem a női szolidaritás, mi az, hogy a nők nem ugyanolyan okosak, bölcsek, szellemesek, mint a férfiak?! Dehogynem! Így aztán megszületett egy könyvem ötlete, szorgosan gyűjtöttük a magyar és a világ történelmi és jelenkori asszonyainak gondolatait, amivel aztán egy év múlva megörvendeztettem hölgytársaimat. Érdemes hagyományt teremteni, és aztán szeretettel ápolni.
Szeretettel: Judit
Endrei Judit többi írását ide kattintva tudja elolvasni.
