Sztár

Szinetár Dóra az Azariah-jelenségről: „Véleménye van a világról, ebben vélem a nagy titkát”

Még csak 22 éves, de korosztálytól függetlenül mindenki róla beszél. Egyedülálló módon, három egymást követő napon megtöltötte az ország legnagyobb stadionját, a Puskás Arénát. Szinetár Dórát kérdeztük, mit szól az üstökösként berobbanó sráchoz?

Ki is ez a fiú?

Baukó Attila néven látta meg a napvilágot. Elvált szülők gyermeke, édesapja Németországban dolgozott autószerelőként, édesanyja katonatiszt. Egy újpalotai panellakásban nőtt fel, ahol nagypapája is velük élt. Zenei képzettség nélkül robbant be a köztudatba, mindössze három órát járt énektanárhoz, autodidakta módon sajátította el az éneklést, a gitározást és a produceri feladatokat. 2019-ben jelentette meg első szerzeményét. Azóta a karrierje egyenesen ível felfelé.

„Véleménye van a világról”

A színésznő-énekesnő a lányát, Zorkát kísérte el Azahriah-koncertre. „Három teltházas közönség imádta ezt a srácot, innentől kezdve pedig evidensként kell kezelni, mert különleges, tehetséges előadó. A siker mértéke sokösszetevős. Vannak olyan előadók, akik beleállnak, ha van véleményük a világról, például Beton.Hofi vagy Dzsúdló, de a zenéjük kevésbé populáris, ezért nem tudnak akkora réteget megszólítani. A populáris előadók közül kevés az olyan, aki vállalja, gondol valamit a világról, ami ugyan fontos, de nem annyira izgalmas, hogy emiatt elmenjenek a koncertjére. Direkt módon senki nem akar társadalmi problémákkal foglalkozni. Azahriah zenei műfaja képes arra, hogy olyan tartalmakat is eljuttasson az emberekhez, ami száraz, prózai módon nem biztos, hogy sikerülne. Én ebben vélem a nagy titkát” – mondja Szinetár Dóra, akinek három különböző korú gyermeke van.

„Nem a fotelból nézem a koncerteket, nekem el kell jutnom oda, ha nem akarom, hogy a 16 éves lányom kettesben menjen a barátnőjével. De felkészült vagyok a nagyfiam miatt Beton.Hofiból, vagy a kisfiam által kedvelt mesezenekarokból is. A zenei világot élesben látom, ami egy valódibb megélés. Mindenkinek azt javaslom, hogy próbáljon meg a zene és a koncertek részese lenni, mert az sokkal jobb.”

Fotó: Schumy Csaba