Parti Nóra és Marton Róbert több, mint 20 éve alkot egy párt, és bár az ő kapcsolatukban is természetesen vannak mélypontok, mindig, mindent igyekeznek megoldani.
# hosszú házasság
Négy éve, hogy Leblanc Győző operaénekes megözvegyült, és bár szerelemről szó sincs, egy elsőre talán furcsa kapcsolat miatt mégis sokat élvezi egy hölgy társaságát.
Miközben Deutsch Anita Bolívia és Brazília vadregényes tájain versenyez az Ázsia Expresszben, férje, Kinizsi Ottó itthon a szingli férjek életét éli.
Oláh Gergő feleségével, Nikivel öt gyermeket nevel. A hit és a szeretet az egyik legnagyobb kapaszkodójuk, amely átsegítette őket a nehézségeken.
Ma az is csoda, ha hírességek kibírnak egymás mellett 6 évet, nemhogy 61-et. halász Judit és Rózsa János az abszolút csúcstartó idehaza is a sztárok között.
Fonyódi Péterre sokszor hivatkoznak úgy, hogy Esztergályos Cecília férje, pedig nyilvánvalóan jóval több annál.
Demjén Ferenc idén 80 éves lesz, több, mint 60 éve zenél és ma is az egyik legismertebb magyar előadó. Egy gigantikus birtokon él vidéken.
Ernyey Béla és felesége idén tavasszal a 18. évét tölti együtt. Csak azt sajnálják, hogy nem korábban ismerkedtek meg, mert annyira boldog a közös életük. A népszerű színész...
Balázs Klári Bokor néven látta meg a napvilágot, első férjével mindössze 4 évig voltak házasok, mégis az ő nevét használja. Ki érti ezt?
Az elmúlt hónapok híre volt, hogy 65. születésnapja után nyugdíjba ment Zacher Gábor. Sokan azt gondolták, ezzel véget is ér a szakmai pályafutása, ám erről szó sincs. Néhány...


