Súlyos baleset érte Szőnyi Ferencet, a többszörös Ironmant egy mexikói versenyen. Azt mondja, 12 óráig delíriumban volt, aztán újra nekivágott a kilométereknek.
# úszás
A mezőny több mint felét maga mögé utasítva úszta le a Révfülöp és Balatonboglár közötti 5,2 kilométeres távot Runtág Tivadar, ráadásul 15.alkalommal, immáron 84 évesen.
Miller Dávid 15 éves volt, amikor édesanyjával, Ullmann Mónikával a Meglepetés címlapján szerepelt. Már az első találkozáskor érezni lehetett, hogy ebben a fiúban van valami...
Ezerarcú mágus. Ereje azonban nemcsak a színpadon hat, minden beszélgetésnél magával ragad. Hegedűs D. Géza hétköznapi varázslata az, hogy átadja nekünk a szemüvegét, nézzük...
Majdnem pontosan négy évvel ezelőtt döntött úgy Kiss-Francsics Ági, hogy új életet kezd. A fahéjas csigát zabpehelyre, a kanapét edzőteremre cserélte. A félmaraton és a...
A lábait egyáltalán nem tudja használni, mégis átúszta a Balatont. A sérülten született Birnbauer Botond még csak 11 éves, azt azonban már most tudja, hogy négy év múlva...
Közel a hetvenhez, többször teljesítette az Ironman-versenyt a győri szupernagyi. Párja nemcsak Andreába, de a sportba is beleszeretett 14 évvel ezelőtt. Azóta együtt gyűjtik...
Illés Fanni paralimpikon világbajnok úszó lábak nélkül, összenőtt ujjakkal, holtan született. Ám a szülei egy percre sem mondtak le róla, így Fanni teljes életet él, és...
Az Ízig-vérig magyar vígjátéksorozat szereplőjére, Száraz Dénesre a nyári hőségben nyugodtabb napok várnak. A sportos színész így most még többet bringázik és úszik. De már a...
Mányoki Attila hét éve kezdte el a világ legnehezebb úszókihívása, az Ocean’s Seven teljesítését. Utolsó állomásán azonban a természet megálljt parancsolt neki.