Gárdonyi Géza 16 napja
Több mint 100 éve, 1922. október 30-án halt meg Gárdonyi Géza, az Egri csillagok szerzője. Személyiségét valószínűleg alapvetően meghatározta, hogy szüleinek hét gyermeke született, de közülük csak hárman élték meg a felnőttkort. Az írót túlérzékeny, világtól elvonuló alkotóként jellemezte a környezete, aki emellett egész életében sokat betegeskedett, és közismerten hipochonder volt. Gyakran kínozta migrénszerű fejfájás, ami miatt két évre az írással is felhagyott. Ebben az időszakban orvostól orvosig ment abban a tudatban, hogy halálos beteg. Végül az egyik doktor olvasószemüveget írt fel neki, ekkortól megszűntek a tünetei, és ismét tudott alkotni. 1897-ben, 34 évesen költözött Budapestről Egerbe. Az egri remetének is nevezett író különös körülmények között vesztette életét.
A mindenkivel bizalmatlan Gárdonyi Géza ekkor már egy éve pereskedett a kiadójával, mert úgy érezte, hogy becsapják őt, a neki bevallott példányszámoknál többet nyomtatnak a könyveiből. 1922-ben, a halála évében sikerült felbontania a kiadói szerződését. Megviselte az idegeit ez az időszak, talán ezért is lett a meggyőződése ismét az, hogy halálos beteg. Bár szív-, máj- és vesebántalmakra egyaránt panaszkodott, orvosai még közvetlenül a halála előtt is azt gondolták, hogy nem szenved semmilyen végzetes betegségben. Fia később úgy nyilatkozott, hogy apja, aki hitt a lélekvándorlásban, akarta a halált. 1922. október 14-én befeküdt az ágyába, és többet ki sem kelt onnan. 16 nappal később, 59 éves korában, egri otthonában hunyt el. Fejfájára rendelkezése szerint az azóta legendássá vált szavakat vésték: „Csak a teste!”.
Romain Gary két életműve
A litvániai zsidó származású francia regényíró, filmrendező 1914. május 8-án Roman Kacew néven született Vilniusban. Műveit általában franciául írta meg először, hogy azután maga fordítsa angolra. Könyveiben és interjúi során Gary számos változatban beszélt az apjáról, aki 9 éves korában elhagyta a családját, az édesanyjáról, aki felnevelte, és a gyerekkoráról. Az első regényét 1945-ben adták ki. Ezt termékeny írói pályafutása során még több mint harminc másik regény, esszé és emlékirat követte, amelyeknek jelentős részét Émile Ajar, Fosco Sinibaldi vagy Shatan Bogat álnéven írta. Az utóbbi két esetben hamar lelepleződött, hogy ő áll a kitalált nevek mögött. Émile Ajarként azonban egy teljesen új írói életművet épített úgy, hogy a haláláig sikerült ezt titokban tartania. Egy brazíliai barátja segítségével Rio de Janeiróból postáztatta el a kiadójának az Ajar-műveket. A szerkesztőkben nem merült fel, hogy az ismeretlen tehetség azonos lehet Romain Garyval.
Gyakran írt arról, hogy az öngyilkosság gondolata már gyermekkorában kísértette, és korán elhatározta, hogy nem lesz hajlandó megöregedni.
1980. december 2-án be is váltotta ezt. Aznap egy pisztollyal fejbe lőtte magát, azonnal meghalt. Bár búcsúlevelében tagadta ezt, az őt ismerők szerint nagyban hatott rá az a súlyos depresszió, ami második felesége, az ismert amerikai színésznő, Jean Seberg 1979-ben történt öngyilkossága után uralkodott el rajta.
Romain Gary az egyetlen író, akinek a Goncourt-díjat, azt a francia irodalmi kitüntetést, amelyet egy író csak egyszer kaphat meg, kétszer is odaítélték. 1956-ban az Égi gyökerek című regényéért, majd 1975-ben ismét kitüntették, az Émile Ajar álnéven publikált Előttem az élet című világsikerű regényéért. Másodszorra azonban nem vette át a díjat. Fontosabb volt számára az, hogy mindenki előtt titokban maradjon a valódi kiléte. Erre csak hónapokkal az író öngyilkossága után derült fény, amikor megjelent a szándékosan ekkorra időzített, utolsó műve, Émile Ajar élete és halála címmel.
Bohumil Hrabal galambokat etetett?
1997. február 3-án a prágai Bulovka kórház ötödik emeleti ablakából kizuhant Bohumil Hrabal, a 20. századi cseh irodalom egyik vezéralakja, többek között a Sörgyári capriccio, Az őfelsége pincére voltam és a Szigorúan ellenőrzött vonatok szerzője.
Mint az index.hu később megírta, az írót a kórházban köszvénnyel kezelték, de valójában csak a fájdalmát tudták valamennyire enyhíteni. Az utolsó időkben Hrabal már járni is alig tudott. Éppen hazaengedték volna, amikor a hivatalos bejelentés szerint madáretetés közben kiesett a kórházi ablakból, és emeletekkel lejjebb, egy betontetőn halálra zúzta magát. Olyan, mintha ő maga írta volna, ámultak, akik azt akarták látni, hogy irodalmi motívumok némi poézist tudnak vinni a brutális és prózai valóságba.
Ezt a halált azonban valószínűleg inkább a kórház valamelyik vezetője fogalmazta meg, talán azért, mert az intézményre nézve kevésbé volt kellemetlen egy baleset, mint egy öngyilkosság bejelentése. Az egykori sajtóhírek szerint az író odatolt a kórterem ablakához egy asztalt, felmászott rá, hogy megetesse az ablakpárkányon üldögélő galambokat. Az asztal azonban megbillent, Hrabal elvesztette az egyensúlyát, és kiesett.
Hrabal fotós barátjának, bizalmasának, Tomás Mazalnak ezzel szemben meggyőződése volt, hogy a baleset teóriájával egyszerűen el akarták lopni Hrabal öngyilkosságát, aki az emberi méltóságát óvta döntésével.
„Mese! Költői kép, melyen azóta is ő nevet a leghangosabban. Illetve káromkodik, szinte hallom. Szerintem pillanatok alatt döntött azon a végzetes napon. …egyszer csak összeszedte minden erejét, és úgy, ahogy volt, jégeralsóban és pizsamában kivetette magát az ablakon” – nyilatkozta Mazal.
Ezt a véleményt támasztja alá, hogy az író több életrajzi ihletésű írásában is visszatérő elem az öngyilkosság gondolata. Bár ma is nyitott kérdés, hogy baleset vagy öngyilkosság történt-e, azok, akik az utóbbi mellett érvelnek gyakran emlékeztetnek: az író a halála reggelén arról beszélt, hogy egy álmot látott, amelyben egy, a kórház melletti temetőben elhantolt költő „invitálta” magához.
Szöveg: P. Gál Judit
Fotó: Adobestock, Getty images, Privát
