A nő mindent megtesz. Odaadja testét-lelkét, lesi a férfi kívánságait. Reggel „szép napot” üzenetet küld, este „szép álmokat” kíván, és azonnal ráér, ha a férfinak kedve és szabadideje támad. Pszichológus szakértőnk, Faragó Melinda mostanság rendre tapasztalja ezt a jelenséget a praxisában: sok nő panaszkodik, hogy a férfiak nem tisztelik, nem becsülik meg eléggé, aztán a terápia során fény derül arra, hogy a saját viselkedése az, ami miatt a másik nem képviselői ezt megtehetik vele. De mi lehet az oka annak, ha elkezdünk mi magunk udvarolni? „Ennek a jelenségnek az oka a félreértelmezett egyenjogúságban keresendő – véli Faragó Melinda pszichológus. – Az elmúlt évszázadban megéltünk két világháborút, közben kiharcoltuk a férfiakkal való egyenjogúságot a munkában és az élet más területein is. Ez hozta magával azt az attitűdöt, hogy sok nő a párkapcsolati kezdeményezést is magához ragadta, már nem csábít, hanem hódít.” A pszichológus szerint ezen csak rontanak az internetes társ- és szexpartnerkereső oldalak, amelyeken, ha adott napon egy férfi keresgélni kezd, estére jó eséllyel talál valakit, aki beugrik az ágyába. „Férfi klienseim azt mondják, elértékteleníti a nőket, ha már az első este odaadják a testüket, másnaptól pedig akár a lelküket is. A nők hajlamosak párkapcsolatként kezelni azt, amit a férfi csupán instant szexkalandként fog fel, és másnap üzenetekkel bombázzák őt, amivel tovább nehezítik a saját helyzetüket. Ugyanakkor ennek ellentmond több társkereső nő kliensem, akik arra panaszkodnak, hogy sok férfi már csak akkor hajlandó randizni velük, ha látatlanul beígérik a szexet is, máskülönben érdeklődésüket veszítve továbbrepülnek a következő lehetséges esti hancúrpartnerre. Be kell látni, a férfiak kényelmes típusok, és ha mi, nők, nem építünk önmagunkban tartást, méltóságot, akkor nem leszünk mások számukra, pusztán olcsó, könnyen elérhető, lecserélhető árucikkek” – foglalja össze szakértőnk.
A férfi vezessen, akár a táncban!
És hogy miért futunk a férfiak után? Miért adjuk oda magunkat idejekorán? A válasz valójában nagyon egyszerű: azért, mert ki vagyunk éhezve arra, hogy szeressenek bennünket, és hogy boldog párkapcsolatban élhessünk.
„Hiába, egy párkapcsolatban a férfinak úgy kell éreznie, ő irányítja az eseményeket, ő az, aki megküzd, aki meghódít. Egyszerű a képlet: hagynunk kell őket kibontakozni az udvarlásban, máskülönben elmenekülnek. Az olyan férfi pedig, aki nem tesz meg mindent azért, hogy a szerelmét éreztesse velünk, kizárt, hogy valaha jó társunk lesz. Egy kapcsolat akkor lehet boldog, ha mindkét fél beleteszi az energiát, ugyanakkor hagynunk kell, hogy a férfi vezessen. Akárcsak a táncban!” – tanácsolja Melinda.
A legfontosabb, hogy legyen tartásunk
Persze, ha valaki nagyon érdekel bennünket, sőt, kezdünk beleszeretni, igen nehéz megállni, hogy ne írjunk neki napjában harminchatszor, vagy ne forszírozzuk, mikor lesz a következő randevú.
„Márpedig ebben az értelemben muszáj féken tartanunk magunkat – jelenti ki a pszichológus. – Ez nem taktikázás, mindössze olyan viselkedés, amit a férfi is méltányolni fog. Legjobb, ha ilyenkor nem a telefont bámuljuk, hogy mikor jön már tőle hívás vagy üzenet, hanem elfoglaljuk magunkat számunkra fontos dolgokkal, és olyan tevékenységekkel, amelyek örömöt okoznak.
„A férfi számára egyébként is nagyon vonzó, ha a nőnek megvan a saját élete, világa, önállósága, hiszen a megszerzése annál nagyobb kihívást jelent. Mantrázzuk magunkban, hogy ha elég fontos vagyok, keresni fog, ha pedig nem, akkor jobb is, ha eltűnik az életemből.”
És ha már megtörtént a baj?
Szakértőnk szerint azért nem biztos, hogy rögtön lemondhatunk a vágyott férfiról, ha már első este odaadtuk neki a testünket. „Nagyon sokféle kapcsolat létezik. Ismerek olyan nőt, aki fél órával a megismerkedés után már lefeküdt a férfival, ennek ellenére évek óta boldogan élnek együtt. Ilyenkor a helyzet kulcsa az, hogy ha már a testünket odaadtuk a szenvedély jegyében, ne tegyük ugyanezt a lelkünkkel. Okos mondat az, hogy a férfinak vagy a testemért kelljen megküzdenie, vagy a lelkemért. Ha ezek közül egyik nem teljesül, a közös jövőnek szinte biztos, hogy búcsút mondhatunk” összegzi praxisában szerzett tapasztalatait Faragó Melinda.
