Lehengerlő egyéniségét, szónoki képességét és ízes beszédét nem lehet elfelejteni. „Nagyanyám mindig a társaság középpontja volt. Színészi vénáját a híres nagynénjétől, Jászai Maritól örökölte. A két hölgy többször találkozott egymással. Az egyik utolsó közös fotójuk Mari néni halála előtt egy évvel, 1925-ben készült Rábatamásiban, ahol nagyanyámék akkoriban éltek” – meséli Halmi Gábor.
95 évesen még dolgozott a Nemzet Nagymamája
Joli néninek öt gyereke volt, és napközis tanítónőként dolgozott a nyugdíjazásáig. „A szüleimmel és a nagyszüleimmel nőttem fel. A pécsi nagypolgári lakásunk egyik szobája olyan volt, mint egy elegáns szalon. Antik bútorokkal, régi relikviákkal és zongorával. A nagyanyám sok időt töltött az íróasztala mögött. Kiterjedt levelezést folytatott az Egyesült Államokban és Németországban élő rokonsággal, és a szalonban beszélgetett a hozzá érkező vendégekkel. Mindig sokan látogatták meg, mert az emberek szerettek a társaságában lenni. A saját versei szavalásával és érdekes történeteivel lekötötte a hallgatóságot.” Joli néni a nagynénje, Jászai Mari tiszteletére rendezett ünnepségen is szavalt. A győri színház igazgatója ezt hallván felajánlott számára egy szerepet a Mesél a bécsi erdő című darabban.
„A nagyanyámat 77 évesen fedezték fel, de azután lett igazán híres, hogy Vitray Tamás meghívta a televíziós műsorába, a Csak ülök és mesélekbe. Ezt követően a filmrendezők is kézről kézre adták, elkezdték foglalkoztatni. A 80-as, 90-es években többek között szerepelt A szerelem első vérigben, a Csók, Anyuban, Koltai Róbert Sztracsatellájában, Szandi nagymamáját játszotta a romantikus tinédzser moziban, a Szerelmes szívekben. A halála előtt hat évvel még forgatott, a Szerelem utolsó vérigben, pedig akkor már 95 éves volt.” A szerethető lénye miatt Joli nénit a Nemzet Nagymamájának becézték, amit ő megtisztelőnek tartott.
„Nem csodálkoztunk azon, hogy sztár lett. Imádott szerepelni. A családunk szerint arra született, hogy szórakoztassa az embereket. Friderikusz Sándorral is nagyon szoros kapcsolatba került. A műsorvezetőt a fogadott unokájának tartotta, gyakran utaztak együtt vidéki fellépésekre is.”
Korán megözvegyült, de utána is hűséges maradt
Joli néni számára a családi összetartás roppant fontos volt. Kilenc testvére és népes rokonsága volt. „Mindig azt kérdezte tőlem: Gáborkám, mi lesz, ha én már nem leszek? Ki fogja összetartani a családunkat? A szeretetlenséget nem bírta, akkor volt boldog, ha jöttek hozzá, és mesélhetett. Abból a szempontból nem volt tipikus háziasszony, hogy nem sütött-főzött. Egyszer-kétszer csinált egy könnyű levest vagy tejfölös krumplifőzeléket, de inkább társasági életet élt, színházba is szívesen járt.” Joli néni viszonylag fiatalon, 1965-ben veszítette el a férjét, Jenő bácsit.
„Miután megözvegyült, gyakran vitt ki magával a férje, vagyis a nagyapám sírjához, ahol mindig elszavalta a saját verseit. A haláláig hűséges maradt az imádott férjéhez.”
Megvakulva is felismerte az unokáját
Az idős színésznő az utolsó éveit a Nagyboldogasszony Házban élte. „Sajnos 97 éves korában már a demencia jelei mutatkoztak rajta. Feltette a teát főzni, de közben egyéb dolga akadt, és elfeledkezett róla. Veszélyes volt egyedül hagyni a lakásban, hiszen napközben mi dolgoztunk. A teljes körű ápolást, gondozást nyújtó piliscsabai szociális otthonban szeretettel fogadták. A 100. születésnapját két napig ünnepeltük, több tévéstáb felkereste, és a polgármester is felköszöntötte. Ezután kezdett rohamosan romlani az egészsége, hirtelen épült le. Amikor utoljára találkoztunk, a halála előtt egy hónappal, szinte már vak volt. Az ágya mellett álltam, a kezével tapogatta le a fejemet: Gáborkám, te vagy az? – kérdezte. Megismert, de már nem látott. Nagyon megrendítő pillanat volt.”
Jászai Joli néni 101 éves korában hunyt el. A pécsi köztemetőben helyezték örök nyugalomra. „Ő az az ember volt, aki kevéssel is beérte, a félig teli pohár vizet is értékelte. Optimista természetű és életszerető volt, pedig fiatalasszonyként gyakran nélkülözött. Megélte a két világháborút, a kitelepítést, a forradalmat, a magyar történelem vérzivataros éveit. Nem bölcsességeket mondogatott nekem, hanem a pozitív életszemléletét hagyta örökségül. Hálás vagyok a sorsnak, hogy a Nemzet Nagymamája volt az én nagymamám.”
Fotó: Kende Tamás, Mti, archív
