A Zenei ki mit főz? lapjain nem kisebb hírességek osztották meg receptjeiket, mint Antal Imre, aki suhantott levesével büszkélkedett, vagy Dévai Nagy Kamilla, akiről kiderült, hogy kilencévesen ragadott először fakanalat. Koós János is megosztotta a családi titkokat, ő báránylevest készített a könyv olvasói számára.
Gregor József előszava 1983-ból
„Először azt hittem, hogy szakácskönyvet írni a legkönnyebb dolog a világon, aztán, amikor sokadszor fogtam hozzá főzési tapasztalataim papírra vetéséhez, rájöttem, hogy ez sem az én műfajom. Mert egy rendes szakácskönyvi hagyományos recept így kezdődik: „Végy 13 és ½ deka ezt meg azt, 1 ½ deciliter 43 Celsius fokos tejjel keverd 17 percig, majd tégy bele egy csapott evőkanál terpentint…” stb. na, ez nekem nem megy, nincs használható mérleg a házban, sem folyadékhőmérő, sőt, az óráink közül sem mindegyik pontos, Így aztán az itthoni főzéseknél ösztöneimre, érzéseimre (megérzéseimre!) hagyatkozom. A cím nem véletlen! Mérleg nélkül, pontos adagolás nélkül szeretek igazán a konyhában tevékenykedni.
Mint az operaszínpadon, úgy konyhában is az egyszerűt, a közérthetőt, a nem komplikáltat szeretem. Azonkívül van meg egy fontos szempont, ami szerint főzök. Minél kevesebbet kelljen mosogatni főzés közben! Minél kevesebb felesleges tányér, kés, villa, vágódeszka, szűrő tál kerüljön elő. Mindenből csak a legszükségesebbet!
Ezek után elárulok néhány receptet, olyan könnyen és gyorsan elkészíthető ételekét, melyek nem kívánnak különösebb szakmai felkészültséget, sem nagy kézügyességet, csak egy kis figyelmet és szeretetteljes türelmet. Nem főzni szeretném tanítani az olvasót, csupán kézenfogva bevezetni a kis szegedi konyhába, leültetni az ablak melletti kis hokedlire, megkérni, hogy figyelje meg, mit csinálok, hogy csinálom, és ami tetszik, azt hasznosítsa a saját konyhájában, ha hazamegy.
Íme egyszerű és kedves ételeim, melyeket gyerekkoromban tanultam Rákosligeten.”
KRUMPLIKÁSA alla Tiborc
Sajnos a felszabadulás után nem hullott az égi mannával együtt ránk a sonka, asztalt karaj, velőscsont. Így csak igen nagy leleménnyel lehetett terített asztalt varázsolni. Egyik ilyen „varázslat” a krumplikása. Sorban álltunk 1 kg krumpliért, lisztért, kevés zsírért vagy olajért, hagymáért.
A krumplit nyersen meghámozva megfőztük sós vízben. Mikor puhára főtt, a főzővizet leöntöttük egy másik tálba, majd a főttkrumplit „krumplinyomón” áttörtük. Ezután 2 evőkanál liszttel megszórtuk, majd a főzővízzel (amennyit fölvett) lassú tűzön közepesen híg kását készítettünk. Eközben egy lábasban, bő zsírban vagy olajban, karikára vágott hagymát pirítottunk zsemlebarnára, s ebből tálaláskor mindenki annyit szedett magának a saját kásájára, amennyi jutott.
Ma már nemigen főzik, mert sok szénhidrátot, és minden más betegítő mérget tartalmaz, nekem azonban gyerekkorom kedvenc étele volt. (Igaz, hogy akkor még nem volt táplálkozástudomány, csak sok éhes gyerek és felnőtt, akik szerettek volna legalább krumplikásával egy héten egyszer jóllakni.)
Ugyanez az étel készíthető kukoricalisztből is.
RIZSESHÚS alla Zsupán Kálmán
Egy teljes (nyers) sertéscsülköt kicsontozunk, majd a bőrös résszel együtt feldaraboljuk, mintha pörköltöt akarnánk készíteni. 2-3 nagy fej apróra vágott vöröshagymát bő zsírban kb. 5 percig párolunk, majd a feldarabolt húst beletesszük. Lassú tűzön fedő alatt puhára pároljuk, lehetőség szerint a hús saját levében párolódjon meg, de ha szükséges, a párolás végén adjunk hozzá kevés vizet. Ha a hús már majdnem puha, erősen borsozzuk meg es ízlés szerint sózzuk (paprikázni nem szabad!). Ezután keverjünk bele személyenként egy levesmerőnyi jól megmosott rizst, majd öntsük fel annyi vízzel, hogy a keveréket jól ellepje. Lassú tűzön, fedő alatt keverés nélkül főzzük, amíg a rizs megpuhul.
Fotó: Zenei ki mit főz? – Muzsikus szakácskönyv, archív
