Otthon és Kert

Egy nap alatt tönkrement a bolti bazsalikompalánta? Próbálja ki szakértőnk tanácsait!

A fűszernövények minden kezdő kertész kertjében megfordulnak legalább egyszer. Ha befürdött velük, szinte biztos, hogy csak egyszer. Segítünk, hogy szépen növekedjen az illatos bazsalikom, az ízes kakukkfű és társaik!

Életünk első kiskertjét csinosítgatjuk. Ültettünk bele fűszernövényeket, metélőhagymát, rozmaringot, citromfüvet, kétféle petrezselymet, sajnos a bazsalikom az első nap tönkrement. Tettünk bele dughagymát, valamint négy tő paradicsomot is Az elkerített részt szinte egész nap süti a fény, azonban maradt még egy kis beültetlen területünk. Kérem, mondja meg, ön szerint mit termesszünk rajta – írta korábban egy érdeklődő olvasónk.

Kiszel Péter okleveles kertészmérnök, a Meglepetés állandó szakértőjének válasza

A bazsalikom melegigényes, egynyári fűszernövény. Elképzelhető, hogy a hajnali fagy közeli hőmérséklet végzett vele. Most, hogy az éjszakák már biztosan fagymentesek, próbálja meg újra a bazsalikom kiültetését, melyet közvetlenül utána bőven öntözzön meg! Különlegességnek megpróbálhatja a vörös levelű bazsalikomfajtát is kiültetni.

Fűszernövények közül a kúszó oregánót és a kakukkfüvet, vagy a kisméretű cserjeként kinéző zsályát lehetne még kiültetni. Mivel az ágyás körbe van szegélyezve, lehet bele terjedő tövű növényt is ültetni, mert így biztosan nem lepi el a gyepfelületet, az ágyásban pedig ásóval könnyen kordában tartható. Ilyenek például a mentafélék és a tárkony. Igaz, a menta félárnyékban jobban érzi magát, de kellő öntözés mellett a molyhos levelű fajok szépen megélnek a napon is. Fontos megjegyeznem, hogy a már kiültetett rozmaring nem biztos, hogy átvészeli a telet. Védett helyen vannak télállónak bizonyuló növények, de nem jellemző. A zöldségnövények közül esetleg a csilipaprikák jöhetnek szóba, mert zömök termetük miatt jól illeszkednek a többi növény közé. Érdemes lenne a paradicsomfajták közül a sárga gömb és körteformájú koktélparadicsomokat kipróbálni, a gyerekek imádják.

A hely kitettsége miatt érdemes lenne egy tő levendulát is kiültetni. Fűszerként ugyan ritkán alkalmazzuk, ám virágdísze és illata miatt kár lenne kihagyni. Törpefajta is kapható, mely nem foglal sok helyet.

Fotó: archív