A cikk eredetileg 2012-ben jelent meg a Meglepetés magazinban.
Nem bírta a kötöttséget
„Apám hamar igyekezett kibontakoztatni a zene iránt korán megmutatkozó fogékonyságomat. 6 évesen már zongoratanárhoz járatott. A zenegyakorlás – sokszor napi 3-4 óra – azonban nyűg volt a számomra, inkább rohantam volna focizni. Sőt, ahol más dallamot vagy más témát éreztem, öntörvényű módon megváltoztattam a kottát. Na, ennek nem örült apám! „Miért nem a kottát játszod?” – torkollt le.
Saját gyerekeimnél nem erőltettem a zenetanulást. Hagytam, hogy azt csinálják, amihez kedvük van. A lányom, Dió informatikus, a fiam, Dáci kommunikációs szakember.”
Nem született testvére
„A szüleim nem akartak második gyereket. De testvér nélkül sem volt unalmas az életem. Olyan közösségben nőttem fel a Szent István parkban, ahol nagyon sok gyerek volt ugyanabban a korosztályban. Ami a saját családtervezésemet illeti, két gyereket akartunk a feleségemmel, és így is lett. Ellentétben apámmal, én már 27 éves koromban apa lettem, és 30 éves koromban már kétgyerekes szülő.”
„Új életet kezdett”
„A családunk ’56-ban disszidált. Apám Amerikában először nem mérnökként dolgozott, mert nem tudott ebben a státuszban elhelyezkedni, hanem segédmunkát végzett. Néhány hónapon belül már mérnökként foglalkoztatták. Néhány évvel később elsősorban a honvágy hozott haza minket. Az én gyerekeim itthon is megtaláltak a számításukat, csak látogatóban jártak Amerikában.”
„Otthon zongorázott”
„Apám művészi hajlammal megáldott, muzikális ember volt. Mindig jó zenéket hallgatott a rádióban, és játszott is zongorán. Nagy családi összejöveteleken vagy vendégségben gyakran leült a zongora mellé. Én többnyire a koncerteken zongorázom, otthon csak akkor, amikor új dalokat készítek.”
„Egy ideig bizakodott”
„Apám akkor lett volna a legboldogabb, ha klasszikus zenei hangszeres művész leszek. Egy ideig bizakodott, aztán fölhagyott minden reménnyel. Kozmetikus anyámnak félig viccesen, kicsit gúnyosan azt mondta: »Add be fodrásznak, úgyis szereti a haját. Állandóan a tükör előtt tollászkodik.« A gyerekeim hobbiból zenélnek. A fiam zeneszerző, lányom szövegíró. Hogy nem lettek profi zenészek, nem bánom.”
„Futballbíró is volt”
„Apám hobbi-futballbíró volt. A játékvezetői hivatás jól állt a szabálykövető és erkölcsös lényéhez. Én még most is, 65 évesen is nagy focidrukker vagyok. Régebben meccsekre is kijártam, és vittem magammal a fiamat. A lányomat viszont nem tudtam rávenni a foci szeretetére, nem érdeklődött iránta.”
Fotó: archív
