Külön öröm számára, hogy lánya négy év után hazaköltözik Erdélyből, arra pedig nagyon büszke, hogy tehetséges színésznő lett belőle. A fotózás után éppen egy jótékonysági gálaesten léptek fel közösen.
„Mindig izgulok Jankáért, pedig már megszoktam, hogy nem hagy tévedéseknek helyet. Kíméletlenül fegyelmezett és szorgalmas. Én is maximalista vagyok, de hogy ennyire felkészült lettem volna, azt nem mondanám. Aki beül megnézni, nyugodtan hátradőlhet: nemhogy baki nem lesz, hanem egy nagyon tehetséges alakítást fog látni, ahol minden apró részlet ki van dolgozva” – meséli büszkén az édesanya.
Véget ér az erdélyi színművészeti
Samu végzős gimnazista, Janka a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem utolsó éves hallgatója. A színésznőnek egyszerre öröm és kihívás látni, ahogy gyermekei egyre önállóbb életet élnek.
„Amikor Janka elköltözött, eleinte nehéz volt. Emlékszem, együtt mentünk Erdélybe, ahol egy lepukkant albérletben találtuk magunkat, amit egy végzős diák ajánlott.
Két órán keresztül gumikesztyűben súroltam a mosdót.
Akkor otthagyni Jankát egy vadidegen városban nem volt könnyű. Sokat jártam ki hozzá, és később találtunk egy sokkal kedvesebb albérletet, megismertem a tanárait, az osztálytársait, onnantól kezdve megnyugodtam. Nagyszerű közösség veszi ott körül: amikor elesett a próbán, egy emberként sorakoztak köré, és hajnalig ott voltak vele a kórházban” – mondja Kata, akinek vegyes érzései vannak.
„Egyik szemünk sír, a másik nevet: egyrészt boldogok vagyunk, hogy Janka hazajön, másfelől olyan szakmai közeg része lett, amihez csodálatos tartozni.
Ide köti a szerelme, eddig távkapcsolatban éltek, és két szép szerep is várja, amit saját magának köszönhet.
Ilyen értelemben kifejezetten le vagyok tiltva, nem az a típusú gyerek, aki a szülei révén szeretne lehetőségekhez jutni. Annyira szívós, eltántoríthatatlan, biztos vagyok benne, hogy megállja a helyét. Képes volt átlépni a saját határait, és szétverni a falakat maga körül, hogy az álmait kövesse.”
Ki miben hasonlít rá?
Janka külsőre tiszta édesanyja, de a hozzáállásuk és a fegyelmezettségünk is nagyon hasonló.
„Kíméletlenül tudunk küzdeni. Tőlünk azt nem fogják hallani, hogy: elfáradtam. Talán a különbség köztünk, hogy én egy kicsit ösztönösebb vagyok, nem dolgozok ki mindent annyira precízen, mint Janka. Ha kell, nem alszik. Pont így történt a balesete is: a vizsga után mindenki hazament, kivéve őt, a táncvizsgára gyakorolt, mert úgy érezte, nem tökéletes.
Nála nincs olyan, hogy majd jó lesz, addig csinálja, amíg nem érzi késznek. Én nem vagyok ennyire szorgalmas, kicsit inkább hagyom magam sodródni
– meséli a színésznő, aki ebben fiára hasonlít.
„Samu nagyon derűs fickó, életművész, mint én: úszik az árral, szereti megélni a pillanat varázsát és két kanállal falni az életet. Elképesztően tud lelkesedni, főleg, ha közösségi programról van szó. Az osztályát is összetartja, már a gimnáziumban is a tavaszi báltól kezdve mindent megszervezett. Ezzel is szeretne foglalkozni: az elmagányosodott korosztályát kivezetni az online világból.
Nagyon hamar felismerte, hogy a folyamatos digitális jelenlét nincs rendjén.
Nem rettenti el az sem, ha közönnyel találja szemben magát. Ha viszont elkeseredik, akkor ott vagyok neki, és kicsit felturbózom. Ilyenkor újra nekifut, megszervezi, és amikor ott vannak az emberek az általa szervezett eseményen, már jönnek is a pozitív visszajelzések.”
A nagyszülőkre mindenben számíthat
A színésznő számára a családi háttér mindig biztos kapaszkodót jelentett: a karrier és a magánélet egyensúlyát ma sem tudná elképzelni a szülei támogatása nélkül.
„Kétgenerációs családi házban élünk, anyukámék nélkül semmire nem mentem volna, és ez a mai napig így van. Ha kellett, anyu ment Samuért az iskolába, és mindig azt mondja: »adjatok feladatot, nyugdíjas vagyok, ráérek«.
Apukám pedig szellemi táplálékkal látja el az egész családot.
A fiamat például mindennap más latin mondással engedte el az érettségire. Nagyon ragaszkodnak hozzájuk a gyerekek. A pályám nem adta meg, hogy minden pillanatban ott legyek velük, de a tudat, hogy a szüleimmel vannak, megnyugtatott. Óriási könnyebbséget jelentett egész életemben, hogy ilyen családom van” – mondja az Operettszínház színésznője.
„Mindig azt mondom a gyerekeimnek, hogy bárhogy is döntenek, én szeretettel támogatom őket. Ha elesnek vagy zuhannak, itt leszek, és elkapom őket, csak azt döntsék el, merre akarnak menni. De ők is tanítottak engem, például arra, hogy legyen meg a bizalom feléjük, és nem kell mindent túlaggódni.
A munkát, amit szeretettel elvégeztünk, én is és a szüleim is, engedni kell beérni.
Most már nagyon boldog vagyok, mert két felnőtt embert látok, akik a maguk erejéből küzdenek meg a dolgaikkal. Én meg igyekszem úgy ott lenni, hogy inkább figyelek, és hagyom, hogy megtaláljanak, ha szükségük van rám.”
Öröm a házibuli
Bár a színésznő igyekszik nem túlfélteni a gyermekeit, nyugodtabb, ha a belvárosi szórakozóhelyek helyett inkább otthon vannak.
„A kisfiam már 19 éves, úgy vagyok vele, hogy inkább nálunk legyenek a házibulik, én vagyok a bulitartó anyuka. Legyen egy kicsit kupi, szívesen készülök, csak biztonságban legyenek. Ha pedig Jankához jönnek a barátnői, akiket láttam felnőni, ösztönösen úgy fogadom őket, mintha hozzám jönnének. Janka ilyenkor finoman figyelmeztet, és azt mondja: »anya, megoldjuk, hozzám jönnek«”.
Fotó: Schumy Csaba • Smink: Németh Daniella • Haj: Kovács Móni • Ruha: Lovász Márta
