Sztár

Édesanyjára emlékezik Bényi Ildikó: „Én sem kergetek elérhetetlen álmokat”

A műsorvezető külsőre inkább az édesapjára hasonlít, ám a szíve, mint az édesanyjáé. Imád sütni, főzni és azt, ha boldogság van körülötte.

A cikk eredetileg 2013-ban jelent meg a Meglepetés magazinban. Akkor arról kérdeztük a műsorvezetőt, mit tesz másként, vagy éppen ugyanúgy, mint az édesanyja, Valéria az ő korában.

„Anyukám magas, vékony nő volt fiatalabb
korábban, de egy-két komolyabb műtét után kissé teltebb alakja lett. Én is magas vagyok, és néha felszalad rám két-három kiló, mert nagyon szeretek enni. Az evés örömétől sosem tudnám megfosztani magam, ezért kemény diétára
nehezen lehet rávenni.”

„Szereti az irodalmat”

„A helyi termelőszövetkezetnél dolgozott főkönyvelő-helyettesként, majd miután felszámolták, a helyi általános iskola gazdasági vezetője lett. Szerette az irodalmat, ezért is támogatta, hogy magyar–orosz szakos tanár legyek. A diploma megszerzése után tanítottam is egy főiskolán, de már akkor tudtam, hogy nem maradok a katedrán. Bemondónőként kezdtem a pályámat. Idestova 16 éve vezetem az Önök kérték című kívánságműsort a Duna Televízión.”

Tortát süt

„Felülmúlhatatlanul süt-főz, és arra tanított, hogy minden nap kerüljön főtt étel az asztalra. Apukám szívéhez a hasán keresztül vezet az út, és anyukám mindig valami remek étellel rukkol elő. Korábban lakodalmakra is sütött tortákat. Én is szeretek főzni. Ma például, egy egyszerű hétköznap, palócleves és diós tészta lesz az ebédünk.”

Bényi Ildikó édesanyja, Valéria

„Szép ruhái voltak”

„Odafigyel arra, hogy szép ruhákban járjon. Igaz, hogy fiatalon nem volt sok ruhája, hiszen akkoriban nem volt ilyen széles választék, mégis igényesen öltözködött. Én is szeretek nőies lenni. Nemcsak a kamera előtt öltözöm ki, hanem a hétköznapi életben is ügyelek a megjelenésemre.”

„Két gyereke született, nekem egy”

„Édesanyám világéletében Hernádvécsén élt. Én is ott születtem, 43 évvel ezelőtt. A szüleimnek két gyerekük született: a bátyám és én. Nekem egy lányom van, Fanni. Ő most 16 éves. A szüleim házassága példaértékű számomra. Én idén májusban mentem férjhez. Nagyon boldog nő vagyok.”

Apró dolgoknak is örülnek

„Azt mondják, külsőleg tiszta apukám vagyok, belsőleg azonban anyukám tulajdonságaiból is örököltem. Ő végtelenül jószívű és a legapróbb dolgoknak is tud örülni, optimistán áll az élethez. Én sem kergetek elérhetetlen álmokat.
Az is boldoggá tud tenni, amikor a munkából
hazaérve tiszta lakás fogad. A lányom nagyon házias, gyakran előfordul, hogy saját magától
kitakarít, vagy kivasalja a ruháinkat.
Ez is óriási öröm számomra.”

Fotó: archív, Nagy Zoltán