Füsttel szálló áldozat
„Per fumum”, azaz „füstön keresztül” mutattak be áldozatot sokszor az ókoriak az isteneiknek – innen a parfüm máig használatos elnevezése. Az oltárokon égő tűzre értékes gyanták, olajok, illatos növények kerültek, és a halottak balzsamozásának is alapvető kellékei voltak a fűszerek, növényi részek. Az illatokat Ré napisten verejtékének nevezték, de külön istenük is volt, Nefertum: fejdíszként vízililiomot viselt, ami akkoriban a leggyakoribb összetevője volt az illatszereknek. Egy ősi füstölőkeverék receptje Kyphi néven maradt fenn, többek között tömjént, benzoét, lótuszt, bort és mézet is tartalmazott.
Azt, hogy az illatokat a maihoz hasonlóan, élvezeti cikként is lehet használni, állítólag Hatsepszut fáraónő fedezte fel. Legalábbis Egyiptomban, mivel Mezopotámiában már közel 4000 évvel ezelőtt feljegyezték egy Tapputi nevű vegyésznő nevét, és azt, hogy a keverékeibe virágot, ciprusfát és mirhát is tett.
Tonnaszámra használták
A legkorábbi parfümgyár Krisztus előtt 2000-ben létesült a ciprusi Pirgoszban. Perzsiában a politikai státusz jelképeként használták az illatokat, az uralkodóikat gyakran parfümös üveggel a kezükben ábrázolták. A görögök és a rómaiak is híresen nagy parfümkedvelők voltak, és persze az egyiptomiak sem szoktak le az illatszerekről: Kleopátra csábító arzenáljának egy tekintélyes parfümgyűjtemény is a része volt. Krisztus előtt 100-ban a Római Birodalom lakói összesen 2800 tonna importált tömjént és 550 tonna mirhát használtak el vallási célokra, valamint a fürdők vizének illatosítására, illetve balzsamok, fűszeres olajok és a bőrt, a hajat illatosító parfümök előállítására. Néró császár a rózsavíz szerelmese volt, palotáit és vendégeit is ezzel permetezte.
Járványok megelőzésére használták
A desztilláció, az alkoholos kivonatok készítésének titkait arab orvosok fedezték fel. Az európaiak számára egzotikus fűszereket itt már régóta használták. Ezeket a luxuscikkeket aztán a keresztes lovagok hozták magukkal Európába a Szentföldről, Marco Polo pedig a Távol-Keletről. Az első parfümnagyhatalom Itália volt, ahol az orvosok a járványok megelőzésének, a káros kipárolgások elleni védekezésnek az eszközét látták a doktorok csőrös maszkjának orr-részébe tömött fűszerekben, a gazdagok által viselt illatlabdacsokban, amelyeket pézsmával, ámbrával töltöttek fel. A hölgyek és urak arra is rájöttek, hogy az illatos fürdő nem csak a fizikai egészségnek tesz jót – az egyház alig győzte őket figyelmeztetni a jó erkölcsre! Az egészségvédő parfümök egyik legnépszerűbbike hazánk terméke volt: a Magyar Királyné Vizének nevezett desztillátum receptje elveszett, de a rekonstrukciók szerint rozmaringot, kakukkfüvet és levendulát tartalmazhatott.
Kiemelte az előkelőket
Franciaországot a 16. században Medici Katalin tette parfümnagyhatalommá. Amikor francia királyné lett, személyes parfümőrét is magával hozta Itáliából, majd pedig megbízta azzal, hogy a provence-i Grasse környékén növő virágokból készítsen neki illatszert. Kétszáz év múlva már ez a vidék volt a parfümkészítés egyeduralkodó központja – már csak azért is, mert addigra elterjedt, hogy az előkelők tekintélyes mennyiségű illatszerrel locsolták meg a kesztyűjüket, hogy a bőr jellegzetes szagát elfedjék. És persze a testük, ruhájuk és parókájuk illatosítására is bőven jutott a parfümökből, különösen, hogy a személyi higiéniában kevésbé jeleskedtek a kor szülöttei. Az illatszerek használata viszont kiemelte az előkelőket a köznép közül, elvégre az mégiscsak hallatlan lett volna, hogy mindenki ugyanúgy árassza a mosdatlanság szagát! XIV. Lajos pompázatos udvara jószerivel úszott az illatokban, amelyekkel a palotába érkező vendégeket is lespriccelték. A tragikus sorsú Marie Antoinette királynőnek parfümőre, Jean-Louis Fargeon számos saját kreációt alkotott. A leghíresebb a Trianon nevű illat volt, amelynek összetevői között a rózsa, az ibolya, a nárcisz és a tubarózsa is szerepelt.
Német újdonság: a kölnivíz
A francia forradalom az illatok terén is véget vetett a dekadens luxusnak, a parfümmel illatosított előkelők hamar a guillotine alatt találhatták magukat. Napóleon idején a könnyű, virágos szerek jöttek divatba. Maga a császár a Kölnben készített újdonságért, a kölnivízért, más néven az Eau de Cologne-ért rajongott, havonta ötven üveggel is rendelt belőle. Szent Ilona szigetén hű szolgája keverte ki kedvenc illatosítóját – ennek receptjét a Versailles Osmothéque nevű illatmúzeum máig megőrizte.
A nő laborban kevert illata
A 19. század vége felé az előkelők helyett egyre inkább a középosztálybeliek kedvence lett a parfüm, és megjelentek az első szintetikus összetevők is. Persze a luxusparfümök választéka is nőtt, ezért a parfümkészítést egyre inkább divat-művészetként tartották számon. Az 1920-as évek lázadó levegője a ruhák mellett a parfümgyártást is forradalmasította. 1921-ben Coco Chanel megkérte az orosz–francia származású kémikust és parfümőrt, Ernest Beaux-t, hogy készítse el számára a világ első teljesen mesterséges parfümjét, amelynek „nőillata” van: ez lett a máig híres, több mint 80 összetevőből álló No. 5, amelynek Marilyn Monroe is a rajongója volt. A Molinard parfümház 1925-ös Habanita parfümje dohányillatot árasztott, ezzel pedig a szemérmetlenül cigarettázó rosszlányok világát keltette életre. A szintén máig népszerű Miss Dior kompozíció megalkotójáról Jean Carles-ről pedig kiderült, hogy anozmiában szenvedett – vagyis egyáltalán nem érzett illatokat. Ugyanúgy érzésből komponált, mint ahogy Beethoven alkotott, amikor már nem hallott.
Fotó: gettyimages