Címlapsztori Ezotéria

Szenvedély és szerelem vár erre a 3 csillagjegyre: horoszkóp egész őszre!

Szeptemberben nehéz konstellációk jönnek létre az égbolton. Októberben és novemberben viszont olyan helyzetek követik egymást, amikor élvezhetjük az életet. Hogyan hatnak az évszak csillagállásai az egyes jegyek szülötteire?

Kos
(III. 21. – IV. 20.)
A munkában, megélhetésben örömre van kilátás. Az anyagiak terén is kellemes meglepetések várják: nemcsak remekül kijön a rendelkezésére álló összegből, de váratlan bevétel is ütheti a markát. A párkapcsolatában azonban idegtépő helyzet alakulhat ki. Vigyázzon, hogy mérgében véletlenül se mondjon olyat, amivel sebet ejthet a társa lelkén! Valaki felbukkanhat a múltjából, vagy ismét foglalkoznia kell egy olyan dologgal, amiről azt hitte, már pontot tett a végére.

Bika
(IV. 21. – V. 20.)
Elsősorban pénzügyekben tudja jól képviselni az érdekeit. Ha elégedetlen a díjazásával, most szóljon róla, felettesénél nyitott fülekre találhat. Baráti körben azonban kevesebbet beszéljen az anyagiakról, mert olyasvalaki irigykedhet önre, akiről ezt nem is gondolta volna. Ha állást, hivatást váltana, ennek is eljött az ideje. A gyermeke miatt mélyebben a zsebébe kell nyúlnia. A kollégák között lehet olyan személy, aki kihasználja, vagy akivel konfliktusba kerül.

Ikrek
(V. 21. – VI. 21.)
Az év legszerencsésebb időszaka következik, amikor sok minden könnyebben megy majd. Szeptemberben azonban a munkahelyén nehéz­ségekkel találhatja szemben magát. A felettesével tartsa meg a három lépés távolságot, és ne lázadozzon, így az ősz hátralévő részében a siker, az elismerés fényébe burkolózhat. A szerelmi kapcsolatokban felmerülő feszültségek terén ebben az időszakban sokkal elfogadóbb, mint korábban bármikor. Egészségét illetően jó időben, jó kezekben lehet.

Rák
(VI. 22. – VII. 22.)
A megérzései remekül működnek. Hallgasson arra, amit az ösztönei súgnak, mert így elkerülheti az esetleges nagyobb bajokat, és élvezheti a megérdemelt sikert. Ez a regeneráció ideje is, ha egészségi problémával küzd, mostanában a gyógyulás útjára léphet. Ez még akkor is igaz, ha egy régóta fennálló gondról van szó. A pénzére és az értéktárgyaira azonban ügyeljen jobban, mert veszteség érheti, esetleg meglophatják. Ne szorongjon a nagyvilág bizonyos eseményei miatt, ezekre ezúttal nincs ráhatása.

Oroszlán
(VII. 23. – VIII. 23.)
Jobban oda kellene figyelnie a pénzügyeire, nehogy a saját hibájából veszteség érje, vagy olyasmire költsön, ami nem éri meg. Olyan változások történhetnek az életében, amelyek miatt hinni kezd az isteni védelemben, ha eddig esetleg nem tette volna. A sikerei és jó eredményei hatására viszont az irigyeinek száma is növekedhet. Párkapcsolatában felütheti fejét a féltékenység. A tartós együttélés szakítópróba elé kerülhet, és még csak az sem teljesen biztos, hogy kiállja azt.

Szűz
(VIII. 24. – IX. 23.)
Stresszes események miatt lehet, hogy ebben az időszakban egy kicsit nehezebben jön álom a szemére. Nyugodjon meg, az ősz második felében már könnyebb lesz a helyzet! Annak is most érhet be a gyümölcse, amibe korábban nagyobb energiát fektetett. Ha úgy érzi, hogy a társa az utóbbi időben eltávolodott öntől, akkor a sors most olyan helyzetbe hozhatja, ami rádöbbenti őt, mennyire fontos is neki valójában a kapcsolatuk. Ezen a téren is kellemes változások sorozatára számíthat.

Mérleg
(IX. 24. – X. 23.)
Társának most nemcsak az önök közös élete, hanem a saját családja is fontos lesz. Olyan helyzetek válthatják egymást idén ősszel, amikor kötelességének érezheti, hogy segítsen a rokonain. A munkahelyén most elérheti a felettesénél, amit szeretne, vagy éppen ami már egy ideje foglalkoztatja önt. A kollégái között azonban lehet olyan személy, aki ezekben a hónapokban megnehezítheti az életét. Ha külföldre utazik, mindenképpen vigyen magával úti patikát és kössön biztosítást is!

Skorpió
(X. 24. – XI. 22.)
Nem szabad sajnálnia a pénzt az egészsége megőrzését és a gyógyulását szolgáló dolgokra. Kisebb műtéti beavatkozásra is sor kerülhet, amely miatt ne aggódjon, a gondviselés segíti. Ha ön szülő, szeptemberben úgy érezheti, hogy a gyermeke az idegein táncol. Az ősz hátralévő időszakában viszont megnyugtató változások következnek be a gyerek viselkedésében. A munkahelyén egy ideig nem lesz minden fenékig tejfel, így a változtatás gondolatával is eljátszhat.

Nyilas
(XI. 23. – XII. 21.)
Szeptemberben a higgadtságának a megőrzése segítheti abban, hogy átvészelje a gyakorta adódó nehézségeket, és azt, ha a párjának mindenféle gondja támad önnel. Októberben és novemberben viszont már olyan sikereket érhet el, amelyek miatt örömében pár centivel a föld felett lebeghet. Valakiben ugyanakkor mélyen csalódhat, egy olyan ismeretsége szakadhat meg, amely korábban sokat jelentett önnek. Egy rokona, bármennyire is szereti, olyan dolgot tehet, amivel kihúzhatja önnél a gyufát.

Bak
(XII. 22. – I. 20.)
Szeptemberben egymást érhetik a nehézségek az élet különböző területein, ám meg tud birkózni velük. Arra azonban nagyon figyeljen oda, hogy világosan és egyértelműen fejezze ki magát. Fontos az is, hogy ne váljon erőszakossá, mert ez lehet a feszültség oka a környezete és ön között. Még akkor is szerelembe eshet, ha jelenleg nem nyitott a nagy érzelmekre. A házasságok, régi együttélések akkor működhetnek jól, ha ön alkalmazkodik és támogatja élete párját.

Vízöntő
(I. 21. – II. 19.)
Szeptemberben váratlan kiadások okozhatnak fejfájást. Baleset- és bírságveszélyes hónap, ezért óvatosan közlekedjen, és minden szabályt tartson be! Az ősz hátralévő részében viszont több területen is sikereket érhet el. Ha elégedetlen az anyagi helyzetével, ebben is örömteli változás következhet be. A szerelmi kapcsolatokban varázslatos pillanatokat élhetnek át akkor is, ha eddig nem volt minden rendben önök között. Szorongó gyermekének szüksége lehet a támogatására.

Halak
(II.20.–III.20.)
Akkor is belebonyolódhat egy szenvedélyes kapcsolatba, ha nem egyedülálló. A házasságokban, régi együttélésekben egyébként is feszült pillanatokat élhetnek át. Ha a kapcsolatuk kiállja a szeptemberi próbát, megerősödve folytathatják tovább a közös életüket. Érdemes szűrővizsgálatra mennie, hogy az időben megkezdett kezeléssel megelőzze a nagyobb problémákat. Komolyabb vásárlások lebonyolítására kiváló ez az időszak, mert több, az ön számára fontos dologhoz is olcsóbban juthat hozzá.

Fotó: Getty images

Címkék: