Kőből készült toalett
Mezopotámia, az Indus völgye és Egyiptom gazdaságában fontos szerepet játszottak a folyók, amelyeknek vizét az itt élők ügyes csatornázással terelték a földekre. A csatornákat azonban arra is használták, hogy a gazdaságokba vagy akár a lakóházakba is elvezessék a vizet, onnan pedig a szennyet. Egyiptomban kerámiából vagy kőből készült toaletten könnyíthettek magukon az emberek, amely alól vizes folyam mosta ki és vezette el a trágyát a szántóföldekre.
Zuhany az edzőteremben
Az ókori görögök a gymnasion nevű tornatermekben edzették a testüket, és gyakran látogatták a fürdőket is. Ők jöttek rá, hogy ha a vízvezetékkel az épület egy magasabb pontjára juttatják a vizet, az lezúdulva jóleső tisztasággal ajándékozza meg azt, aki alá áll. Ily módon feltalálták az első zuhanyt. A legelső egyszemélyes fürdőkád körülbelül Krisztus előtt 1700 körül készült Kréta szigetén, a legendás knósszoszi palotában. Az 1300 szobás komplexumban vízöblítéses vécé is volt.ű
Társasági esemény volt
Az ókori Rómában a fürdés és a tisztálkodás a közfürdőknek köszönhetően társasági esemény volt, naponta jártak oda. Az illemhelyek is sokszemélyesek voltak, az emberek itt beszélték meg ügyes-bajos dolgaikat, papír helyett pedig tengeri szivaccsal tisztálkodtak meg utána. Mindenki meztelen volt, így a gazdagokat csak a rabszolgák kísérete különböztette meg a közrendűektől. A meleg, langyos és hideg vizű medencékben, gőzkamrákban sokszor politikai szövetségek vagy üzletek is köttettek.
Betiltották a pestis miatt
Bár a közvélekedés úgy tartja, a „sötét középkorban” sosem fürödtek, valójában kevésbé hanyagolták el magukat az emberek, mint gondoljuk. Noha az egyház nem helyeselte a meztelenséget, sokan a folyókban, patakokban mosakodtak. Közfürdők is működtek, és a szappanfőzés sem volt ismeretlen.
A változást a nagy pestisjárványok hozták el. Akkoriban ugyanis azt feltételezték, hogy a meztelen fürdőzés során jut a testükbe a halálos kór. Ettől való félelmükben kerülni kezdték a fürdőket, és abban reménykedtek, hogy a rájuk rakódó piszok valamelyest védelmet nyújthat ellene. VIII. Henrik kifejezetten ilyen hivatkozással tiltotta be a nyilvános fürdők működését.
Cifra nyomorúság
A 18. század a szélsőségek kora volt: a Napkirály udvarának luxusa párosult a mérhetetlen kosszal és bűzzel. XIV. Lajos számára a tisztálkodás kimerült abban, hogy reggelente némi konyakkal dörzsölte be a kezét. Az arannyal hímzett ruhák és a rizsporos parókák alatt tetvek tanyáztak, az áporodott szagot pedig parfümmel igyekeztek leplezni. A hatalmas szoknyákban a kis- és nagyobb dolgokat sem lehetett egyszerű elvégezni – a hölgyek egy bourdaloue nevű ovális porcelánbili társaságában vonultak félre, ha szólította őket a szükség. Az edényke egy udvari prédikátorról, Louis Bourdaloue-ról kapta a nevét, akinek hosszas szentbeszédeit képtelenség volt ilyesfajta félrevonulás nélkül végighallgatni.
Semmelweis Ignác, az úttörő
Az a gondolat, hogy a higiénia egészséges, csak a 19. századra lopódzott be a közgondolkodásba. Semmelweis Ignác felfedezése, miszerint a gyermekágyi láztól az orvos alapos kézmosása óvhatná meg a szülő nőket, igencsak forradalminak számított. Pedig a tisztálkodást segítő találmányok már megvoltak, legalábbis elméletben.
A modern vízöblítéses vécét 1596-ban találta fel az angol Sir John Harington, majd 1778-ban Joseph Bramah építette meg az első ilyen illemhelyet. Szintén angol találmány az 1767-ben elkészült első mechanikus zuhany, amelyet még kézzel pumpált a fürdőző, hogy hozzájusson a vízpermethez.
A hálószoba része volt
A mai értelemben vett fürdőszobára a fejlett országokban az 1800-as évek végéig kellett várni. A viktoriánus Angliában sorra épültek a privát fürdők lábakon álló fém fürdőkádakkal, csatornázással, meleg vízzel. A vécépapír ötlete egy amerikai feltaláló, Joseph Gayetty fejéből pattant ki, és 1857-ben került először forgalomba. A fürdőkádak és mosdótálak sokáig a hálószobák egyik félreeső, időnként lekerített sarkában kaptak helyet. Csak az első világháború után lett általános, hogy egy különálló, nagyobb helyiséget szenteljenek a testápolásnak.
Mátyástól a pesti belvárosig
Mátyás király udvara fejlett csatornahálózattal rendelkezett, az ő visegrádi palotájában épült meg Magyarország első vízvezetékes fürdőszobája. Széchenyi István 1840-ben hozott magával külföldről a nagycenki kastélyába egy akkor még újdonságnak számító szobai bútorvécét. Az önmagára híresen igényes Sisi is megbotránkozást keltett Bécsben azzal, hogy a szokásos mosdótál használata helyett naponta kádfürdőt vett.
Budapest jómódú lakói egészen a 20. századig mosdószekrénynél, lavórban mosakodtak. Az 1880-as évektől vált divattá a belváros luxuslakásaiban a fürdőszoba, ám a kádfürdő a második világháborúig a felső középosztály privilégiuma maradt.
Fotó: gettyimages
