Egészség

Alzheimer-kórhoz is vezethet a túl sok zsigeri zsír: így tegyen ellene

A belső szervek között felhalmozódó zsigeri zsírt, amelynek egyik jele a hasi elhízás lehet, eddig a szív- és érrendszeri, valamint a daganatos betegségek kockázatával kötötték össze.
alzheimer elhízás

A belső szervek között felhalmozódó zsigeri zsírt, amelynek egyik jele a hasi elhízás lehet, eddig a szív- és érrendszeri, valamint a daganatos betegségek kockázatával kötötték össze. Friss kutatások szerint azonban a testzsírnak ez a fajtája szorosan összefügg az Alzheimer-kórhoz kapcsolódó két káros agyi fehérje, az amiloid és a tau szintjének növekedésével az agyban.

Az amiloidszint emelkedésének 77 százalékáért is felelhet, akár évekkel a betegség tüneteinek megjelenése előtt. Ebben az időszakban viszont egészséges táplálkozással és rendszeres mozgással még sokat lehet tenni a mennyiségének csökkentéséért.

Sovány ember is lehet veszélyben

Testünkben kétféle zsírszövet létezik, a bőr alatti, ami egyből szembetűnik, ha kicsit kövérebbnek érezzük magunkat, és a szervezeten belüli, zsigeri zsír. Utóbbi a hasüregben, a belső szerveinket veszi körül. A májat, a szívet, a veséket és a hasnyálmirigyet borítja, és az izmok között is megtalálható egy vékony csíkban.

Valójában ezek a belső zsírok teszik ki a derékbőség nagy részét. Ezek a szövetek jóval aktívabbak az anyagcserében, ráadásul hormonokat is termelnek, veszélyesen mérgező anyagokat bocsájthatnak ki
a vérbe. Fontos azt is tudnunk, hogy az elzsírosodott máj okozza a legnagyobb gondokat. Ha ezt a méregtelenítő szervünket zsír szövi át, képtelen kiszűrni a káros anyagokat. Egyre több kutatás bebizonyította, hogy a zsigeri zsír felelős a szívbetegség, magas vérnyomás, stroke, 2-es típusú diabetes, metabolikus szindróma, alvási zavarok és a rák bizonyos fajtáinak kialakulásáért.

Férfiaknál jellemzően a harmincas éveikben, nőknél a menopauzát követően válhat veszélyessé. Találjunk hát egy jó diétát, ami felébreszti tohonya anyagcserénket, beindítja a szervezet méregtelenítését, és megszabadít a hasunkon lerakódott felesleges zsírpárnáktól.

alzheimer elhízás
Az elhízás számos betegség előszobája lehet

Jó tudni!

A zsigeri zsírok akár stresszhormonokat is emelhetnek, csökkentik a boldogságot kiváltó endorfinok szintjét is. Így nem csak egészségünket, de hangulatunkat is teljesen tönkretehetik.

Könnyű a megoldás!

Szerencsére már egyszerű változtatásokkal is sokat tehetünk egészségünkért. Ha naponta minimum két almával és egy csésze zöldséggel növeljük a rostbevitelünket, már rengeteg belső zsírtól szabadulhatunk meg. Ha mindezt még rendszeres mozgással is kiegészítjük, csak győztesek lehetünk. Heti kétszer 30 perc csodákat tehet.

Fotó: gettyimages